bezár
 

színház

2019. 01. 03.
Kinek az ügye?
Az ügy – avagy a Normális Eljárás a Katona József Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Alekszandr Szuhovo-Kobilin 1862-ben írt szatirikus drámája a kenőpénzért folytatott hivatali aktatologatás természetrajza. Míg a téma örök, hiszen a 19. századi orosz csinovnyik szinte semmiben nem különbözik mai, korrupt utódaitól, a drámai megformálás talán mégsem állja ki olyan jól az idő próbáját. Ennek ellenére Ascher Tamás pontos, átgondolt rendezése, Radnai Annamária kitűnő fordítása és a remek színészi munka együttese elgondolkodtató előadást hozott létre a Katona József Színházban.

Bár a színlap tanbohózatként nevezi meg a drámát, a bohózati elemek inkább keserűvé válnak, a tanulság pedig részleges marad. Hiszen mit lehet igazán tanulni abból, hogy bármit tehet a kisember, Muromszkij, ha egyszer belekavarodik ügyével a felsőbb hatalom, azaz a Hivatal útvesztőjébe, úgyis megnyúzzák, minden vagyonát elszedik tőle annak érdekében, hogy „elintéződjön” az ügye? Esélye sincs az ellenállásra, arra, hogy ne adja oda a pénzt: ha tisztességes ember, apa, akkor minden áron menteni akarja lánya becsületét, és eszköztelen az erkölcstelen hivatalnokokkal szemben, akik legföljebb egymással marakodnak, hogy kié legyen a nagyobb konc. Nincs igazi konfliktus, mert nincs igazi lehetőség: itt mindenképpen beleesik a „korrupció farkasvermébe” az ember, a hivatalnokok közül pedig a nagyobb hal, Varravin úgyis elszedi a bármilyen rafinált, de kisebb haltól, Tarelkintől az ügyféltől korábban kicsalt pénzt – ez a mechanizmus, így működik századok óta.

Szkéné színház

A gép forog, a hivatali mechanizmust így pörgeti a kenőpénz, ez a száraz, lenyelnivaló lecke, amit csak az emberi tényező tehet(ne) drámaivá, igazán átélhetővé. Ascher Tamás rendezésének egyik legszebb aspektusa, ahogy ezt a mechanikus embertelenséget jelzi az alacsony rangú hivatalnokok egyformára hangszerelt megjelenésében és gépszerű pontossággal koreografált, kicsit elrajzolt mozgásával (egyetemi hallgatók, azaz Rohonyi Barnabás, Major Erik, Lengyel Benjámin, Fröhlich Kristóf, Váradi Gergely kiváló alakításában). Az ő színpadi pillanataik nemcsak a bohózati vonalat erősítik – hiszen Bergson nevetéselmélete óta tudjuk, hogy a mechanikusan működő ember komikussá válik –, hanem időnként kísértetiesen elvontra is hangolja az emberi szálat. Az a pillanat, amikor egyszer csak átvonulnak aktáikkal, robotszerű-táncos léptekkel Dargay Marcell zenéjére a Muromszkij-család nappaliján, a nézőből egyszerre hívja elő a kacagást és azt a felismerést, hogy milyen borzongató egyértelműséggel jár át mindennapi életünkön a Hivatal. Nincs privát szféra, nincs menekvés.

Az ügy

Pedig hatásos bohózatként indul az előadás: először Tarelkin (Bányai Kelemen Barna) megnyerő, nézőkhöz intézett monológja és ironikus Tosca-áriája („Úgy vágyom élni...”) von be minket a színpadi világba, majd Pelsőczy Réka jeleníti meg egyszerre végtelenül szórakoztatóan és hitelesen az ügybe belefáradt nagynéni, Atujeva alakját. A nagyvirágos tapétához illő köntösében, kartotékszekrényben dugdosott vodkájával egyszerre komikus és életszerű figura, kár, hogy ezután kevés lehetőséget kap a drámaírótól. 

A család többi tagjának érkezése vázolja fel a nézők előtt is a hátteret: a család barátja, Nyelkin (Borsi-Balogh Máté) külföldről tért haza, ezért neki elmesélik az „ügy” immár ötéves történetét. Mai szemmel furcsa kicsit ez az ügy a hamisított (vagy sem) gyűrűkkel, eltűnt udvarlóval, emiatt kétségbe vont női becsülettel. Túlzottan is a korabeli orosz viszonyokhoz kötődik, mai nézőként nem átélhető igazán, azonban ezt még elfogadjuk, hiszen nem maga az ok, hanem a folyamat a lényeges. A mai néző és az „ügy” közötti érzelmi távolságon tudna segíteni a két fiatal, a lány, Lidocska (Rujder Vivien) és a házibarát, Nyelkin, de sajnos a fiatal színészek alakításában kétdimenziós alakokként jelennek meg. Lidocska szép, ártatlan, és szereti az apját, míg Nyelkin színtelen-szagtalan marad végig (persze lehet mindez rendezői koncepció is). Ugyanígy Bezerédi Zoltán a családtagnak számító intéző, Szidorov alakját könnyedén megrajzolja, de a dráma nem enged neki nagyobb teret.

Az ügy

Az előadás legnagyobb erénye viszont, ami miatt mindenképp érdemes megnézni, Mészáros Máté alakítása Muromszkijként, és a két rafinált hivatalnok kettőse Fekete Ernő és Bányai Kelemen Barna virtuóz játékában. Mészáros Máté kiváló színész, csak sajnos ritkán kap olyan fontos szerepet, amelyben igazán meg tudja mutatni tehetségét. Muromszkijként viszont tündököl: ahogy köntösét hordja, ahogy lerogy a széken felhalmozott aktákra, ahogy lányára néz... Ezekben az apró gesztusokban, korpulens szomorúságában, kétségbeesésében komikusan feltúrt, ritkuló hajfürtjeiben egy teljes élet és egy kerek, hiteles ember összeomlása rajzolódik ki.

Fekete Ernő Varravinja a felsőbb hivatalnok, aki kiválóan váltogatja hangjait és gesztusait, mindig ahhoz igazodva, akihez éppen szól: az ügyfélhez, a Herceghez (Takátsy Péter kicsit sablonos alakításában) vagy a belső ellenőrhöz, Zsivechez, akit Rajkai Zoltán a neki adatott pár percben is plasztikusan, pontosan formál meg. Bányai Kelemen Barna Tarelkinje (Szuhovo-Kobilin drámatrilógiájának visszatérő hőse) ugyanilyen rugalmasan virtuóz gerinctelenséggel alkalmazkodik minden helyzethez, kettejük párbeszédei pedig mint egy jó duett szólamai, nem kioltják, hanem felerősítik egymást: igazi élvezet őket nézni és hallgatni.

A színpadkép ötletes, de kicsit távolságtartó marad: a kicsit kortalan, kicsit hatvanas évekbeli családi nappali váltakozik a szögletes bútorokkal, hideg neonfényekkel, műbőrfotelokkal illusztrált Hivatal képével (díszlet: Izsák Lili), és mindkettőt eluralják az aktakupacok. A kosztümök közt is van picit oroszos, mint Muromszkij télikabátja, és kortalan, mint a hivatalnokok öltönye, arra a remek alapötletre épülve, hogy minden ismétlődésben vannak apró variációk. Az egyformára fésült, öltöztetett „kishivatalnokok” között is felfedezhetőek apró különbségek, mégis az uniformizált csinovnyikok képét rajzolják meg, elegáns öltönyben, de épp hogy kicsit túl rövid nadrágszárral, míg a Herceg magas, piros sarka cipőjén pontosan jelzi jellemének gyengeségét, hiúságát (jelmez: Szakács Györgyi).

Az ügy sok értékes színpadi pillanattal és remek, mai és színpadon kiválóan hangzó magyar szöveggel ajándékozza meg a nézőt, és valamennyire el is morfondírozhatunk szegény Muromszkij sorsán, a Hivatal pénzéhségének és erkölcstelenségének változatlanságán. Azonban kicsit hamar kiürül belőlünk az élmény, a remek színházi és rendezői megoldások dacára a dráma nem válik közelivé, az ügy nem válik a mi ügyünkké igazán. Szegény Muromszkij.

 

Alekszandr Szuhovo-Kobilin: Az ügy – avagy a Normális Eljárás 

Fordította: Radnai Annamária

 

Szereplők:

Herceg: Takátsy Péter
Muromszkij: Mészáros Máté m.v.
Varravin: Fekete Ernő
Tarelkin: Bányai Kelemen Barna
Lidocska: Rujder Vivien
Atujeva: Pelsőczy Réka
Nyelkin: Borsi-Balogh Máté e.h.
Szidorov: Bezerédi Zoltán
Zsivec: Rajkai Zoltán
Paramonov: Baki Dániel m.v.
Tyiska: Samudovszky Adrián e.h.
Csibiszov: Rohonyi Barnabás e.h.
Silo: Major Erik e.h.
Ibiszov: Lengyel Benjámin e.h.
Schmerz: Fröhlich Kristóf e.h.
Omega: Váradi Gergely e.h.

 

Díszlet: Izsák Lili

Jelmez: Szakács Györgyi

Dramaturg: Radnai Annamária

Zene: Dargay Marcell

Világítás: Bányai Tamás

Asszisztens: Tiwald György

 

Rendező: Ascher Tamás

 

Bemutató: 2018. december 18.

Katona József Színház

 

Fotó: Horváth Judit

nyomtat

Szerzők

-- Pikli Natália --

Gyerekként a könyvekbe, kamaszként a színházba, egyetemistaként Shakespeare-be és a tanításba szerelmesedtem bele. Szerencsés vagyok, mindezekkel máig foglalkozom: régebben mint gimnáziumi magyartanár, most mint egyetemi docens, kutató és időnként amatőr rendező különböző diákcsapatokkal.


További írások a rovatból

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Városmajorban
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
színház

Podlovics Laura: Nem félünk a sötétben / Budapest Bábszínház, Kísérleti Stúdió
Somorjai Réka: BOJZ című drámája a Szkéné Színházban

Más művészeti ágakról

Rich Peppiatt: Kneecap – Ír nemzeti hip-hopot!
(kult-genocídium)
Interjú Beck Tamással, a 33. Salvatore Quasimodo Költőverseny fődíjasával
A 12. Primanima mint a magány és társadalmi kritika tükre


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés