Kimondottan nagy várakozás előzte meg a Hukkle, a Taxidermia, a Szabadesés és a Final cut rendezőjének legújabb filmjét, minthogy Pálfi György közel tíz éve nem dolgozhatott egész estés filmen igazán jelentős költségvetésből. A Stanisław Lem-regény adaptációjából született mozi ráadásul a maga tudományos-fantasztikus műfajával a vígjátéktúlsúlyú magyar filmes hagyományban egyébként is kifejezetten ritka, ráadásul költséges és látványorientált zsánerdarab – elkészültét nem véletlenül övezte fokozott kíváncsiság.

Az Úr hangja tehát a Hamza D. Ákos klasszikus Szíriusza, a Monory M. András-féle kultikus Meteo, vagy legújabban a Pater Sparrow jegyezte, ugyancsak Lem-adaptáció 1 című film által kijelölt magyar sci-fi spektrumában találja meg a helyét nagy magabiztossággal. Nyilvánvaló, hogy nem egy hétköznapi tömegfilmet várhatunk, ahogyan az alapötletet szolgáltató regény is filozofikus attitűdjéről és univerzális kitekintéseiről ismert.

Az eredeti történet középpontjában egy titkos, USA-beli kormányzati űrkutatási projekt áll, melyben egy tudóscsoport egy a Föld bolygón kívülről érkező sugárzásban szabályos mintázatot fedez fel. A jelenséget idegen intelligencia kapcsolatfelvételi szándékaként értelmezik, s ekként próbálják megfejteni. Ezt a tudományos-fantasztikus alapproblémát keretezi Pálfi filmjében egy családtörténetbe oltott nyomozás, melyben a főhős, Péter (Polgár Csaba) egy régi dokumentumfilm-felvételen pillantja meg réges-régen disszidált édesapját. A felfedezés hatására úgy dönt, hogy az Államokba utazik, apakeresése során pedig az ominózus hetvenes évekbeli, szupertitkos, hidegháborús űrkutatási projektbe botlik.

Pálfi – és nem kevésbé forgatókönyvíró társai, Ruttkay Zsófia és Nagy V. Gergő – zseniális húzásokkal hozza közel hozzánk ezt az eredeti, 1968-as megjelenése óta egyre távolabbra kerülő sztorit oly módon, hogy mindvégig megőrzi Lem munkájának autentikus érvényét és univerzális üzenetét. Péter és öccse (Fekete Ádám) apakereső története ezzel együtt képes sajátságosan magyarrá válni: a disszidens apa hiányának árnyékában felnőtt férfi(ak) identitáskeresése, később a nagy, szabad Amerika tágasságában megtapasztalt provincialitás érzése mind érzékeny pontossággal kerülnek ábrázolásra. A készítők elképesztő eleganciával simítják bele a filmbe a kényes kérdéseket és a legnyersebb, legemberibb pillanatokat. Amilyen tökéletesen természetes és meghitt a sérült fiú jelenléte a családban, villanásnyi rövidsége ellenére épp annyira fontos a főhősnek saját apakép hiányában való rettegése a szülővé válástól.

Pálfiék ráadásul sok különböző képtípust, egymással párbeszédet kezdő felvételt is alkalmaznak az archív képektől, dokumetumfilmes és tévéhíradós betétektől a kozmikus-összegző jellegű, absztrakt űrbéli jelenetekig. A rendező állandó operatőr alkotótársa, Pohárnok Gergely valamennyi stílusban brillírozik, a különböző nemű anyagok váltakozása remek ritmust ad a filmnek, amely így egy pillanatra sem ül le. Míg olykor a humor „tereiként” jelennek meg a képek, más pillanatokban a krimiszerűen folyó puszta cselekmény mélyén meghúzódó, absztrakt jelentésrétegeket tárják elénk élénk vizualitással. Ez a bonyolult filmszövet okosan rétegzett struktúrát hoz létre, lehetővé téve, hogy a filmet különböző értelmezési keretekben is olvassuk.

Szép és jelentéses a film expozíciójában az a montázs is, amelyben családi fotók peregnek előttünk évtizedekre visszamenően. Míg a legutóbbi időkben készült fényképek hétköznapi pillanatok egész dömpingjével árasztanak el, ahogyan fokozatosan haladunk visszafelé az időben, egyre lazul az emlékezés szerkezete, a hiátus pedig mind markánsabb, mind kiáltóbb – s nem csupán azért, mert a csalódott anya kivágta a családi albumból a Nyugatra szökött férj arcképét. Ez a szekvencia idejekorán felmutatja a film megfejtésének kulcsát: Az Úr hangjában – sci-fi ide vagy oda – a belső, mentális képek a legfontosabbak. A meglepően hiteles álomjelenetek, valamint az űrhajóbéli jelenetek a maguk sajátos logikájával markáns hangsúllyal beszélnek a lényegről. Tudniillik, hogy a csillagok sem lehetnek távolabb tőlünk, mint a másik ember a maga teljes fizikai jelenvalóságában. S hogy nem kevésbé lehetetlen megfejtenünk saját legközelebbi hozzátartozóinkat, legszorosabb emberi kapcsolódásainkat, mint idegen civilizációk vagy akár az Úr esetleges üzenetét.

Kapcsolódó anyagok:

Egy kis fricska, ami felér az Isten orráig –  Forgács Nóra Kinga a Taxidermiáról

Kis magyar abszurdok – Schalk Endre Kornél a Szabadesésről

Volt egyszer egy mozi – Dani Áron a Final Cut – Hölgyeim és Uraimról

Az Úr hangja, színes, magyar dráma, 108 perc, 2018. Rendezte: Pálfi György. Írta: Ruttkay Zsófia, Nagy V. Gergő, Pálfi György. Producer: Pusztai Ferenc (KMH Film). Fényképezte: Pohárnok Gergely. Vágó: Lemhényi Réka. Szereplők: Polgár Csaba, Eric Peterson, Kiss Diána Magdolna, Fekete Ádám, Bánsági Ildikó. Bemutató: 2018. december 20. Forgalmazza a Vertigo Media. Korhatár: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott!