PRAE.HU: A Scolar Kiadónál megjelent A vadhattyúk című mesekönyvvel illusztráció kategóriában elnyerted a HUBBY év gyerekkönyve díját. A szecessziós formakincset felhasználó képek egy klasszikus stílushoz nyúlnak vissza, vonalrajzokból, pettyekből és az eltérő sötét-világos felületek kontrasztjából építkező dekorativitásukban mégis formabontóak. Varga Emőke ezeket emelte ki laudációjában: „…az illusztrációk atmoszféra-teremtő ereje, a szöveggel alkotott kapcsolatuk összetettsége, az egységben tartott képi ellentétek, a színek és a térkezelés non-konformitása kiemelkedővé teszik az alkotói teljesítményt... Mindehhez hozzájárul a kompozíció: a felületek sűrítésének és ritkításának játéka.” Hozzátette: a mesei szituációk leképezésénél összetettebb az illusztrációk szöveggel folytatott párbeszéde. Mesélj, kérlek, a könyv létrejöttéről!

Békés Rozi: Ezt a könyvet a Scolar irodalmi szerkesztőjével, Illés Andreával és Németh Dániel grafikussal közösen alkottuk. Dani volt a könyv képszerkesztője és tipográfusa. A formátumot közösen terveztük, az oldalszám adott volt. Vannak apróságok, amiket ma másképp csinálnék, úgyhogy egy példányt arra szántam, hogy utólag ceruzával bejelöljem, miket szeretnék módosítani egy újabb kiadás esetén. A rajzok elkészültét nagyon sok gyűjtés és vázlatozás előzte meg. Igen sok hattyút rajzoltam, mire úgy éreztem, hogy kezdem eltalálni a számomra megfelelő vonalvezetést. A fekete-fehér világ a kiadó kérése volt, aminek nagyon örültem, mert ez közel áll hozzám. Több rajz részletekből, számítógépen lett összerakva, ami sok technikai tanulsággal járt. Andersen szövege nagyon inspirált.

PRAE.HU: Mik ihlették az illusztrációkat?

A mese drámai helyzetei, a szereplők jelleme, karaktere. Sokat gondolkodtam rajtuk: hogy ki a kislány és ki a királynő? Miért hagyja az apa, hogy ez történjen a lányával? Boldog-e a gonosz mostoha, ha ilyet tesz? Nagyon megragadott a hattyúk szüntelen repülése a tenger felett és az, hogy a hercegek egy szűk sziklán összekapaszkodva töltötték az éjszakákat. Amikor a királynő ruháját terveztem, egyértelmű volt, hogy nem virágokkal, „korabeli mintákkal” fogom díszíteni, hanem valami „neurotikus” dolgot szeretnék megjeleníteni; idegsejtek, hullámzások, rezgések borítják a ruhát. Vagy például az egyik királyfi figuráját a füredi buszpályaudvaron láttam meg: pontosan úgy rajzoltam le ahogy ott állt, csak épp az egyik karja helyére szárny került…

PRAE.HU: A honlapodon megtalálhatjuk a könyv egy korábbi borító-tervét, amelynek középpontjában a gonosz/bús királyné áll. Ennek a karakternek a megformálására különös gondot helyeztél, megragadva a lélektani oldalát is – nagyon impresszív, hangsúlyos figura a képeiden, ruhájának mintázata indaként fonja körbe. Miért nem ez a borító valósult meg? Túl baljósnak ítéltétek vagy ezt inkább saját művészi indíttatásból rajzoltad?

Sokáig nem boldogultam a borítóval. Sok variációt készítettem. Ennél a tervnél számomra a vizuális analógiák révén (a hattyú szárnyának, vagy egy levélnek az íve) jobban összecsengenek a formák, melyek folytatódnak az általam írt kalligrafált címbetűk vonalában is. Az íves vonal egyébként az összes rajzon végig fontos elem volt. Ennél a variációnál viszont a cím alulra került volna, amit a kiadó nem tartott jó megoldásnak.

A vadhattyúk borítójának egyik korábbi és a végleges változata

PRAE.HU: A könyv egésze is könyvművészeti alkotás, ehhez hozzájárulnak a fekete-fehér illusztrációk határozott kontrasztjai, a kecses formák, a könyvgerinc piros szövetborítást idéző színe, valamint az aranyszínű betűk és a díszítés eleganciája. Ezzel a színhasználattal akarva/akaratlan a Wiener Werkstätte világát idézed meg. Tudatos ez a századforduló vizuális kultúrájára való sokrétű utalás?

Nem akartam túl „dús” könyvet, ennyire szecessziós borítót. Ez egyszerűen jött magától, de nem volt cél. Belül a könyvet már nem is érzem annyira annak, inkább a realitásból indultam ki. A Wiener Werkstätte nagy hatással volt rám, de a fekete-fehér rajzoknál általában érdemes erős kontrasztot, „folthatásokat” alkalmazni, különösen ilyen drámai helyzeteknél. Aubrey Beardsley mellett sokat merítettem Charles Robinson és John Austen illusztrációiból is.

PRAE.HU: Nem ez az első nagy elismerésed; elnyerted az IBBY Az Év Gyermekkönyv Illusztrátora díjat, kaptál Ferenczy Noémi Díjat és Szép Magyar Könyv Díjjal is elismerték már a munkádat. Melyik jelentett ezek közül legtöbbet?

Örülök az elismeréseknek, de általában az ember maga is tudja, hogy jók-e az illusztrációi, helyesebben sikerült-e kifejeznie azt, amit szeretett volna. Különösen egy-két év elteltével már van rálátásom egy munkára, így néhányat szívesen megrajzolnék újra. Érdekes az is, hogy A vadhattyúknak inkább szakmai, mint közönségvisszhangja volt.

PRAE.HU: A Magyar Iparművészeti Főiskola (ma MOME) könyvművészeti szakán végeztél – kihatottak a tanulmányaid az illusztrációkon túl a könyvtervezés folyamatára?

Igen, ez sokat számít, tanított Kass János, Ernyei Sándor és Szántó Tibor is. De az is hozzáad ehhez, hogy tíz éve tanítok. Abból én is rengeteget tanulok, hogy az órákra készülni kell.

PRAE.HU: Sok klasszikust illusztráltál. Szoktál reflektálni ilyenkor az illusztrátor-elődökre vagy a korábbi kiadásoktól teljesen függetlenül alkotsz?

Mindig utánanézek a korábbi kiadásoknak és sokat gyűjtök. Például A dzsungel könyvénél nagyon tetszettek Edward Detmold és Paul Jouve rajzai. A vadhattyúknak az ’50-es években volt egy bolgár kiadása Maraja rajzaival, erre jól emlékszem a gyerekkoromból. Ezt most is megnéztük a kiadóban és a viszonylag nagy formátum kiválasztásában ez is szerepet játszott.

PRAE.HU: Kik a mestereid/ihletőid? Több fórumon is kiemelted például Erich Kästner illusztrátorát, Walter Triert. Mi az, amit tőle át tudtál emelni és adaptálni a saját alkotói stílusodba?

Triert nagyon szeretem, a Mórától kikértem az egész Kästner sorozatot, hogy meglegyen itthon. Nagyon erős, kitörölhetetlen hatással volt rám. Minden karaktere élő és találóan, sokszor gúnyosan, de rengeteg szeretettel ábrázol. Hatása érződik a Gianni Rodari könyvekhez készült illusztrációimon. Gyerekkoromból emlékezetesek még Reich Károly Kincskereső kisködmön és más Móra írásokhoz készült rajzai. Sokat nézegettem Lautrecet és Schielét, valamint Beardsleyt. Ivan Bilibin most is lenyűgöz, az orosz avantgárd grafikusai, illusztrátorai szintén. Az art deco divatrajzainak hangulata is beszivárgott néhány munkámba… Ami engem a rajzokban érdekel, az a kifejezés, az érzelmek, a hangulatok, karakterek. A helyzetet akarom kifejezni, az arckifejezést, a mozdulatokat.

PRAE.HU: Te gyerekkönyv-illusztrátornak mondod magad?

Nem, inkább rajzoló vagyok. Sok saját rajzot is készítek, ma már igyekszem inkább erre fókuszálni. A könyvillusztráció nálunk visszaszorult a mesekönyvekbe és itt nincsenek olyan újságok, magazinok divatlapok, amelyek grafikákkal jelennek meg.

PRAE.HU: Hogyan jellemeznéd azt az irányt, amit képviselsz a kortárs (magyar) gyermekkönyv-illusztrációban? A klasszikusok illusztrálása mennyire hat ki a stílusodra?

Másokhoz képest nem tudom megfogalmazni, de az látszik, hogy én egy hagyományosabb vonalat képviselek a realisztikus beállítottságommal. Valahol olvastam, hogy az illusztrációban a realitás az alap, de a kifejezés a cél. A kifejezésben pedig sokféle irányban lehet elindulni. Nem hiszem, hogy be lennék skatulyázva, szoktam nagyon erősen stilizált dolgokat is csinálni – hogy mikor mit, azt mindig a szöveg sugallja. Ahogy Kass János megfogalmazta: a szöveg diktál. Számomra az illusztráció inkább a fekete-fehér vonalrajz, nem annyira a színes kép. A könyvekben, a kétdimenziós (többnyire feketével szedett) szövegfolt mellett másképp hat egy perspektivikus, színes rajz, ami a mélységet érzékelteti.

PRAE.HU: Mik voltak az első munkáid?

Nem illusztrátor voltam, hanem tervezőgrafikus. Csináltam filmplakátokat a MOKÉP-nek (pl. Fassbinder Lolájához), plakátot a téli könyvvásárhoz és emblémákat. Foglalkoztam jelmeztervezéssel is. De harminc éves korom körül rájöttem, hogy túl sok mindent csinálok és egy dolgot kellene, így kötöttem ki a rajzolás, a könyvillusztráció mellett.

PRAE.HU: Mi volt az első könyves munkád?

A Medveünnep közeledik (Juvan Sesztalov. Móra, 1986) és a Furulyás Palkó (Benedek Elek. Corvina, 1988) voltak az első gyerekkönyves munkáim. Utána jött Z. Tábori Piroska Dugó Dani-sorozata a Ciceró Kiadónál; ezt a ’30-as években írta és az első kiadásokat Róna Emy illusztrálta. Tulajdonképpen ez a kicsit stilizáltabb világ áll hozzám közel.

PRAE.HU: Mi az, amit nagyon szeretsz az elkészült munkáid közül?

Nekem a vázlat az erősségem, nem a kidolgozott rajz. A vázlat sokkal élőbb, frissebb, én ezeket sokszor értékesebbnek tartom. A Puskin mesék 2003-ban jelent meg az Osirisnál, itt a kiadónak is annyira megtetszett az egyik, hogy ebből lett a könyv előzéke. Hasonlóan történt a Scolar Kiadónál is, itt már tudatosan használtam fel a vázlatokat az előzék tervezésekor (Csoszogi, az öreg suszter, A didergő király). Amikor a Kisterem Galériában (2015), valamint a Petőfi Irodalmi Múzeumban volt kiállításom (Helyzetek és karakterek. 2017. március 10. - 2017. április 23.), akkor is raktunk ki belőlük az elkészült rajzok mellé. Sokszor érzem, hogy a rajzot jó lenne meghagyni ebben a fajta nyitottságában és nem lezárni színekkel.

Puskin mesék - előzék

PRAE.HU: Dolgozol tussal, akvarellel (A didergő király, A dzsungel könyve) – hogyan jutottál egyik technikától a másikig és melyik mellett tennéd le legszívesebben a voksodat? Milyen technikával dolgozol jelenleg?

Kezdetben használtam temperát is, de az számomra nehézkesebb, lassabb technika volt. Főleg vízfestékkel, színes ceruzával, akvarellel dolgozom. A vadhattyúknál tust használtam, bedigitalizáltam és utána gépben raktam össze a képeket.

PRAE.HU: Színházi munkákkal, jelmeztervezéssel is foglalkoztál, ihletet merítve a Bauhaus vagy az orosz avantgárd színházi kultúrájából…

Mindig érdekelt a színház. Hat évig voltam egy amatőr színjátszó csoport tagja és ott sok mindent megtanultunk a szituációkról, különböző helyzetek kifejezéséről. A színpadon nagyon erős jelentése van annak, hogy hol állsz, hova nézel, hova fordulsz. Ebben van egy analógia az illusztrációval, mert az illusztrátor is egyfajta rendező, „megrendez” egy jelenetet.

2008-ban és 2010-ben, a pécsi Bóbita Bábszínházban, különböző rendezvények kapcsán jöttek létre az absztrakt színházi kísérletek. Később ez alapján 2012-ben csináltunk egy workshopot a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékén. Az egész fel lett véve és a hallgatóknak ebből a nyersanyagból kellett különböző kisfilmeket készíteniük. A színház illékony; az a pillanat fantasztikus, de rögtön elszáll. A rajz ugyan észrevétlenebbül hat, de megmarad. Egyszerűen más a két műfaj időhöz való viszonya.

PRAE.HU: Korábban dolgoztál Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché és a Mozgástanulmányok című filmeken is.  Miből állt a munkád pontosan és hol érhető tetten a kezed nyoma a filmekben?

A Psychében kis munkám volt, a költő verseit írtam le régies írással és rajzokat készítettem. A film egyik „ereklyéje” egy fekete bőrkötésű könyv, amiből a verseket olvassák fel, abba is írtam színes tintával. Érdekes lenne kideríteni, hol van most…   A Mozgástanulmányokban a Muybridge képek válogatása és a film grafikai látványának elkészítése volt a feladatom.  A Krétakör című tévéjátékban kínai paravánokat festettünk Soós Gyurival (Soós György grafikus).

PRAE.HU: Animációs filmeket is készítesz, itt is a fekete-fehér vonalrajz dominál. Legutóbbi filmed a Villamos, amelyben hangsúlyosak az ismétlődések és a ritmus (a jármű haladása, az egymást követő villanypóznák), a széteső és újrarendeződő formák. Mesélj erről!

A rajzfilmezés nálam ott kezdődött, amikor Jankovics Marcell Ének a csodaszarvasról (2002) című filmjébe kerestek beállítási rajzolókat; itt Gémes Józseffel és Richly Zsolttal is volt szerencsém együtt dolgozni. Engem a rajzfilmekhez leginkább a kalandvágy hívott. A Villamosban összegződik sok rajzi helyzet; ez inkább egy narratíva nélküli vizuális film.

Alíz Csodaországban

PRAE.HU: Min dolgozol jelenleg? Mely mesék illusztrálására vágysz még, mi az, ami kimaradt, de érdekes kihívásnak tartanád illusztrátori szempontból?

Jelenleg egy kortárs mesekönyvön dolgozom. A Scolar kiadónál szóba került az Alíz Csodaországban megrajzolása is, ez nagyon nekem való feladat lenne. Ehhez már évekkel ezelőtt készítettem illusztrációkat, mert megrendelés nélkül is szeretném megcsinálni. Nagyon inspirált, ahogy Beardsley a The Yellow Book illusztrációin „felszeletelte” a tereket a szöveg szolgálatában; megtetszett, ahogy egyik forma áthalad a másikba.
Magamnak is rajzolok– főleg az utcán, vagy utazás közben látott emberekről. Látok valakit, aki rögtön „rajzként jelenik meg”, és ahogy hazaérek, papírra is vetem. Szeretek kávézókban dolgozni a vázlatfüzetembe, itt valahogy jobban eszembe jut minden. Egyszer jó lenne egy olyan kiállítás, ahol csak a saját rajzaim szerepelnek. Ezekben sokkal „vadabb” vagyok, itt nem tart vissza semmi és nem kell senkinek megfelelni.

Fotók: Bach Máté