A Kontextusok-blokk előadói, Györke Ágnes és Nemes Z. Márió a szövegközpontú elemzést mellőzve inkább olyan irányzatokra hívták fel a figyelmet, amelyek kevésbé ismertek vagy népszerűek. Györke az anglofón szakirodalom kortárs tendenciáit szemléltette egy-egy példán, a historiográfus metafikciót, a pszichogeográfiát, a társadalmi realizmust, illetve a hisztérikus realizmust. Nemes Z. Spekulatív averzió című előadásában egy alternatív prózapoétikai rendszert mutatott be, amely a magas- és populáris irodalom határvonalán elhelyezkedő hibrid műfajok értelmezéséhez kíván eszköztárat nyújtani. A vita során felmerült az elméletek alkalmazhatóságának kérdése a konkrét szövegekre nézve, valamint Radics Viktória akkurátus észrevételében azt is megjegyezte, hogy érdekes lenne felülvizsgálni az elfogult pozitív perspektívát a „spekulatív” szövegek vizsgálata kapcsán.

A Lokalitások előadói bár eltérő nézőpontból közelítettek a különböző térpoétikák, illetve bejáratott fogalmak felé, végső soron hasonló pontokat érintettek. Szarvas Melinda az európai családregényre/európaicsalád-regényre kérdezett rá, amelynek konklúziójából, akár a finn, akár a magyar vagy a vajdasági irodalmat tekintjük, az derült ki, hogy a nemzeti irodalmak és kultúrák közötti határ fellazult, és a korábban használt fogalmakat érdemes revideálni, akár lokálisan vagy transznacionálisan, akár interdiszciplináris kapcsolódás mentén. Antal Balázs az első előadóhoz képest szűkített a mozgástéren, és Csabai László Szindbád-sorozata, Vida Gábor Egy dadogás története és Molnár Vilmos szövegein át a nyíregyházi, illetve az erdélyi identitására, annak dekonstruálására, kreatív újragondolására hívta fel a figyelmet. Ezt követően Bányai Éva fókusza kiélezetten a határidentitásra tevődött, Bodor Ádám, Papp Sándor Zsigmond, Vida Gábor és Dragomán György regényei kapcsán. Az eltérő elbeszéléstechnikát használó írókat az Erdély-tematika mellett az apátlanság kérdésköre, problematikája kapcsolja össze. A szekció után intenzív vita alakult ki, amely nem volt mentes a kisebbségi szenvedésnarratíva érintésétől. A második szekció nemcsak a teminus technicusok tarthatatlanságát bizonyította be, de a nemzeti irodalom fogalmát is átgondolásra javasolta.

A Test, másik, identitások érdekes párosításnak ígérkezett, hiszen a két női irodalmat tematizáló előadás után a betegségnarratíva következett, amely az identitásnak egy teljesen más oldalát járta körül. Görözdi Judit két szerző – N. Horváth Anikó és Bánki Éva – regényét elemezve arra a következtetésre jutott, főként a feminista kritika felől, hogy a regények ereje nem a mikrohistória feltárásában rejlik, működésmódjuk esszenciája sokkal inkább, hogy többet hallgatnak el, mint amennyit megmutatnak. Ily módon a címben jelzett női történelmi regény fogalom továbbra is kérdéses maradt, bár a választott szövegek inkább negligálják, mint alátámasztják a felvetést. Schäffer Anett Rakovszky teljes életművét áttekintve járta körül a nőkérdést a tér, test és identitás csomópontok mentén. Széplaky Gerda pontos filozófiai háttért felvázolva közelített (Agamben és Kierkegaard nyomán) a betegségnarratíva kortárs magyar reprezentációi felé. Az időkeret betartása érdekében Nádas Péter Saját halál és Esterházy Péter Hasnyálmirigynapló című szövegéről beszélt, de a már elkészült tanulmány tartalmazza még Szív Ernő A Legionella-füzetéről, illetve Szilasi László Luther kutyáiról írt  értelmezését. Széplaky felhívta a figyelmet arra, hogy Karinthy Utazás a koponyám körül írására origóként szokás tekinteni magyar kontextusban, így az sem véletlen, hogy a szövegek közül több ponton közvetlenül megidézik azt. A fenomenológia felőli megközelítés ebben a keretben termékenynek mutatkozik, amint arra az ábrázolt testek példáján az előadó ki is tért. Az elbeszéléstechnika és a téma között szoros kölcsönhatás tételezhető fel, sok esetben maga az elbeszélés válik beteggé, funkciótlanná, akár a test. Jóllehet a vitában nem vetődött fel a női irodalom problematikája, bár elmondható, hogy talán nem volt a legszerencsésebb választás Rakovszky kapcsán a nőíró fogalmat következetesen használni, illetve a Célia értelmezése során teljesen kikerülni azt a kérdést, hogy az elbeszélő történetesen egy férfi.

A Dokumentumok, archívumok-blokkban Faragó Kornélia és Radics Viktória bár eltérő kiindulópontból, de ugyanazokról a szépirodalmi szövegekről beszélt, Forgách András Élő kötet nem marad című szövegéről, valamint Esterházy Javított kiadásáról. Faragó Foucault nyomán értelmezi az archívumot, és egy konkrét funkciót is rendel az irodalomhoz: a hiányok betöltése, az üresség kitöltése történik meg, esztétikai úton. Radics Viktória példái között Nádas és Zoltán Gábor szövegei szolgáltatnak további adalékot, az idézet, a dokumentum, valamint a(z elbizonytalanodott) tény státusza nyomán tesz fel és válaszolja meg kérdéseit. Mészáros Márton előadása Oravecz A rög gyermekei értelmezése a kultúra és a természet viszonyának rendszerében határolja ki a regény kordokumentum jellegét, világít rá a társadalmi rend strukturálására, illetve a munka-gép-pénz kapcsolatában emeli ki, hogy mi válik hangsúlyossá, és mi marad továbbra is rejtett.

A zárószekció a Család, regény címet viselte, bár alcímként Krusovszky Dénes neve is hozzáilleszthető. Szolláth Dávid Krusovszky Akik már nem leszünk sosem és Mán-Várhegyi Réka Mágneshegy című regényére dolgoz ki egy értelmezési keretet, a sajátos működésmódra keresvén a választ. Az integratív-dezintegratív példájára dolgozza ki az álintegratív és áldezintegratív kategóriákat, amelyek nem hierarchiát kívánnak kiépíteni, sokkal inkább a különbségeket hívattak tetten érni. Bankó Erzsébet Krusovszky mellett Gerlóczy Márton és Nagy Gergely regénye kapcsán a családregény műfaja felől vizsgálja a szövegeket, a közös sajátosságot a dokumentarista és a fikcionális elemek keveredésében látva. Végül Görföl Balázs olyan novellákat, regényrészleteket elemez, amelyeket kötet előtt álló női szerzőktől származnak és a Jelenkorban publikálták őket. A „magánéleti próza” gyűjtőfogalmát rendeli hozzájuk, és rákérdez a fiatal magyar próza uralkodó tendenciájának mibenlétére. 

A konferencia első napja után azt a következtetést lehet levonni, hogy bár sok esetben az jelent problémát, hogy nincs kidolgozva használható értelmezői keret vagy kritikusi nyelv, még a meglévő, klasszikussá vált fogalmak használata is egyre problematikusabbá válik, és elengedhetetlen azok felülvizsgálata a kortárs próza tendenciájának fényében. Biztató, hogy a konferencia anyagából kötetet kívánnak megjelentetni, amely az eltérő kutatási területek ütköztetése révén narratológiai kézikönyvként is használható lehet.