A kötetet Hansági Ágnes vezette föl, kiemelve, hogy Balogh Gergő munkásságában pont jókor született meg ez a könyv – se nem jött túl korán, elsietve, se nem késett meg az irodalmári pályán. A Nyelv, technika és felelősség Karinthy Frigyesnél alcím kapcsán bevallotta, hogy a monográfia kézbe vételekor még nem gondolta úgy, hogy Karinthy saját, kiforrott nyelvszemlélettel rendelkezne, hogy gondolna valamit a nyelvről. Talán éppen erre a hozzáállásra is reagál a kötet azon törekvése, hogy Karinthyt elemelje a „humoros író” neki kiutalt kategóriájától. Hiszen, ahogy Balogh felhívta rá a figyelmet, Karinthy szövegeit kifejezetten izgalmas például nyelvfelfogása felől közelíteni, de ilyen szempontból többnyire hallgat róla a szakirodalom.

Azonban nem ez az egyetlen nagy hiányossága az eddigi, Karinthyt tárgyaló tanulmányoknak a szerző szerint. A monográfia bevezetőjében az olvasható, hogy Karinthy az irodalmi kánon 1980-as évektől kezdődő átrendeződésének egyik nagy vesztese lett: ebből is adódhat, hogy a mai aktív Karinthy-olvasás kimerül a Tanár úr kérem, az Így írtok ti (és esetleg az Utazás a koponyám körül) vonalán. Ezzel az író humora és parodisztikus szemlélete kerül fókuszba, a művek szoros olvasatai pedig mind a fenti, olvasottabb művek, mind pedig más szövegek esetében többnyire hiányoztak.

Eddig. Ezt a hiányt pótlandó olvassa ugyanis a Karinthy nyelvet ölt a publicisztikát, a verseket, és így olvassa a paródiákat is – szorosan. Hansági szerint Balogh Gergő az első, aki a magyar irodalomértelmezés hagyományos hozzáállásával szembehelyezkedve nem prekoncepciókat vetít rá Karinthy műveire, hanem valóban a szöveget olvassa, azt, ami le van írva. Az Így írtok tivel kapcsolatban például kiemeli, hogy lehet azt a még Csokonai környezetében is a költészetoktatásban tanulási módszerként bevett paródiaírás gyakorlatának folytatásaként tekinteni, ugyanakkor az én lírai visszavonulását is jelzi az, amikor a szerző más írók-költők hangján szólal meg. Ezt, a kötetbemutató közönségéből érkező kérdésre adott választ a monográfia még tovább árnyalja, amikor felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy az Így írtok ti szövegei közel sem pusztán stílusparódiák; sokkal inkább az adott szerzők retorikai-poétikai eszközeire és nyelvfilozófiájára reflektálnak. Így lehetséges az, hogy amint A paródia mint materiális fordítás című fejezet bemutatja, több ma ismert nyugatos költő is Karinthy szövegeinek köszönhetően került a köztudatba.

Ezzel pedig körbe is ér az est gondolatmenete, a Hansági és a hallgatók kérdései által kijelölt főbb pontok a monográfia szerteágazó elemzéseiből: Karinthy szövegeiből lehetséges és érdemes a kanonikus hozzáálláson túllépve többet megfigyelni, ennek egyik fő csapásirányát nyelvszemléletének megismerése jelölheti ki, de újdonságokra mutathat rá például az is, ha kortárs költészettel olvassuk össze Karinthy verseit, ahogyan a kötet utolsó, Igazságosság és eticitás a költői összegzés nyelvében című fejezete teszi.