Láng Orsolya elsősorban arról beszélt, hogy a sokoldalúság számára nem kockázatot jelent, sokkal inkább az ellenkezőjét, hiszen így elkerülheti, hogy egysíkúvá váljon, amit csinál. Elmondása szerint ugyanazok a témák érdeklik, ezekkel foglalkozik több műfajban, úgy érzi, hogy több eszköz is a rendelkezésére áll, amivel megfoghatja a világot. Más téren nem is tudná elképzelni magát, annak ellenére, hogy gyerekkorában azért sírt, mert orvos akart lenni. Persze nem belső késztetést érzett erre a szakmára, az ok inkább édesanyja orvosi szakmája volt. Később a művészeti iskola jelentette számára a felszabadulást.

Horváth Benji kérdésére, miszerint több műfajban is alkot, tehát inkább költőnek vagy írónak tartja magát, Láng azt válaszolta, sosem volt feltett szándéka, hogy valami legyen, egyszerűen csak azt csinálta, amit szeret, nem is igazán érzi a különbséget a kettő között. Hirtelen egy érdekes álom jutott eszébe, amit meg is osztott a közönséggel: Nádas Péterrel álmodott, aki egy érdekes kőhöz vezette el őt, amire rámutatva  Nádas elmondta neki, hogy a kő alapján felismerte az egyik szövegének a helyszínét. Sajnos az álmot nem fejtettük meg, de jó volt végig hallgatni, ahogy az utána következő felolvasást is a Goethingen szövegrészletből. A beszélgetés végén Kali Ágnes meg is jegyezte, jó lenne Láng összes művét hangos könyvben kiadni, olyan jól szólnak a szövegek az ő hangján. Visszakanyarodva a beszélgetés szálához, Horváth Benji a goethingeni ottlétről kérdezte a díjazottat, aki elmesélte, egy hónapot töltött el ott és az volt a feladata, hogy blogot vezessen erről. Németül jelentek meg a szövegek, így ezek rövid terjedelműek voltak. Miután hazajött, Egyed Emese javasolta neki a fordítás lehetőségét, ekkor bővítette ki esszéisztikussá a szövegeket.

A kisfilmjével, mely a mesterszakos diplomamunkája volt a MOME-n, sokat utazgat mostanában, mivel általában, ahová beválogatják a filmet, oda meg is hívják, most épp Portóból jött haza. Örül a lehetőségnek, hiszen az utazások során szerzett tapasztalatok mindig hatnak rá, szereti és fontosnak tartja ezt a kultúrsokkot, amely a külső szemszög rácsodálkozásából ered. Ugyanezt akár Marosvásárhelyen (Láng szülővárosa) is meg lehetne tapasztalni egy űrlény számára. A jövőbeli tervekkel kapcsolatban elmondta, egy évig szeretne utazgatni, aztán visszamenne Budapestre, mert ott tudná folytatni az animációval való munkát.

Utolsó kérdésként kissé furcsa és kizökkentő volt a kánonhoz való viszonyra rátérni. Láng Orsi viszont könnyed egyszerűséggel kijelentette, elégedett volt azzal, amit tanult, hiszen ha mondjuk a Margit legenda kimaradt volna, akkor honnan tudná, hogy valaha sündisznóból készült övet használtak? Ugyanakkor azt is hozzáfűzte, nehéz lehet ma tanítani, mindenképp más módszerekre lenne szükség, hogy a kortárs műveket is be lehessen csempészni a tanórákra és ne azon stresszeljen a tanár, hogy valahogy a tananyag végére tudjon jutni. Zárásként Láng felolvasott egy még publikálatlan, „nem régi, de nagyon új” verset.