Létezik egy kézzelfogható különbség a magyar és a cseh mainstream irodalom között. Ez a kép persze lehet csalóka is, hiszen mi csak azt ismerjük, ami fordításban megjelenik itthon. (Nehezen hiszem, hogy sokan beszélnének a magyar olvasók között csehül.) Az első megállapításunkat tekintsük tehát hipotézisnek. A különbség egyik vetülete a cseh kortárs próza társadalom-kritikai, társadalom-központú jellegében rejlik. Ivan Klíma, Michal Viewegh, Jiři Kratochvil - hogy csak a leggyakrabban fordított szerzőket említsem - egyaránt úgy ír, hogy érezhető a törekvésük arra nézvést, hogy környezetükre, az adott társadalomra reagáljanak. Ennél fogva éppen aktuális könyvük mindig értelmezhető egyfajta korlenyomatként is. E három író egy lapon való emlegetése azért is indokolt, mert míg például Petr Šabach a Hrabal által meghatározott vonalon indult el, addig a Kunderai írásmódtól eleinte nehezen elválasztható Klíma-, ill. Kratochvil-próza alapozta meg Viewegh írásait. Az emlegetett szerzők továbbá abban is egyeznek, hogy 1. elvégezték az előző rendszerrel való irodalmi számvetést (ami itthon nem történt meg olyan hangsúlyosan, mint Csehországban), 2. mindhárman szép lassan kiírták magukat a magas irodalomból azáltal, hogy olvasmányos, a lektűr határán táncoló (néha maximálisan kimerítő), olvasóbarát - ezzel együtt kevésbé veretes, egyrétegű - könyveket írnak.

A magyar kiadókat és olvasókat persze mindez nem érdekli, sejthető, hogy ami több tízezres példányszámban kél el Csehországban, az a volt keleti blokkhoz tartozó Magyarországon sem számíthat bukásra. Míg az Európa Kiadó korábban jó érzékkel válogatta ki Klíma és Kratochvil munkáiból a jobbnak mondható darabokat, ugyanez az Ulpius-házról már nem mondható el. Az Ulpius az utóbbi években adta ki Kratochvil egyik teljességgel elhibázott kötetét, a Kushadj bestia!-t, ezt követően tavaly megjelentette Klíma szentimentalizmusba hajló, korai regényét, a Szerelmes nyárt, s végül szintén tavaly adta közre Michal Viewegh sikergyanús lektűrjét, a Regény nőknek címűt. Viewegh-et a magyar olvasó eddig kizárólag a JAK Műfordító Füzetek egy régi, kilencvenes évek elején megjelent darabjából ismerheti (Varázsos évek pórázon), mely regény valóban rendkívül jó, sodró stílusa ellenére rétegzett és rejteget intellektuális izgalmakat is. Nem volt kétséges, hogy egy ilyen debüt után vállára veszi a cseh közvélemény a fiatal írót, aki azután - több mint egy tucat könyvével - sikeresen ki is golyózta magát a első vonalból. Több mint tíz éve áll harcban a kritikusokkal, miközben regényei ötvenezres példányszám körül mozognak, és számos fordítást is megértek már.

Ezeknek a tényeknek az ismeretében a magyar olvasónak, aki egy igen erősen induló szépírótól most vehet kézbe először újabb munkát, nem maradhatnak kétségei afelől, hogy a Regény nőknek nem csupán egy vicc a szerző részéről, ironikus kísérlet arra, hogy tud-e egy szépíró bestsellert írni, hanem valóban ez ma Viewegh. Lendületes tollú, a műfajt igényesen és virtuózan megközelítő lektűr-író, aki nem is hajlandó szégyellni, hogy bár többre lenne képes, ő köszöni szépen, ezzel az alkotói alapállással - és feltehetően az ezzel járó sikerrel - tökéletesen elégedett. Ezzel azonban a világon semmi probléma nincs. Az Ulpius-ház sem kecsegtet azzal, hogy Viewegh szóban forgó regénye Proustot, Dosztojevszkijt és Faulknert egy arisztokratikus mozdulattal félresöprő, korszakos prózamű lenne. Ezt elég szájbarágósan közli velünk a harsány, rózsaszín-fehér borító, amelyen egy meztelen férfiszépség pózol bicepszét gondosan befeszítve, s amely borítót hasztalan igyekezettel próbálja takargatni mindenki, aki netán a BKV-n utazva adja át magát az olvasás örömének.

Pedig a Regény nőknek igazi metró-olvasmány. Abból is a jobbik fajta. A fiatal szerelmét a metrón, hirdetésként elhelyezett szerelmes levelekkel visszahódítani kívánó, középkorosodó férfi szenvedése (szenvelgése), és a levelekkel célzott hölgy erre vonatkozó reflexiói, amolyan Bridget Jones-os stílben, nagyszerűen elszórakoztatnak bennünket nyolc-tíz megálló erejéig. A megcsalás-megcsalatás örök témája, az alkalmi kapcsolatok útvesztői, az elköteleződéstől való férfiúi félelem, a korkülönbség párkapcsolati problematikája mind-mind belevezethették volna Vieweghet a jól ismert, fájó közhelyekbe, a levélrészletek pedig kiváló alkalmat nyújtottak volna, hogy a kényelmesen, rutinból író szerző szétszirupozza a kötet lapjait. Viewegh azonban tényleg jó: kikerüli ezeket a csapdákat. Egyszerűen nem ciki. Talán ezért is hasonlítgatják rajongói (ahogy a Wikipedián is olvasható) előszeretettel Nick Hornby-hoz: valóban felfedezhető a sorok között a kilencvenes-kétezres évek angol bestseller-irodalmának fanyar, önironikus humora.

Hölgyeim! Ez valóban egy nőknek szóló regény, egy férfi tollából. Ugyanakkor férfiaknak is szól, egy női narrátor tollából. Szóval a célközönség elég széles: túlságosan jól megkomponált, mértéktartó és igényes könyv ahhoz, hogy bárkinek is sértse intellektualitását, ugyanakkor éppen eléggé könnyed és jelentéktelen, hogy ne kelljen egy percre sem gondolkoznunk olvasása közben. És ez néha nagyon kell.

Michal Viewegh: Regény nőknek, Ulpius-ház, Budapest, 2007, 304 oldal, 2999 forint