Mikor a Magyar Nemzeti Filmalap átvette a filmtámogató szerepét az összeomlott Magyar Mozgókép Közalapítványtól, sokan attól féltek a szervezet politikai kötődései miatt, hogy a filmek ideológiai alapon kapnak majd támogatást. Majdnem egy évtized távlatából visszatekintve ez a feltevés alaptalan volt, mert kifejezetten sok olyan műfaji film kapott zöld utat, melyek a fennálló hatalmat és társadalmat kritizálták, legyen bár szó a Víkendről, a Veszettekről, A martfűi rémről, a Kútról, a Kojotról, A Viszkisről vagy a legfrissebb példáról, az X – A rendszerből törölve című politikai thrillerről. (A címekre kattintva az egyes filmekről olvashat illetve hallgathat interjút, a bűnügyi műfaj kortárs térnyeréséről itt és itt talál részletes írást.) Azonban egyik említett film sem volt olyan merész és direkt, mint a magyar HBO Finnországból importált tévésorozata, a nagy sikerű Aranyélet, mely úgy tűnik, a 3. évaddal egyelőre véget is ért. A lezárás, a kétségtelenül erős nagy finálé azonban bizonyára sokak tetszését nem nyerte, nem nyeri el.

(Alább előfordulhatnak a cselekmény fordulataival kapcsolatos leírások, így aki még nem látta az Aranyélet három évadát, az csak saját felelősségre olvasson tovább!)

Az Aranyélet még 2015-ben indult útjára, és akárcsak a HBO Magyarország korábbi szériái, a Társas játék és a Terápia, egy külföldi sorozat kvázi remake-je. A fő koncepció egy finn gengsztersorozatból, a 2009-es A könnyű életből származik, de az Aranyéletet szokták még kötni a 2011-es ausztrál Small Time Gangsterhez, illetve ennek román feldolgozásához, a 2014-es Az árnyakhoz is. A HBO alkotógárdájának nagy érdeme, hogy mint a románok Az árnyakat, úgy a magyarok is sikeresen ízesítették a hazai nézők szája íze szerint az Aranyéletet. Főleg az 1. évad sikerült nagyon erősre, de a 2. még annál is konkrétabbnak hatott, hiszen nyíltan kapcsolatba hozta a jelenkori magyar politikai korrupciót a sorozat feltörekvő, hataloméhes gengsztereivel, Miklósi Attilával és Hollós Endrével. És elég erős politikai áthallásai voltak a két főszereplő fiatalkori, elárult, bosszúszomjas barátjának, Gáll Feri karakterének is, aki a cselekmény jelenében sorra vásárolta fel az ország ingatlanait, jól menő üzleteit, és mint kiderült, a rendőrséget is a markában tartotta. A 3. évadban pedig Gáll didaktikus módon, egyenesen „oligarchának” nevezi magát, ez a kifejezés a magyar közbeszédben manapság erősen kötődik egy bizonyos kormányközeli, nagy gazdasági befolyással bíró üzletemberhez.

Az Aranyélet 1. évada volt tehát a legerősebb. Ebben lehetett leginkább érezni az életszagot, annak ellenére, hogy ebben a szezonban még nem hatottak annyira direktnek a politikai utalások. A Miklósi-családon keresztül azonban az alkotók tökéletesen ábrázolták a rendszerváltás generációjának tragikomédiáját. Igaz, a fiatal Miklósi, Hollós, Gáll és Janka '90-es évekbeli sztorijába csak a 2. évadban pillanthattunk bele, de már az 1. évad családi kórképe és maga Attila is sokak számára ismerős lehetett. Aki a kilencvenes éveket megélte, biztosan közvetlenül is ismert olyan figurákat, mint Attila. Ők a jég hátán is megélő, a privatizációból és az összeomlásból hasznot húzó, ügyeskedő, mutyizó magyar kisemberek, akik az átmeneti korszak kiskapuinak kihasználásával, feketézésből vagy féllegális második gazdaságból csinálták meg a szerencséjüket. Attila ennek a naiv, de dörzsölt embertípusnak a megtestesítője, aki családjáért és az anyagi gyarapodásért bárkinek lefekszik, bármit elvállal. „Csak még most utoljára!” – ez a mondat a 3. évadig végigkíséri a család, illetve a családfő pályafutását.

Az új évad radikális változást hozott. A fővárosban játszódó előző két etap után a széria vidékre költözött, Miklósiék pedig Gáll Feri támogatásának köszönhetően bekerültek a hatalom krémjébe, maguk is tulajdonképpeni oligarchákká váltak. Ráadásul Janka a Dunakanyar egy kisvárosának polgármesteri címéért indul a dörzsölt, keresztény-konzervatív Boros Zsuzsa támogatásával. Ám az csak a látszat, hogy beköszöntött az aranykor. Amellett, hogy Attila nem érzi jól magát a műmosollyal összetartott családjában és új pozíciójában, Janka pedig csak Zsuzsa nyomására tartja meg születendő gyermekét, Miklósiék felnőtt gyerekei is szüleik ellen fordulnak. A 2. évadban meggyilkolt Endre bá bűvöletében élő Márk Gáll Feri túlságosan is féltett lányával, Biankával folytat féktelen gengszterrománcot, és a lelépésen gondolkodik, míg a barátnője halála miatt bosszút forraló Mira ügyészbarátjával összefogva próbál apja és Gáll ellen felhasználható bizonyítékokat gyűjteni. Hogy ennek jó vége nem lehet, az már az első résztől kezdve a levegőben van, és a bomba pár epizód múlva annak rendje és módja szerint fel is robban.

A sorozat alkotói több interjúban is elmondták (például ebben), hogy ennek az új, záró évadnak a fő kérdése (vagy premisszája) az volt, van-e következménye a tetteinknek vagy sem. Ez a kérdés pedig érezhetően nagyon megnehezítette az alkotók dolgát, ahogy maga a perspektívaváltás és a főszereplő család pozíciójának radikális megváltozása is. A harmadik etap problémája éppen az, hogy tulajdonképpen Attilából is oligarchát csináltak. Jóllehet, a 3-4. rész környékén nyilvánvalóvá válik, hogy a főhős újgazdag gengszter sem érzi jól magát a bőrében ebben a helyzetben, ezért is jelent számára jó menekülési lehetőséget a család piszkos ügyeit kutató, majd hirtelen megszelídülő újságírónő, akivel viszonyt folytathat. Azonban nem lehet amellett elmenni, hogy a sorozat készítői a cél érdekében feláldozták a viszonylag szimpatikus Attilát, akivel korábban Mira mellett a leginkább azonosulni lehetett. Az első két részben olyan, mintha nemcsak megjátszaná, hanem tényleg jól is érezné magát ebben az oligarcha pozícióban, holott a 2. évad fináléjában még nyilvánvaló volt, hogy ezt a szerepet csak kényszerből, saját és családja védelmében öltötte magára. Hiszen Attila mindig is azt a korábban is említett ügyeskedőt testesítette meg, aki nem feltétlenül akart rosszat másoknak, illegális tevékenységei ellenére helyén volt a szíve, de mindig belesodródott a legproblémásabb ügyekbe. A 3. évadban viszont eleinte ő is ugyanolyan ravasznak és veszélyesnek tűnik, mint Gáll Feri, ami miatt kevésbé alkalmas az azonosulásra, mint korábban.

És a többiek sem túl szimpatikus figurák. Éppen olyanok, akiket a valóságban a magyar társadalom egy jelentős hányada megvet, akikről a közösségi médiaoldalakon mémek születnek. Ami a sorozat jelentése, témája szempontjából egyáltalán nem baj, sőt, ahogy a híres Humphrey Bogart-film címe is leírja, „annál súlyosabb a bukásuk”. Ám emiatt kicsit olyan, mintha visszatérnénk a '30-as évekbe, mikor az Egyesült Államokban, illetve Hollywoodban követelmény volt, hogy a rendezők a gengsztereket kifejezetten ellenszenves figuraként mutassák be (A sebhelyesarcú, A közellenség), hogy a néző nehogy menőnek tartsa a bűnöző életmódot. Jóllehet, később már, például Martin Scorsese gengszterfilmjeiben vagy a Volt egyszer egy Amerikában úgy szerethetők a gengszterek, hogy meg is bűnhődnek tetteikért. Tehát a kettő működhetne egyszerre.

Persze az Aranyéletben tényleg mindennek funkciója van, az alkotók gyakran áldoznak fel karaktereket és cselekményrészeket a „mondanivaló” oltárán. Egyik filmkészítéssel foglalkozó ismerősöm legfőbb kritikája az volt, hogy a Miklósiakról el sem hiszi, hogy egy családot alkotnak, hiszen semmilyen kapcsolat nincs közöttük, nem szeretik és soha nem is szerették egymást. Ezzel részben egyet is érthetünk, mert az Aranyélet alkotói kezdettől annyira diszfunkcionális famíliának mutatták be Miklósiékat, hogy nehéz volt elképzelni róluk, hogy valóban vérrokoni kapcsolat van köztük. Ami persze szinkronban áll a széria jelentésével, hiszen a pénz és a hatalom nemcsak a két szélsőség, a számító, immorális Janka és a féktelen, amorális Márk elméjét mérgezi meg (a 3. évadban majdnem szó szerint is: Janka egy ritka, terhesség alatti betegségben szenved, Márk pedig súlyosan megsérül), hanem még az ártatlan, naiv Mirát is gyilkolásra kényszeríti. Tulajdonképpen Mira az igazi áldozat, akinek tisztaságát beszennyezi a korrupt család. Attila Janka hatására a lehető legjobb életet szeretné megteremteni a família számára illegális és veszélyes ügyleteivel, Márk Endre bá kvázi verőlegényévé válik, Janka pedig a hatalom és a születendő gyermek terhe alatt készül ki testileg-lelkileg, és küld el melegebb éghajlatra ittas állapotban olyan embereket, akik bosszút állhatnak a családon.

Az érzelmileg kihűlt család ábrázolása tehát a sorozat tudatos koncepciója, azonban a 3. évadban már tényleg csak a gyűlölet, a félelem és a bosszú tartja össze ezt a négy embert. Mira és Márk is leléphetnének, de a revans vágya otthon tartja őket. Attila le is lép, nem szeretné felvállalni az Endre bá gyerekének hitt születendő porontyot, azonban Gáll Feri csökönyössége és zsarolása mégis újra a családja felé sodorja őt. Éppen ezért érthetetlen a sorozat fináléja, nem túl logikusak, sőt igen hirtelenek a nagy pálfordulások az utolsó részben. A végkifejletben a szikrája sincs annak, hogy a kialakult idillen is akadnak rések vagy repedések, legfeljebb Márk állapota adhat okot a kételkedésre, az ő leépülése árnyalja a happy endet. Azonban éppen az ő bűnhődése a legmesterkéltebb: nemcsak lebénul, de szellemileg is sérültnek tűnik. Erre nyilvánvalóan azért volt szükség, mert a fiatalember egészségesen valószínűleg nem tudna szabadulni Endre bá örökségétől. Annak ellenére sem, hogy már letörölte a férfi által hátrahagyott videóüzenet-intelmeket a gépéről.

Ez utóbbi is elég hirtelen, megkérdőjelezhető momentuma a sorozatnak, melynek jelentésével éles kontrasztban áll az utolsó, nagy rablás. Amit Endre bá hatására hajt végre Márk és Attila a fiú javaslatára, aki a halott gengszter mítoszából merített erőt, és adta azt át kiégett édesapjának. Ám végső soron Márk ugyanazt, ugyanazért teszi, mint apja. Mert felébredt benne a felelősségérzet kistestvére és családja iránt, és szerette volna bebiztosítani a jövőjüket. Mégis aránytalanul nagy büntetést kap a fiú, mintha ő mint Endre bá képviselője lenne az abszolút gonosz megtestesítője. Jóllehet, a sorozat előző két évada, sőt még a harmadik fele is amellett érvelt, hogy Miklósiék és Hollós Endre is áldozatok, egy velejéig korrupt rendszer áldozatai. A sorozat jelentése szempontjából nem szerencsés a rendszerszintű problémát egy-két deviáns karakterre áttranszformálni és kvázi feloldani, mint azt a Hays-kódex alatt a klasszikus hollywoodi gengszterfilmek tették (avagy ha sikerül kiiktatni a nagyra törő, immorális gengsztereket, akkor biztonságban van a társadalom).

Amúgy az új évad legérdekesebb, legizgalmasabb karaktere egyértelműen Márké, és az ő története a legdrámaibb. Olasz Renátó, a fiút megformáló színész persze már a korábbi évadokban is remek munkát végzett, azonban Márk végig inkább egy komolyan vehetetlen, komikus figurának tűnt, akinek igazából csak a szája nagy (bár vér már tapad a kezéhez). A 3. évadban azonban jelentősen érettebbre írták meg az Aranyélet készítői a fiút, és jót tett neki a Bianka-féle szerelem. Az ő kapcsolatukról a Bonnie és Clyde-sztori vagy a Tiszta románc, a Született gyilkosok és a Veszett a világ című klasszikusok juthatnak eszünkbe, mivel végig a menekülés motiválja őket, amihez persze pénz kellene. Szó sincs arról, hogy Márk vagy akár Bia bármilyen erkölcsöt is tiszteletben tartanának, egyáltalán nem „jó emberek” ők. A közöttük tüzelő szenvedély azonban szimpatikussá teszi a párost, és mivel érződik, hogy Márk minden erejével ragaszkodik Biához, ezért Mira bosszúvágya mellett Márké élhető át a leginkább (hiszen miután Gáll Feri eltiltja lányától a fiút, és ebben apja is asszisztál bizonyos okokból, Márkot is a bosszú élteti). Ezért is lehet bosszantó és ellentmondásos az Aranyélet happy endje. A szülők is sok bűnt elkövettek, de csak Márk bűnhődik igazán, aki tolószékhez szögezve, önálló élet és társ nélkül kénytelen tovább vegetálni.

Az Aranyélet 3. évadában pedig jellemzők az ilyen hirtelen, sőt irreális fordulatok, melyek erősen hullámzó színvonalúvá teszik nemcsak az évadot, de az egyes epizódokat is. Minden részben jut egy letaglózó jelenetre egy gyengébb, már-már komikusan rossz is. Sőt, vannak jelentek, jelenetsorok, melyekről nehéz eldönteni, hogy elszúrták őket vagy éppen zseniálisak. Ilyen például az előző évadból ismerős roma gengszter kimenekítése a börtönből, majd átszöktetése a magyar határon, a drótkerítésen. Ez a szál egyfelől irreálisan rossz, mert oligarchák ide vagy oda, még Márknak sem lehet ekkora hatalma és eszköztára, hogy megvalósítson egy ilyen összetett szökést és szöktetést. Másfelől zseniálisan figurázzák ki az alkotók a jelenlegi magyar kormány migránsokkal kapcsolatos morális pánikkeltését, a kerítésépítést és a határvadászok jelenségét, minthogy Attila és Márk a roma gengsztert illegális bevándorlónak, míg önmagukat hazafias határvadászoknak álcázzák. A szöktetést, melyen rajtakapják a határőrök Attiláékat, a főhősök éppen a NER-ideológia miatt ússzák meg. Hiszen határt sérteni bűncselekmény, de ha egy látszólagos migráns látszólagos kiutasításáról van szó, az már rendben van, sőt a határőrök örülnek is neki, hogy nem kell a papírmunkával és a határsértő elszállításával vesződni.

Mira szála pedig tele van ehhez hasonló, kétes értékű jelenetekkel és fordulatokkal. Mira alapvetően ártatlan iskoláslányként indult, aki a család szétcsúszása miatt sodródott Oszi nevű barátnője mellé, aki prostituáltként utazott volna ki Svájcba, de a Jakab Erika nevű, Gáll Feri szolgálatában álló rendőrnő öngyilkosságba kergette. Ezért válik Mira bosszúállóvá, ám a 3. évadban túl gyorsan összejön neki az áhított bosszú. Egyszerűen hiteltelen, hogy a lány éppen a gyűlölt Erikával fog össze, és így tud közelebb kerülni a stricikhez, akiket a rendőrnő és Gáll Feri helyett hirtelen okolni kezd Oszi haláláért. Igen, az alkotók finomítanak a dolgon: Erika már nem olyan rossz zsaru, illetve csak a cél érdekében az, mivel prostituáltakat kíván megmenteni külföldről. Azért a 2. évadban ez még nem igazán így tűnt.

És maguknak a striciknek a likvidálása is erősen ellentmondásos jelenet. Katartikus persze, ahogy a megszeppent lány kétségbeesetten védekezve megöli mindkét rosszakaróját, de felvetődik a kérdés, hogy egy ilyen törékeny lány hogyan képes két, 80-90 kilós, 1,80 méter magas férfit legyűrni. Ahogy az is igencsak megkérdőjelezhető, hogy mindezt a lány még meg is ússza, korrupció ide, tragikomikus bürokrácia oda.

Sorolhatnánk még az izgalmas, de buta jeleneteket a végtelenségig (például Endre bá feltűnése, Márk, Attila és Attila testvérének dulakodása az utolsó előtti részben vagy Janka szülése is már-már paródiába illenek). Kétségtelenül ezek teszik tönkre az Aranyéletet már a 2. évad óta. Érthető persze, hogy alapvetően egy zsánersorozatról van szó, amiben a valóságlogikát felülírja a műfaji logika. Azonban az Aranyélet már az első etapban tudatosította, hogy inkább realista dráma gengszterfilmes köntösben, és nem fordítva. És azért az említett suta jelenetek, irreális fordulatok egy zsánerfilmben is ugyanúgy problémásak és hiteltelenek lennének.

Viszont a hangulat, a társadalomkritika és egy-egy jól eltalált karakter (Márk, Gáll Feri, Jakab Erika) vagy jelenet miatt nehéz végleg megharagudni az Aranyéletre és alkotóira. Az említett utolsó előtti részben van egy nagy időugrás, ami miatt téli közegbe kerülünk, és a főszereplőket egy hatalmas hóvihar kényszeríti újra egy térbe. A Ragyogást idéző zord időjárás, a Dunán úszó jégtáblák igen erős, már-már horrorfilmbe illő atmoszférát teremtenek, és bár ezen epizódban zajlanak a már említett, hajmeresztő akciók, hangulata miatt ez a rész a kortárs magyar filmművészet egyik vizuálisan legerősebb 50-60 percét adja. Érezhető, hogy olyan rendezők dolgoztak az Aranyéleten mint Dyga Zsombor és Mátyássy Áron, akik nagyon értenek az atmoszférateremtéshez (lásd még a Köntörfalak éjszakai lakásbelsőit és a Víkend erdélyi párás, túlvilági hangulatú erdőit).

A statisztikák szerint a magyar nézők odavoltak, odavannak az Aranyéletért, jóllehet, a 3. évad összességében felemásra sikerült. Azonban a befogadók reakcióiból is érzékelhető, hogy bár a Terápia színvonalát távolról sem közelíti meg a HBO gengsztersorozata, hatása miatt mégis fontos alkotássá válhat. Hiszen a széria sikere jelzésértékű lehet nemcsak az Aranyélet alkotói, de más filmkészítők számára is, hogy érdemes hasonló, bátor, bevállalós, a külföldi zsánereket hazai pályára állító filmeket, sorozatokat készíteni. Reméljük, kapunk is még hasonló alkotásokat, melyek javítanak elődjük nyilvánvaló hibáin.

Aranyélet – színes, magyar bűnügyi sorozat, 24 epizód, 2015-2018. Rendező: Dyga Zsombor, Mátyássy Áron. Forgatókönyv: Tasnádi István, Angyalosy Eszter, Zomborácz Virág, Lengyel Balázs. Producer: Krigler Gábor, Fodor Judit, Stalter Judit, Závorszky Anna. Vezető producer: Steve Matthews, Wayne Henry. Operatőr: Pádár Krisztián. Vágó: Barsi Béla, Kiss Wanda, Gothár Márton. Zene: Pádár Krisztián. Szereplők: Thuróczy Szabolcs (Miklósi Attila), Olasz Renátó (Miklósi Márk), Ónodi Eszter (Miklósi Janka), Döbrösi Laura (Miklósi Mira), Anger Zsolt (Hollós Endre), Végh Zsolt (Gáll Ferenc), Staub Viktória (Gáll Bianka), Danis Lídia (Jakab Erika), Fullajtár Andrea (Boros Zsuzsa), Rajkai Zoltán (Zebegényi Géza), Björn Freiberg (Jürgen El-Karimi), Trill Zsolt (Fazi). Forgalmazó: HBO Europe. Korhatár: 18 éven aluliak számára nem ajánlott!

A sorozat 3. évada megtekinthető a HBO GO-n és a HBO tévécsatornáin. A korábbi évadokat a TV2 sugározza.

A cikkben szereplő képek forrása: HBO Pressroom.