PRAE.HU: Miért erre a darabra esett a választás, miért épp itt és miért épp most?

Crespo Rodrigót hét éve nevezték ki igazgatónak Tatabányán, azóta támogatom a repertoár és a koncepció kialakításában. Mindketten fontosnak gondoljuk, hogy minden évben legalább egy előadás aktuális társadalmi problémákkal foglalkozzon. Nem szeretjük a nézői elvárások alá menő, úgynevezett szórakoztató repertoárt. Az elmúlt időszakban sokat kísérleteztünk. A tavalyi évad formájában és tartalmában is igazán merész vállalása volt Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című darabja, épp ezért nagy örömünkre szolgált, hogy sikert aratott a szakma és a nézők körében egyaránt. Azt gondolom, új szakaszát jelenti a pályámnak. Érzem a felelősséget, ezután pláne nem mindegy, hogy mit vállalok el. A Vadászjeleneteket a Nemzeti Színházban láttam Alföldi Róbert rendezésében kilenc évvel ezelőtt, gondoltam újraolvasom, van-e mondandóm vele. Úgy láttam, van, és Rodrigónak is tetszett az ötlet.

PRAE.HU: Hogyan jött létre a szövegkönyv? Milyen összefüggés van az eredeti darab (1965), a belőle készült film (1969), Alföldi Róbert rendezése (2010) és a mostani előadás között?

Fontos volt, hogy az eredeti szándékot ne hamisítsuk, egységes legyen a végeredmény. A darab maga sokszereplős, több olyan karakterrel, melyek a falu hangját képviselik, saját sors nélkül. Ezen az Alföldi-rendezés is változtatott. (Perczel Enikő fordítását használtuk mindketten.) Bizonyos szerepeket összehúztam, hogy több legyen bennük a „játszani való”. Az író főszereplésével készült filmben gyökeres változtatások történtek a darabhoz képest; például a főhős, Abram hátterét fokozatosan ismerjük meg, először csak azt tudja meg a falu, hogy börtönviselt, azt, hogy homoszexuális, csak jóval később. Ezt a megoldást dramaturgiailag izgalmasabbnak találtam, ezért átvettem, de a darab szövetével komoly munka volt összefésülni. Vagy például eredetileg egy kelet-német menekült házaspár és kisgyerekük szerepel a darabban, akiket azért kezdenek ki, mert evangélikusok egy katolikus bajor közegben. Az 1969-es filmben ezt nem tartották aktuálisnak, ezért török vendégmunkás férfiakat szerepeltettek helyettük. 2018-ban meg valahogy ordít, hogy a menekültek közel-keletiek legyenek.

PRAE.HU: Ebben a történetben az, aki kicsit más, megbűnhődik érte. Abram, a börtönviselt meleg srác, Rovo, az ideggyenge, túlérzékeny fiú, Tonka, a szeretetéhes terhes lány. De a falu rászáll Abram anyjára, Barbarára is, Rovo anyjára, Máriára, és a Paula nevű asszonyt sem kíméli. Nagyon kegyetlen ez a miliő.

Azért az a darab címe, ami, mert minden jelenetben kikezdenek valakit.

Fontos volt eldönteni, hogy az-e a hasznos nekünk, ha ennek van alapja, vagy ha nincs. Arra jutottam, hogy minden vádaskodásban kell lennie valamilyen igazságmagnak. Az alaptalan rágalmazásról is szólhatna a darab, de ez felmagasztalna bizonyos szereplőket. Hiszen mindenkinek van olyan tulajdonsága, ami másoknak nem tetszik, elvben tehát bárkiből lehet üldöző és üldözött. Az a probléma az érdekes, hogy miért szállunk rá valójában másokra, miért nincs bennünk tolerancia, miért jobb nekünk kiközösíteni vagy megnyomorítani a másik embert ahelyett, hogy saját magunkkal foglalkoznánk. A darab végigköveti, ki miért áll be a sorba.

Van, aki egyszerűen azért, hogy ne ő maga legyen célkeresztben, van, aki a „mástól”, az „idegentől” való félelmében, és persze olyan is van, aki attól érzi magát valakinek, hogy másokat maga alá helyez, épp ezért a másik megalázása, megszégyenítése válik számára az élet egyetlen örömforrásává. Az egyik legtalálóbb pillanata a darabnak, hogy miután mindenkit sikerül elüldözni, és ezt a falu meg is ünnepli, már a mulatság közben megindul az újabb kipécézési akció. Az igény tehát, hogy valaki ellenség legyen, újratermeli az áldozatot, szinte mindegy is, mi az ürügy.

PRAE.HU: Hogy látja, ez egy jó darab? Nem dominál túlságosan a pamfletjelleg?

A szerző első darabja ez, vannak hiányosságai, ezeket igyekeztünk a szövegkönyv megalkotásánál és az előadás elkészítésénél orvosolni. Nagy erénye viszont, hogy nem gonosz emberek ármánykodását mutatja be a szegény jók ellen; úgy tud erősen, eredetien szólni egy közegről, egy mentalitásról, hogy a darabbeli üldözötteket sem állítja piedesztálra. A mű a második világháború befejezését követően nem sokkal játszódik, és így azt is meg tudja mutatni, hogy hiába vagyunk túl a világégésen, a felszított gyűlölködés a béke beköszöntével nem tűnik el nyom nélkül. Ezért nagy felelőtlenség egymásra uszítani embereket.

Délvidéki származású vagyok, szüleimnek azért kellett elköltözniük, mert kitört a polgárháború. Emlékszem az időszakra, ami ezt megelőzte, lehetett érezni a levegőben, hogy hamarosan annak a sok felhergelt indulatnak, gyűlöletnek robbannia kell. Rémületes és fájó látni a mostani Magyarországon is a növekvő acsarkodást.

PRAE.HU: Hogyan sikerült kiküszöbölni, hogy az előadásban ne legyen minden fekete-fehér? Például Barbara szétkürtöli fia homoszexualitását, ezáltal megszégyeníti őt. Nem szereti a fiát.

Színpadi alkotóember nem hihet abban, hogy van tisztán jó és tisztán rossz. Mindig azt kell mutatni, ami a nem egyértelmű, az összetettebb megoldás felé mutat. A szeretetlen gonoszság helyett fontosabb az, hogy az embereket mi indítja bizonyos viselkedésre. Abram anyjának, Barbarának és Rovo anyjának, Máriának is megvan az oka, hogy miért viselkedik úgy a gyerekével, ahogy. Ettől persze még nézőként elítélhetjük őket. Barbarának feltehetőleg sokáig az volt a stratégiája, hogy titkolja fia nemi identitását, csak mikor többször is azzal találkozott, hogy őt magát is kiközösítik, áttért arra, hogy saját túlélése érdekében megelőző csapásokat tegyen. Az emberek sokszor mutatkoznak gyengének és gyávának. Barbara vívódik az anyai érzései és a között, hogy magát mentse. Egy egyértelműen ellenséges közegben, amikor a saját egzisztenciája is veszélyben van, könnyebb elhinnie, vagy magát meggyőznie, hogy a fia valóban kártékony, és veszélyt jelent. Minden népirtás és háború a történelmünkben így játszódott le, nem szeretik azt gondolni magukról az emberek, hogy gonoszak, kell hozzá felmentés, eszme vagy ideológia, aminek a nevében cselekednek.

PRAE.HU: Mi a helyzet a két fiú kapcsolatával? Rovo és Abram között érzékelhetően alakul valamilyen viszony, Kutszegi Csaba kritikájában például az előadás kiemelten szép pillanatának nevezi kettősüket.

El kellett döntenünk, merre visszük ezt a kapcsolatot. Az eredeti darabban csókolóznak, ezt látja meg a hentesné, és ekkor riasztja a rendőrséget. A filmváltozatban az autópálya feletti hídon állnak, Abram átkarolja a fiút, ami baráti gesztusként is értelmezhető. Olyan megoldásra volt szükségem, hogy a vádaskodásnak legyen alapja, ugyanakkor túlzásnak tűnt volna a lelkileg sérült, ideggyenge Rovóból még meleget is csinálni, kettőjük kapcsolatából pedig bimbózó szerelmet. Rovó az én olvasatomban talál valakit, egy pótapát, az első embert, akivel jól érzi magát, aki nem gúnyolja, hanem meghallgatja; Abramnak pedig, amikor a fiú felől pozitív visszajelzéseket kap, át kell, fusson a fején, hogy végre egyszer jó lenne átélni a felszabadult és meghitt szerelmet. E nélkül hamis lenne a történet. Ha viszont fizikailag kihasználná a fiú ártatlan rajongását, azzal bűnöst faragtam volna belőle, a falu bosszúja ekkor jogossá vált volna.

PRAE.HU: És Tonka, a lány? Gyermekáldás elé néz, nem tudni pontosan az apa kilétét, de úgy tűnik, valaha Abram és közte szeretetteli viszony lehetett. Abram mégis megöli őt!

A falu kurvaként bélyegzi meg. Olyan lányt képzeltem magam elé, aki valódi szeretetre vágyik, ezért fut bele két-három viszonyba, ami ebben a közegben elég arra, hogy megbélyegezzék. Amikor egy embert kikezdik, két lehetősége van: tagad, dühös lesz, és visszatámad vagy rájátszik arra, amivel vádolják, maga is azonosul a szerepével. Tonka az utóbbit választja. Története egy ámokfutás. Abram volt az egyetlen, aki emberként szólt hozzá, akárcsak Rovóhoz. Nem csak a teste kellett neki, olyan párbeszédet folytatott vele, amit más férfiaktól nem tapasztalt. Úgy kezdődik a darab, hogy terhes. Abram most érkezik haza a nagyvárosból, ahol rájött, hogy mégsem tud saját hajlamai ellen élni. Hiába szeretné magát megállapodott férjnek látni, hogy elfogadják a faluban, minden egyes zsigeri reakciója ez ellen szól. Menekül Tonka elől, aki üldözi elkeseredésében, hogy férfi nélkül marad gyerekével. Kérdés, hogy Abram miért lesz gyilkos, miért öli meg Tonkát. Az a magyarázat, hogy muszáj elhallgattatnia, hiszen a lány sértett elkeseredettségében rá akarja uszítani a falut, nem kielégítő. Valószínűleg az is benne van, hogy a lány az egyetlen, nála gyengébb, akin meg lehet torolni élete sérelmeit, kielégítetlenségét, visszafojtásait. Ráadásul le akarja kötni, a szeretetét követeli – egyetlenként a világon. A falu közegében az erőszakosság, a kegyetlenség természetes, mindennapos, mindenki a zsigereiben hordozza. Jó magyar párhuzam az Édes Anna. A gyilkosságnak látszólag nincs egy bizonyos oka, mégis azt érezzük, elkerülhetetlen volt, végzetszerű.

PRAE.HU: Olyan fokú igazságtalanság láttán, amit a történet bemutat, a nézőt mérhetetlen düh ragadja magával. Milyenek a nézői reakciók?

Volt, akit felbosszantott és kikészített az előadás, úgy érezte, az összes igazságtalanságot, amit életében átélt, sűrítetten látta, és tehetetlen düh lett úrrá rajta. Ha nem tudnánk ilyen erős érzelmeket kiváltani, azt jelentené, hogy valamit lagymatagon csináltunk meg. Egy másik nézői reakció a tapsrendre vonatkozott. Zenés tapsrend zárja az előadást (sok összekötő dal szerepel végig az előadásban, melyek ellenpontozzák a sztorit és a falu bájos látszatképét erősítik). A néző arra ébredt rá, hogy mihez is adja a hozzájárulását a tapssal.

PRAE.HU: Milyen sors vár az előadásra?

Az előadást a kamarateremben játsszuk, mint általában azokat a darabokat, amelyek művészileg nagy kihívásnak számítanak, amelyek elvesznének a nagyszínpad terében. A kamaraterem adottságai miatt a nézők fixen, széltében ülnek a hatszor tizenkét méter széles színpad előtt, a viszonylag intim térben. Eltérően a vidéki színházak szokásától, Tatabányán a stúdió-előadásokra is érvényes a nagyszínpadi bérlet, ezért jóval hosszabb ideig vannak műsoron. Az öldöklés istene sok éve megy, A mi osztályunk is túlélte az évadot (szerencsére Budapesten, a Szkénében is játsszuk). A Vadászjelenetek májusig biztosan látható. Nagyon fájdalmas, amikor nagyszínpadi előadást két hónap után le kell venni. Van, hogy tovább próbáljuk, mint játsszuk. Mintha az ember a gyerekét vesztené el. Most szerencsére nem erről van szó.

Fotó: Vörös Szilárd

Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból

Fordító: Perczel Enikő

BARBARA: Egri Kati 
ABRAM: Crespo Rodrigo
TONKA: Szakács Hajnalka 
MÁRIA: Györgyi Anna  
ROVO: Mikola Gergő 
VOLKER: Király Attila 
POLGÁRMESTER: Kardos Róbert 
GEORG: Dévai Balázs  
ZENTA: Lass Bea
HENTESNÉ:  Bakonyi Csilla 
CSONTI:  Megyeri Zoltán 
PAULA:  Pilnay Sára 
MENEKÜLT NŐ:  Danis Lídia 
MENEKÜLT FÉRFI: Baksa Imre 
KONRÁD: Hegyi Kristóf / Pásztor Benjámin 
PAP: Honti György 
FRANTZI: Bodoki Péter / Kihári Zalán 

Díszlettervező: Fekete Anna 
Jelmeztervező: Kárpáti Enikő   
Zenei vezető: Lovas Gabriella 
Mozgás: Király Attila  

Súgó: Tóth Bianka 
Ügyelő: Kánai Gergely

Rendezőasszisztens: Modla Marietta

Rendező: Guelmino Sándor

Bemutató: 2018. szeptember 28.

Tatabányai, Jászai Mari Színház - Népház

A kép forrása a Jászai Mari Színház Facebook-oldala.