Először a felnőtt és gyerekirodalom közötti különbségekről esett szó. A  résztvevők egyetértettek abban, hogy a jó gyerekkönyv egyik fontos ismérve, hogy a szülő számára is élvezetes, ellenben fonákságnak tartották, ha egy mesekönyv szerzője kiszól a gyerek feje felett és összekacsint a szülővel.

Ezután Farkas Nóra kivetített prezentáción ismertette a gyermekirodalmi szövegek fordításának jellemző problémáit. Először is a kulturális közeg adaptációjának kérdését taglalta, vagyis, hogy mennyit bír a gyerek felfogni idegen nevek, helyek, tárgyak és kifejezések tekintetében. Kifejtette, hogy a kétezres években bekövetkezett paradigmaváltás után a fordítók komolyabban vették a gyerek olvasókat. Ennek nyomán előtérbe került az idegenítő fordítás, amely meghagyja az eredeti, idegen nyelvű neveket. Ezzel szemben áll a honosító fordítás, amely a rendszerváltás előtti időkben volt jellemző, és amelynek során olyan keserű szájízt hagyó magyarítások is születtek, amiken ma már inkább nevetünk, például a Karcsi és a csokoládégyár (Charlie és a csokigyár) vagy Évike Tündérországban (Alice Csodaországban). A beszélgetés résztvevői megállapították, hogy a neveket nem érdemes lokalizálni, bízzunk benne, hogy a gyerek megérti az idegen neveket is, egyébként a szülő is elmagyarázhatja. Elekes hozzátette, hogy a kutyaneveket hagyományosan magyarosítják, például ő a Mr. Bones-t Csonti úrra fordította, néha nehéz eldönteni, hogy melyik megoldás a jobb.

A második probléma a fordításnál a gyermeki és a felnőtt kettős olvasat. Farkas szerint a gyerekkönyv tágabb kategória, mint a gyerekirodalom. Elsődleges szempont, hogy a szöveg a kicsiknek feleljen meg, de az sem elhanyagolható, hogy a szülő is bele tudja élni magát. A harmadik szempont ehhez kapcsolódva a szóbeliség, avagy egy szövegnek jól kell hangoznia felolvasva is. Fontos a hangzása, a zeneisége, a nyelvi játékok és az esetleges versbetétek ritmikája. Ez sokszor a felolvasónak is kihívást jelenthet. A negyedik felvetés a verbális és vizuális kód együttes megjelenése, egyszerűbben az illusztráció kérdése. A fordítónak mankóként szolgálhat, ha valamit félrefordítana, a gyermeknek pedig segíti a befogadást.

Szóba kerültek a résztvevők fordításai is. Elekes Dóra Kipling: Just so című mesekötetét Greskovits Endrével együtt fordította újra, akivel a Hogyvolt-mesék címet adták a korábbi Az elefántkölyök helyett. Azért választották ezt, mert amikor Kipling a kislányának mesélte ezeket a történeteket fejből, a kislánya mindig rászólt, hogy ne mondja máshogy, hanem ugyanúgy (Just so), ahogy múltkor is. Elekes szerint az eredeti Jékely Zoltán és Szász Imre által készített fordítás is remek, de az újban jobban érezhető a sorok közt megbúvó irónia.

Majd meghallgathattuk Lewis Caroll: Jabberwocky című versének három magyar fordítását, és tippelni lehetett, hogy melyiket írta Weöres Sándor, Tótfalusi István illetve Varró Dániel. Weöres Szajkóhukky-nak fordította és a szavak hangfestő mivoltát ültette át magyarba, ő leginkább klasszikus értelemben vett verset akart írni. A legelterjedtebb Gruffacsór fordítást Tótfalusinak köszönhetjük, aki az Alice Csodaországban című mesében megmagyarázott halandzsákat és szóösszerántásokat is belefoglalta a magyarosításba. Varró Hergenyörciád fordítása pedig azért felismerhető, mert nagyon mainak és modernnek hat. A közönség soraiból valaki részleteket olvasott fel az olasz, francia, spanyol és német Jabberwocky fordításokból, amelyeknek az volt a tanulsága, hogy fordításnál többféle szempont is előtérbe kerülhet. Az egyik fordítási típus a magyarázó, amelyik felismeri, hogy az eredetiben óangol szavak és kifejezések vannak, és a célnyelvre is ilyen módon ülteti át. A másik pedig a hangutánzó, amely a szavak hangzásának játékát jeleníti meg a saját nyelvén.

Az esemény lezárásaként kisorsoltak egy-egy kötetet a Hogyvolt-mesék és az Esznek e a halottak epertortát? című könyvekből. Az utóbbival kapcsolatban Nádori megemlítette, hogy ő ennek Halotti torta címet adta volna. A sorsolás úgy zajlott az első könyvnél, hogy megkérdezték a közönséget, hogy kinek van állata, majd a legidősebb kutya tulajdonosáé lett a nyeremény. A másiknál pedig a hegedűsök voltak versenyben, és végül az nyert, aki a leghosszabb ideje játszik a hangszeren.