Óda az emberhez / Földből gyúrt óriásokkal ég lelkünkbe a Recirquel legfrissebb produkciója / PRAE.HU

Bár a My Land az ukrán művészek vallomása anyaföldjükről, sokkal inkább egyetemes, kultúrákon átívelő, kollektív alkotás. Az emberről vall, arról a még ma is megfoghatatlan anyagról, melynek materiális és éteri része évezredek óta megújuló és rejtélyes tárgya a filozófusok, művészek és az orvosok számára. A szívbemarkolóan átlényegült táncosok mintha folyamatosan önmagukból osztogatnának el egy darabot, feltárulkozásuk, vívódásaik, vágyaik, önnön létezésük szinte végtelen pőreségében és intimitásában mélyen összekapcsolják az egy térben lélegzőket. A táncosok rezdülései olyan leheletfinoman és könnyedén juttatják el üzeneteiket, mintha a szemlélők és a művészek között minden távolság elmosódna, és egy időn és téren kívüli létezésben egyesülnének.

Föld

Fotó: Réthey-Prikkel Tamás, Recirquel

A Recirquel Újcirkusz Társulat 2012-ben nagy energiával debütált. A társulatok életében rövid intervallumnak számító hat év alatt azonban rohamtempóban fejlődött, és olyan szintű kísérletezés jellemzi, mely a nyugaton több évtizedes gyakorlattal rendelkező műfaj ellenére képes volt mind technikai, mind művészeti szinten újat manifesztálva meghonosítani az újcirkusz Közép-Európában még kevésbé ismert válfaját. Az idei Edinburgh Fringe Fesztivál elismerése – a kritikusok a legjobb előadásnak ítélték a darabot – szintén azt bizonyítja, hogy a tánc, a színház és a cirkusz sajátosan összegyúrt nyelvezete olyan módon mesél, mely a különböző nációk és kultúrák számára is könnyen befogadható. A külföldi siker után a néhány napja véget ért CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretein belül mutatkozott be a társulat legfrissebb gyermeke, a Müpa falai között.

tükör

Fotó: Réthey-Prikkel Tamás, Recirquel

A Recirquel első ízben állít színpadra olyan darabot, melynek minden résztvevője vendégművész. A világklasszis ukrán művészek kínai és orosz társaik mellett a legvirtuózabb artisták, akik a My Landben lehetőséget kapnak arra, hogy önmagukról és szülőföldjükről őszintén, sallang nélkül valljanak. Ez utóbbi azért kiemelkedő, mert a My Land nem az újcirkuszra részben jellemző illúziókkal akar elkápráztatni, ellenben csaknem teljesen az ember saját erejére építkezik. Artistáink csak kevés eszközt használnak önmagukon és egymás testén kívül. Vági Bence, a társulat művészeti vezetője olyan darabot koreografált, mely túlmutat a szórakoztatáson, a szemkápráztató előadásokon és mélyen lenyúl a faj létezésének gyökereibe. Ez az alap az anyaföld, mely megszülte az embert, hogy termésével táplálja, kultúrájával felemelje és megtartsa, majd visszafogadja önmagába, amikor eljött az idő.

Föld

Fotó: Réthey-Prikkel Tamás, Recirquel

Így indulunk, a játéktérben egy kissé megemelt pódiumon, az éppen életre kelő artistákkal. Az asztal üveglapja végig földdel borítva, a táncosok mozdulataival félretolt homok alól olykor feltör a fény. A minimalizált elemek egyike a tükröződő panel, mely nem pusztán az előadás dimenzióit emeli, de létezésünk, saját identitásunk, emberi mivoltunk meghatározóit, változó síkjait is felvillantja – akár a test mellett a lélek kivetülését –, egyúttal útkereséseink eszköze és szembesítője lesz. Both Miklós ukrán és moldáv népzenei gyűjtése Szirtes Edina Mókus és Terjék Gábor zenéjével egyszerre teremt archaikus, intim és dinamikus atmoszférát, szoros kölcsönhatásban az előadás látványritmusával. Vági Bence jól eltalált egyensúlya, a személyes és csoportos jelenetek ügyes váltakoztatása azt a folytonos dualitást és átalakulást idézi, amelyben az ember él. Lágy és feszített tempó egymásba fonódó koordinátáival mesél nekünk születésről, szerelemről, ösztönökről, versengésről, tradíciókról és az elkerülhetetlen elmúlásról. Az előadás ott mozog a föld és az ég közötti térben, és a létezés harcának egyik legszebb táncát jeleníti meg Sergii Materinskyi, aki egy létrán köti össze a két lenyűgöző pólust, középpontban a síkok között élő emberrel.

My Land

Fotó: Recirquel

Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a színház, a tánc és a cirkusz találkozási pontjain egyensúlyozó forma légiesnek tűnő mutatványai, elképesztő testhelyzetei a korábban látottaknál azért is bravúrosabbak, mert nem stabil talajon történnek, a művészek erőfeszítései pedig csak izmaik finom remegéséből olvashatók le. A darab hat férfiúja mellett pedig középpontba kerül az őserőt birtokló, örök nő, aki a folytatással, a születő élet lehetőségével ajándékozza meg a termékeny földet. Az előadás katarzisa szinte terápiává válik számomra, így ezzel az energiával felvértezve, ismét bizakodva, nyílt tekintettel nézek körbe a világban.