Késve érkezem ‒ gyerekesként már csak ilyen késős lettem ‒, így sajnos a József Attilá-beszélgetésnek csak az utolsó perceire csöppenek be, amit nagyon sajnálok, mert ha az eleje is olyan magvas volt, mint a vége, akkor igazán sok mindenről maradok le. Az aprópót egyébként a most megjelent József Attila ‒ Összes tanulmánya és cikke 1930-1937 című kritikai kiadás adja, a két vezető szerkesztő, Tverdota György és Veres András, valamint Sárközi Éva ‒ aki a kötetet sajtó alá rendezte ‒ beszélgetnek. Sárközi elmondja, hogy ebben a kiadásban jelennek meg először az 1930 és 1937 között született kéziratok a maguk teljességében, amelyek egyébként sokat hozzátesznek az életműhöz és sok mindent megmagyaráznak azzal kapcsolatban. Tverdota György a gondolkodó József Attila fontosságára hívja fel a figyelmet, úgy véli, hogy a költő prózai írásai sok mindent megmagyaráznak és helyretesznek József Attila költészetével kapcsolatban.

Öt órakor három program is kezdődik, nekem pedig sikerül rosszul választanom, Fluor Tomira ülök be. A rapper egyébként szokott érdekeseket mondani, a mostani beszélgetés pedig azt ígéri, hogy az olvasmányélményeiről lesz szó, de aztán végül csak egy talkshow jellegű társalgás lesz az egészből. Fluor amúgy jó fej, meg kedves, de az olvasmányélményekről vajmi keveset tudok meg abban a huszonöt percben, amíg ott vagyok. Kiemeli ugyan az Aladdint és Grecsó Krisztián Megyek utánad című könyvét mint meghatározó műveket, de Ott Annával inkább a gyerekkori élményekről, az alkotásról, a sikerről és a hírnévről, valamint az életútról beszélgetnek.

Egy idő után visszaballagok a Kazamata-terembe, ahol viszont a Mágikus állatok iskolája sorozatról van szó, és a beszélgetőpartnerek nagyon érdekes témákat vetnek fel. Kiemelik például, a sorozat nagy előnye, hogy minden egyes kötet kerek egészet alkot benne, így a gyerekekben egy-egy kötet elolvasása utánF nem marad hiányérzet, mivel az adott műben szereplő konfliktus, probléma lezáródik a könyv végére. A sorozat helyszíne egyébként a Winterstein iskola: Miss Cornfield osztályában ötvöződik a valóság és képzelet: hasonló helyzetek bármelyik iskolában előfordulhatnak, de itt a megoldásban a mágikus állatok is segítenek. A beszélgetőpartnerek szerint a történetek nagy előnye, hogy segít a kicsiknek a sokféleség kezelésében, valamint abban, hogy egy közösség megbeszélje és megoldja a felmerülő problémáikat.

Hatkor kezdődik a Nádas Péter élete és irodalma című beszélgetés, ami egyértelműen a mai nap csúcseseménye, telt ház van a nagyszínpadon, és még kezdés után tíz perccel és szállingóznak befelé az emberek. A beszélgetés ennek ellenére kicsit lassan indul, Tóth-Czifra Júlia felvezetője csöppet hosszú lesz, Nádas persze most is remekel, és a tőle megszokott bölcs válaszokat adja a kérdésekre. Elsőként elmondja, hogy ő nem érzi  ‒ Tóth-Czifra Júliával ellentétben ‒ , hogy nagynénje, Aranyossi Magda rendszertelen önéletrajzához készített széljegyzeteiben (Aranyossi Magda: Én régi, elsüllyedt világom) más hangot ütne meg, mint a Világló részletekben, de Károlyi Amyt idézve elismeri, hogy az ember sosem mondja kétszer ugyanazt, hacsak nem akarja magát halálra unni. Hangsúlyozza, hogy a széljegyzetelés egyébként is korrigálás vagy kiegészítés, így adódik, hogy más a hangja, mint egy regénynek.

A moderátor ezután Bazsányi Sándorhoz fordul, akinek szintén most jelent meg a Nádasról írt monográfiája, és arról faggatja, hogy a monográfus és az író alkata hogyan viszonyul egymáshoz. Bazsányi elmondja, monográfusnak lenni hálás feladat, hiszen ilyenkor színtelen, szagtalan lényként lehet írni egy színes-szagos személyről. Szerinte akkor van baj, ha egy ilyen műfajban fontosnak akarja láttatni magát is a szerző, és nem képes meghúzódni a háttérben. Nádas ezután hosszan magyarázza, mi is az alkat, ezután szó esik az önuralomról és a dühkitörésekről, majd kintről felhangzik a taps (így konstatálom, hogy a Peer Krisztiánnal való beszélgetés véget ért, pedig nagyon kiváncsi lettem volna, hogy ő mit mond a traumafeldolgozásról, és el is sietek, hogy legalább Hartay Csaba új könyvének bemutatójából elcsípjek még egy kicsit.)

Hartay épp részletet olvas fel, majd Kiss László elmondja, hogy a Rajongók voltunk című kötetet azért érzi fejlődésregénynek, mert benne a szerelemmel és az alkohollal való találkozás is fokozatos. Hartay hozzáteszi, hogy főhőse mindig feszegeti a határokat, szeretne önálló egyéniség lenni, azonban mindig jelen van a kontroll is a szigorú apa, az aggódó anya vagy az iskola alakjában. Kiss arra is rákérdez, hogy miért ez a különös, megszólításos mód a regényben, a szerző pedig elmondja, hogy szerinte így sokkal inkább meg tudja lepni az olvasót, jobban tudja érzékeltetni, hogy főhősével milyen fantasztikus dolgok történtek. A lírai betétek pedig arra szolgálnak, hogy a főhős néha kapjon egy-egy pofont, és ráébredjen arra, hogy a kicsiként hatalmasnak hitt dolgok valójában milyen elképesztően kicsik.

Az utolsó program, amin még részt tudok venni, Roy Jacobsen és Karafiáth Orsolya beszélgetése (a Catherine Millet-beszélgetéssel sajnos párhuzamosan). A téma A láthatatlanok című kötet, amelyben a norvég szerző egy apró, északi sziget mikroközösségén keresztül mutatja be a válságok sújtotta, modernizálódó Norvégiát. Bányai Kelemen Barna egy szuper részletet olvas fel, amikor megérkezem, rendkívül érzéki az a leírás, ami elhangzik. Ezután a szerző Karafiáth-tal az önreflexió hiányáról és a szeparációról beszélget, majd Jacobsen azt is megosztja, hogy azért választotta főhőséül Ingridet, a kislányt, mert a gyermeki szem mindig ártatlan és friss, így olyasmit is észrevesz, amit más nem.

Ennyire jut időm, indulnom kell haza, otthon lassan kezdődik a fürdetés-altatás kombó, pedig még kedvem lenne meghallgatni Gárdos Pétert, vagy pörögni egyet a Pion & the unicornsra.