Prőhle Gergely, a PIM leköszönő igazgatója volt az est házigazdája, aki bevezetőjében kiemelte, hogy a Múzeum kiemelten fontosnak tartja, hogy stiláris és politikai korlátok nélkül összetartsák a magyar irodalmat, egységként kezelve azt. Szerinte az ünnepelt természetességgel sodródott, vált a magyar irodalom részévé. Prőhle ajándékként Arany János koszorújának egy levelét adta át Szilágyi Istvánnak, hangsúlyozván a hagyomány folytatását, illetve a határon túli dimenziót is. A köszöntést Marosi Miklós, az MMA alelnöke folytatta, aki számba vette az életmű köveit, kiemelvén annak jelentőségét, lehetséges következményét.

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, Szilágyi életművét egy neutroncsillaghoz hasonlította, a sűrűséget, tömörséget hangsúlyozva a terjedelem ellenében. Kiemelte Szilágyi lapszerkesztői munkáját az Utunknál, majd a kolozsvári Helikonnál, amelyet a romániai diktatúra alatt töretlenül feladatának érzett. Dávid Anna, a Magvető igazgatója reflektált a szerző több mint egy évtizede  készülő új szövegére, amelynek kiadását hivatalosan is vállalná a kiadó. 

Oplatka András, az író svájci barátja, személyes történeteit osztotta meg az ünnepelttel és az ünneplőkkel. Intellektuális vagányságnak nevezte Szilágyi jelenségét, ugyanakkor kiemelte, hogy az író sem kivétel a keményfejű erdélyiek közül: nem engedi megfilmesíteni regényét, hogy azt ne forgassák ki, díjat pedig megosztva nem fogad el. Nem hajlandó kompromisszumokra. Példáin keresztül kiviláglott, hogy milyen embert is takarnak a sorok, és mi képezi művei megmaradásának zálogát.

Az estet a szerzőről készült portréfilm előzetese folytatta, amely után Szilágyi maga olvasta fel Ady Endre Zilahi ember nótája című versét. Ezt követően Kubik Anna színművésznő tolmácsolásában hangzanak el szövegrészleteket a Kő hull apadó kútba című regényből, a Fekete Vince által készített interjúból, a Hollóidőből, illetve Szilágyi legutóbb publikált írásából (Higgyünk a csodákban), amelyeket Márkus Béla, a szerző monográfusa válogatott. Az ünneplést méltán Szilágyi zárja, újabb versfelolvasással, amely után torta és bor volt a következő laudáló.

Szilágyi István mint ünnepelt rendhagyóan nem hatódik meg, nem könnyezik, nem mond koszönetet, hanem kizárólag az irodalom nyelvén át kommunikál. Távolságtartása, különcsége ugyanakkor nem kelt ellenszenvet. Eredetileg mozdonyvezető akart lenni, de egy másik vonat ért be gyorsabban.

Fotó: Gál Csaba/PIM