Azt gondolnánk, a hivatalokban zajló élet, a különböző ügyek intézése, a kérvények és a befizetések folyamata bagatell téma, semmi érdekeset nem rejt magában. Ám a Soharóza ismét bebizonyította, hogy a hivatalban kopácsoló, magukra valósággal ráragasztott egyenruhában ülő, néha unott, máskor segítőkész ügyintézők, a számtalan okmány és fénymásolat begyűjtésére kényszerített (magyar) ügyfelek, a letelepedési engedélyért gyakran hiába folyamodó külhoniak vagy a csekket és/vagy a bírságot befizetni kényszerülők világa, lelki állapota szintén a tabutémák közé tartozik. Akárcsak a súlyos betegségek, a homoszexualitás vagy az erőszak. Csupán a hétköznapi bosszúság szintjén tartjuk számon a magyar társadalomban. S mivel gyakran említést sem teszünk ezekről az apró, mindennapos bürokratikus harcokról, hát inkább dalba foglaljuk. Pontosabban Kodály Zoltán Székely fonójának mintájára tematikusan, „kortárs” népdalcsokrokba szedi nekünk a Soharóza soktagú, előadói és hangzás szempontjából is izgalmas kórusa.

A kifejező jelmezeken túl pedig a látványt erősítik a néptáncos elemeket tartalmazó koreográfiák, amelyek Cuhorka Emese nevéhez fűződnek. Az énekesek a többek között hegedűs aláfestéssel, drum ’n’ bass stílust idéző, de a rapet sem megvető hangzásvilággal vagy egyes jeleneteknél csupán a capella dalokban javarészt kisebb kamaracsoportokban, pár sor erejéig szólóban fakadnak dalra.

Mindeközben folyamatosan verbális, testi vagy szemkontaktust tartanak a nézőkkel. Az interaktív színpadi jelenlétnek köszönhetően érzi a közönség: az alkotók által elkeresztelt új műfaj, a catwalk (jelentése ’gyalogjáró’; ’futóhíd’) koncert nemcsak neki, hanem róla szól. Minket, hétköznapi embereket képvisel a lakcímkártyájának átírásáért könyörgő, kabátján belvárosi lakóházának fotóját hordó tenor, aki a koncert meghatározott pontjain egyre vörösebb arccal, egyre feszültebb dalszöveggel és egyre több, ráaggatott, beszerzendő dokumentummal vonul fel előttünk újra és újra. Szintén minket képviselnek a különböző számlákat és a parkolási bírság piros csomagját ábrázoló, „csekkruhába” öltöztetett lányok, akik több szólamban tárják elénk a befizetéssel járó macerát. De ugyanúgy magunkra ismerünk a baleset következtében rokkanttá lett basszusban, aki a mozgáskorlátozott személy parkolási igazolványát akarná gyorsan és egyszerűen igényelni. Gyorsan és gördülékenyen, ha ezt lehetővé tennék neki. Vagy a környezetünket látjuk az előadás közepe felé felvonuló, hattagú férfiegyüttesben, akik egy ponton pohárjátékkal kísérik magukat, és akik fekete-fehér jelmezük „kibontása” közben az ingatlanépítés miatti erdők letarolásáról, a természetes élőhely megszüntetéséről énekelnek.

A jelenet folyamán „ingatlanos juhászbojtárrá” válnak, gatyájukból bő, utcatérképet ábrázoló szoknya, laptoptáskájukból pedig kucsma válik. Ám a kifutón felvonulnak tojásdobozból készült ruhákba bújtatott öregek is, akik kénytelenek elviselni lakásukban a hangos utcai életet a rossz nyílászárók miatt, és természetesen jön a légies, lufiszerű anyagból készült, bugyraiból eltérő mennyiségű babakocsit elővarázsoló három szólamú hölgykoszorú is, akik a gyerekek után őket megillető járadék megszerzésének és a gyerekkel kapcsolatos pénzügyi intézkedéseknek szörnyű labirintusát éneklik el. És ugye, ismerős, amikor a telefonos ügyintézés során felcsendülő géphang – amelyek mögé akár burába bújtatott, szoros kosztümbe öltözött nőket is elképzelhetünk – már-már vokálként mindig ugyanazokat a kérdéseket teszi fel, és ugyanazokat az azonosítókat sorolja fel? Ugye, a „Milyen ügyben lehetünk szolgálatára?” kérdésre néha mi is szívesen fakadnánk dalra a telefonban: „De szeretnék, de szeretnék Kun Bélával/ Franz Zappával beszélni…”

Miközben saját ügyeink prezentálják magukat a kifutón, egyfajta keretként – vagy inkább lidércnyomásként – a háttérben a capella kíséretként, szólamként vagy háttérdallamként, néha „alapzajként” három-három énekes ül jobb és bal oldalon, hosszú papírkötegek között,  papírruhájukba bújva, elsüllyedve. Ők keretezik „hivatalosan” az előadást, és ők lázadnak fel a végén −  hiszen az ügyintéző is felsőbb utasítást hajt végre, és közömbös arca mögött dühöngő, a papírokat el- és letépő lélek lapul(hat). Ami most a Soharóza tolmácsolásában meg is mutatkozik. Végül a lila öltönybe bújt tenor különleges hangzóival kommunikáló űrlényének bevezetője, annak emberi nyelvre való lefordítása után az egész kórus egyként, együtt énekel arról a Trafó színpadán, hogy hátha lesz egyszer olyan világ, ahol mindenki békés, ahol nem ugrunk egymás torkának, és – csakhogy Fekete Ádám szövegéből is idézzek egy kis részt – „ahol megszűnik az a szó: kivéve”. Embertársainkkal, ügyintézéssel, művészeti irányzatokkal kapcsolatban egyaránt.

Ahogyan Kodály módszere is hasznosabb és jobb, ha átéljük és megéljük, nem csak olvassuk és elemezzük, úgy a Halas – Nagy − Bartha-féle koncepcióról sem érdemes több szót a papírra vetnünk. Ezt látni, hallani, befogadni kell. Ki tudja, későbbi ügyintézéseink során talán még hasznát is vehetjük az előadásnak. Ha nem is az adott folyamat gyorsításában, lelki elviselésében és mentalitásunkban bizonyosan.

Az Ügy

Ősbemutató

Előadók:

Al-Farman Petra, Asbóth Szaffi, Biksz Judit, Birtalan Ilona Liliána, Bogdán Tamás, Botka Dóra, Eckhardt Fanni, Elek Judit Sára, Eörsi Sarolta, Göttinger Klára, Jankó Dániel, Justin Laura, Karosi Roland, Kégl Lóránt, Lokody Ákos, Lovász Ákos, Majkut Sarolta, Nagy Kata, Nagy Lilla, Nagy Zsófia, Perényi Luca, Rácz Dóra, Remes Zsófia, Sebők Anna, Simon Júlia, Sipos András, Somogyi László, Szalontai Bálint, Szilvay Máté, Tamási Borbála, Tárnoki Tamás

Zenei vezető, zeneszerző: Halas Dóra

Jelmeztervező: Nagy Fruzsina

Elektronika: Bartha Márk

Dramaturg, szövegíró: Fekete Ádám

Koreográfia: Cuhorka Emese

Díszlet: Balázs Juli

Fény: Kovács Áron

Jelmezasszisztens: Tamási Borbála, Szelei Móni, Bartos Letícia, Ébner Aletta, Alix Abele

Fejdíszek: Az MKE másodéves látványtervező BA hallgatói

Népi ének korrepetítor: Annus Réka

Hang: Gulyás-Szabó Gábor

Műszaki vezető: Éltető András

Rendezőasszisztens: Szokol Jutka, Bogdán Tamás

Koncepció: Halas Dóra, Nagy Fruzsina, Bartha Márk

Rendező: Halas Dóra, Nagy Fruzsina

Bemutató:  2018. október 11.

Trafó Kortárs Művészetek Háza

Fotó: Szalai Sándor