bezár
 

art&design

2018. 10. 12.
Art Market, Budapest, 2018
Beszámoló Közép-Európa legjelentősebb művészeti vásárának sajtótájékoztatójáról
Tartalom értékelése (3 vélemény alapján):
Vajon miért olyan fontos a szerepe a térségben az Art Marketnek? Mit adhat egy művészeti vásár a galériáknak és a látogatóknak?

2018-ban nyolcadik alkalommal került megrendezésre az Art Market Budapest nemzetközi képzőművészeti vásár a Millenárison. Az esemény jelentőségéről a számok is kiválóan tanúskodnak: 4 kontinens 25 országából több mint 100 kiállító érkezett, hogy bemutassák a vásáron szereplő több mint 500 művész több ezer munkáját, s egyúttal reprezentálják magukat is, mint kereskedelmi galériákat.

prae.hu

Az esemény profiljának egyik fontos része, hogy Magyarország vezető kereskedelmi galériái mind képviseltetik magukat, így például a Molnár Ani Galéria, a Várfok Galéria, a Deák Erika Galéria vagy az acb Galéria, hogy csak néhány nevet említsünk a sorból.

-

Idén a legnagyobb figyelmet a közép-európai művészet, illetve a fotográfia kapja. Kiegészítő rendezvényként kerül megrendezésre a Visegrad Contemporary kulturális fesztivál, amely a város más helyszíneinek bevonásával hívja fel a figyelmet a Visegrádi Csoport tagjainak kortárs művészetére. A visegrádi országokat a szervezők egy-egy művészeti ággal azonosították, s élükre egy-egy kiemelt alkotót állítottak. Így Lengyelországból Tomek Baran festőművész, Csehországból Lukas Rittstein szobrászművész, Szlovákiából Erik Sikora médiaművész, míg Magyarországról Robitz Anikó fotóművész élvez kitüntetett figyelmet a vásáron.

Fontos megemlíteni ugyanitt a Collecting Visegrad címen létrejött kiállítást az A38 Galériában, a New Visegrad Photography fotókiállítást a Lovaskút Kulturális Központban és a LATARKA Galériában, illetve a Lebegésre teremtve című tárlatot az Esernyős Galériában. Ezek a kiállítások mutatják be a V4 országok kurrens művészeti ügyeit, kísérletet téve arra, hogy a térség galériáit és művészeit bekapcsolják a nemzetközi vérkeringésbe.

A kiegészítő rendezvények közé tartozik továbbá az Art Photo Budapest, a térség egyetlen fotóművészeti vására, amely azon túl, hogy olyan neveket vonultat fel, mint Lucien Hervé, vagy a feltörekvő Robitz Anikó, a magyar fotográfia fiatal tehetségei számára is bemutatkozási lehetőséget nyújt.

Az Inside Art kísérőesemény egy a nemzetközi műtárgypiac működésére és dinamikájára rámutató konferencia, ahol az érdeklődők a műtárgypiaci trendekről és a vásárok jelenéről, jövőjéről hallhatnak előadásokat.

Az Art Market könyvesboltja idén az ISBN könyv + galéria, ahol kiemelt jelentőséget kapnak a fotókönyvek, a vásár idei fókuszához igazodva.

-

A börze egyik fontos küldetése, hogy alkalmat teremtsen a feltűnésre a kevésbé ismert, és eddig ritkán megjelent galériák számára is, ezzel új nemzetközi kapcsolatok kiépülését idézve elő. Hogy ne csak a kereskedelmi galériák számára kedvezzen, az emeleten oktatási intézmények, alapítványok és művészeti projektek mutatkoznak be.

A kiállítás nemcsak a vásárolni kívánó közönség és a szakma körében népszerű, hanem a kortárs művészet iránt érdeklődők is évről-évre nagy számban megjelennek. 

-

Egy ilyen művészeti vásár pedig kiváló platform a közönség, a galériák és a művészek közti ismerkedésre, tapasztalatcserére. Érdekes kérdésfelvetés lehet, hogy egy alapvetően kereskedelmi érdekből megrendezett esemény mit, és milyen mértékben tud hozzáadni a kortárs művészetről folyó diskurzushoz. A vásár jelentősége mindazonáltal elvitathatatlan, és kétségtelen, hogy izgalmas látni, hogyan alakul évről évre az Art Market Budapest.

A részletes program az esemény hivatalos honlapján is elérhető

A fotókat a cikk szerzője készítette.

nyomtat

Szerzők

-- Pszota Dalma --

Pszota Dalma az ELTE esztétika - művészettörténet szakán végzett, jelenleg a MOME designelmélet mesterszakának hallgatója.


További írások a rovatból

Kurátori bevezető
art&design

A besorolás deficitje
A Present Eye Looking to the Past című kiállításról
(Súlyosan elfogult vélemény)

Más művészeti ágakról

Margherita Vicario: Gloria! - XXII. Olasz Filmfesztivál - MittelCinemaFest 2024
A 2024-es Aranyvackor pályázat díjátadójáról
Interjú Beck Tamással, a 33. Salvatore Quasimodo Költőverseny fődíjasával
Kosztolányi Dezső Őszi reggeli című verséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés