Ha a pápát Johannának hívnák / A pápanő ősbemutatója a József Attila Színházban / PRAE.HU

814-et írunk, ami a Róma fennhatósága alatt lévő Frank Birodalom kezdetét jelzi. Lothar császár aláveti magát a pápának, így legalizálva a Karoling-dinasztiát, mely nem vérségi alapon követi a Merovingokat, cserébe a császári haderő megvédelmezi a pápaságot a normannok támadásaival szemben. Tanúi vagyunk a már gyerekként is kimagaslóan okos Johanna kitörésének az autoriter, Ingelheim város egyházi vezetőjeként tisztelt apja uralta miliőből, ahol egy nőnek semmi esélye, ha tovább akar tanulni, főként, ha papi pályára készülne. A schola palatina a mintaképe a birodalomban mindenfelé létrejövő székesegyházi és kolostori iskoláknak. Az egyik leghíresebb a bencés rend által alapított fuldai iskola, ide kerül Johanna, testvérének, Johannesnek adva ki magát, ahol mentora, Aeskulapius egyengeti útját. Azonban hamarosan veszélybe kerül inkognitója, kénytelen Rómába menekülni. Lépdel előre az egyházi ranglétrán – még mindig fiúnak tettetve magát –, közben szembekerül a dilemmával: hivatása vagy magánélete a fontosabb. Merész döntése nehézségek sorozatát indítja el. A női egyenjogúság, különösen a női karrier kérdése igen aktuálissá teszi a darabot.

Csonka Dóra Johannája céltudatos, bátor és kemény, túlzottan is erősnek mutatja magát. Csak szerelmével, a kezdetben őt gyámsága alá vevő Geroldot-val gyengül el kissé, de együttes jeleneteikben is ura a helyzetnek. Hogy kettejük között mellérendelt a viszony – dacára annak, hogy akkoriban a nők alárendelt helyzetben voltak a férfiakhoz képest – többek közt Johannának e számonkérő mondatán látszik: „Miért csak most jöttél el hozzám?” Itt múltat és jelent párhuzamba állít a darab, és a két egymástól távoli időszakot a nemek közötti töretlen megkülönböztetés köti össze, hozza egy szintre.

Johannában a gyerekszínészek

Azonban hősnőnk a végkifejletet nem képes irányítani, és ez lesz végzete. A karakter érzéseinek, lelkiállapotának árnyalása az énekhangban érhető tetten; a fülbemászó dalok tisztán, mondhatni, éterin szólnak, különösen igaz ez a Geroldot-val (Zöld Csaba) énekelt duettekre. Az apát alakító Chajnóczki Balázs énekhangja hűen hozza az elnyomó figurát, ellenpontozásként a nézők kedvence lehet a Johannát felkaroló szimpatikus tanár szerepében Fila Balázs, aki – mintha diákjait okítaná – narrálja is az előadást. A tánckar és a két szólótáncos kidolgozott koreográfiájával meghatározó előadóművészei az estének. A gyerekszereplők is mind kiválók, kiemelkedik az ifjú Johannát játszó Magyar Jázmin csengő hangja, tündéri kinézete, pontos játéka. Szerencsés, hogy az előadást – amolyan csattanóként – az ő megjelenése zárja.

Hargitai Iván rendező a csúcspontot korábbra teszi: mikor Johanna pompás körülmények közt elfoglalja Szent Péter trónját. Kicsit meg is törik a produkció, a dráma veszít erősségéből. A színpadkép monumentális, ahogy a nézőtéren át beviszik az új pápa óriási selyempalástját, és a hatást fokozza, hogy tudjuk, a trónuson valójában az első pápanő ül. Ezt a katarzist nehéz túlszárnyalni Johanna tragédiájával, de így is megindító a zárójelenet.

Johanna

A díszletben is keveredik hajdanvolt és most; furcsa módon 20. és 21. századi tárgyak kerülnek elő, például televízió, laptop, helikopter. A forgószínpad egyik fele székesegyház-belső, középen a jellegzetes rózsaablakkal, ahová megállás nélkül vetítenek: hol kortárs rajzokat (Magyarósi Éva animációja), hol kaleidoszkópszerű mintákat. Hasonlatos egy valódi rózsaablak üvegmozaikjához, de a vetítéstől modern hatást kelt. A másik félkör berendezése változó, itt látható például Johanna családjának lakása. A két oldal alkalmasint cserélődik. A játéktér érdekessége, hogy a templomi rész talaja lejt, így valamennyi itt zajló jelenet némiképp groteszkké válik. A jelmez stílusa kortalan és szinte mindenkinél visszafogott, passzol az egyházi tematikába és a koncepcióba – hogy ne kimondottan a kora középkort mutassák meg – a vezető táncosok kifejező fekete ruhája és csőrös álarca illeszkedik a misztériummal átszőtt vallásos világba. Mindez olyan színpadi látványt nyújt, amely elbizonytalanít: Melyik évben is vagyunk?

Figyelemre méltó egy feministának tekinthető történetet musical formában színpadra vinni. Hargitai egy különleges témájú, kevéssé ismert német műből a hazai közönség számára rendezett ősbemutatót. Ráadásul – a musicales hagyományoknak megfelelően – meg tudott maradni a popularitás mezsgyéjén azzal, hogy hangsúlyossá tette a jók és rosszak küzdelmét, reflektorfénybe helyezte a szerelmespár vívódását, mutatós színpadi elemeket használva. Persze a melódiák nélkül mindez kevés lenne; a számos zenei stílus, a popszámoktól kezdve a balladákon át a gospelig és a dalszövegek jócskán hozzáadnak szórakozásunkhoz. Habár tragikus a befejezés, a rendezésnek köszönhetően mégsem érzünk disszonanciát a színpadi műfaj és a szüzsé között. Nem kapunk részletes képet arról, milyen lenne, ha a kereszténységet nő vezetné, de nincs hiányérzetünk, továbbgondolásra sarkall a még minden bizonnyal jó darabig csak fiktív női pápaság intézményéről.

Dennis Martin: A pápanő (Die Päpstin)

(A musical ötletgazdája és jogtulajdonosa: Peter Scholz)

Fordította: Perczel Enikő

Dalszövegek: Galambos Attila

Szereplők:

Johanna – Csonka Dóra

Fiatal Johanna: Magyar Jázmin

Fiatal Johannes – Réthy-Hudák Erik

Kamasz Johannes – Monori Dominik

Aeskulapius – Fila Balázs

Bábaasszony/ Jósnő – Jónás Andrea

Apa – Chajnóczki Balázs