A témával kapcsolatban Konkoly Dániel gondolatait hallhattuk, aki az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolája Általános irodalom- és kultúratudományi doktori programjának doktorjelöltje, disszertációját a hang kultúrtörténetének líraértelmezésbeli alkalmazhatóságáról írja – ennek megfelelően az est folyamán inkább az auditív reprodukciós eszközök kerültek előtérbe.

Konkoly az estet egy apró, de annál tartalmasabb kultúrtörténeti kontextualizálással kezdte. Szó volt arról a jelenségről, hogy a hangreprodukció megjelenése alapjában változtatta meg a zenéről, lélekről, de alapjáraton az emberről való gondolkodás formáit: a XIX. századig az emberi hangot a metafizikai értelemben vett lélek realizációjának tekintették – Edison 1877-es fonográfja, illetve Bell telefonja által keltett mesterséges reprodukció alapjában rengette meg ezt a hitet.

Előkerült Friedrich Kittler gondolata is, mely szerint az auditív médiumok megjelenésével az irodalom XIX. századi formája funkciótlanná vált; s erre a térvesztésre jelent meg válaszul az irodalmi modernség, mely működésmódjában olyan elemeket kezdett használni, melyek nem mediálhatók az irodalmon kívüli eszközökkel (semmi ágán ül szívem, stb).

Az est „verselemzős” része Babits Haláltáncával indult, melyben Konkoly felhívta a figyelmet a hang-(el)hal analóg jellegére, mely a magyarban a szóalakok terén is megjelenik: a hang egy olyan létező, ami folyamatos (el)halásban létezik – a fonográf is csak visszahozni tudja egy pillanatra az életbe, de kimerevíteni lehetetlen. Ez a fajta halál-hang motívum az est folyamán tárgyalt versek jelentős részén megjelent, akár mint a halálhírt mediáló telefon szerepében (József Attila: Meghalt Juhász Gyula), akár mint a rég halott testvér fantomrádióként visszatérő hangja (Marno János: Fantomrádió).

Az előbb már említett rádió több helyen a túlvilággal kerül szoros kapcsolatba: Szabó Lőrinc Rádiózene a szobában című versében a rádióból szóló zene a túlvilágba enged betekintést; Babits Mihály pedig a rádióból átszűrődő hangokat régholt költők hangjaival azonosítja.

Az előadás második harmadában arról is szó volt, milyen konzekvenciákat, összefüggéseket lehet levonni a versekben megjelenő technika-képről: a legtöbb versben megjelenő hang-koncepció nem válik le az azt közvetítő médiumról – Konkoly szerint ez annak a klasszikus modern léttapasztalatnak az eredménye, mely még nem volt képes leválasztani a szöveget az szubjektumról – tágabb értelemben véve a produktumot az alkotóról.

Az est végén hagyományosan lehetőség volt kérdésekkel bombázni, illetve tanácsokkal ellátni az előadót.

A következő előadást október 16-án tekintheti meg a nagyközönség az ELTE Bölcsészettudományi Karán, méghozzá a modern Dél-Korea hagyományairól.

Fotó: Pesti Bölcsész Akadémia