A filmtörténet kétségtelenül meghatározó periódusa kezdődött el, amikor a nyolcvanas évek derekán megjelent a videotékás kölcsönzés lehetősége. Magyarországon az Odeon videotéka hamarosan a gyorsan gyarapodó tékahálózat reprezentatív képviselője lett. A tékáknak nem jelentett akadályt az ezredforduló után az elavuló videokazettáról DVD-re való átállás, a mindinkább terjedő internetes filmnézéssel, Video on Demand szolgáltatásokkal, streameléssel és torrentezéssel viszont már nem tudták felvenni a versenyt. Hiszen mi értelme van DVD-n kölcsönözni filmeket, ha egyszer otthon, az internet segítségével pár pillanat alatt megszerezhetjük őket? 2018 januárjában, több évtizedes működés után zárta be kapuit az Odeon Corvin mozis tékája, amelynek egykori dolgozója, Csizmazia „Cheese” Gábor állított emléket a Volt egyszer egy tékával. Cheese filmje szomorkás búcsú a filmnézés egy olyan fontos korszakáról, amely többé nem tér vissza.

A Volt egyszer egy téka egyszerre kíván tablót készíteni az odeonos kollégák vicces, különös vagy meghatározó emlékeiből, ugyanakkor vázlatosan a VHS-korszak történetét is feldogozza. Az utóbbiról akár le is lehetett volna mondani, hiszen a Simon Kornél által előadott történelemleckés vetítések szellemesek ugyan, de keveset árulnak el az Odeon téka speciális helyzetéről. Az odeonosok ugyanis kulturális misszióként tekintettek saját hivatásukra, a téka pedig közösségi tér volt azoknak, akik nemcsak nézni szerették a filmeket, hanem szívesen diskuráltak akár órákig, és örömmel bővítették ismereteiket is a témában. A pénzügyi tranzakciók lebonyolítása mellett a hosszadalmas beszélgetések és személyre szabott ajánlások is részét képezték a jó tékás munkájának. Az odeonosok nemcsak tágítani szerették volna az érdeklődők látókörét, finomítani az ízlését, hanem adott esetben javítani kívánták mások életét, egy kis jót akartak tenni a világgal. A filmben az egykori alkalmazottak mellett sok „érintett” is megszólal, úgymint Varró Attila, Závada Péter, Pálfi György, Hajós András, Puskás Peti vagy Kótai Mihály világbajnok ökölvívó.

A Volt egyszer egy téka tehát az Odeon közösségformáló erejét magasztalja, és azt mutatja be, hogy a videotékák eltűnésével egy olyan vákuum keletkezett, amelyet az utána érkező alternatívák nem tudnak betölteni. A Volt egyszer egy téka könnyen abba a hibába eshetett volna, hogy egy mára középkorú generáció makacsul nosztalgiázó perspektívájából szemléli a jelent, és a „régen minden jobb volt, a mai fiatalok nem tudják, hogyan is kell filmet nézni” logikával zsigerből viszolyog a változástól, de szó sincs erről. Sőt, az alkotók ironizálva reagálnak a videokazetta fogyatékosságaira, s olyan vicces információkat osztanak meg, mint például hogy külön venni kellett egy készüléket arra a célra, hogy a videotékások utólag visszatekerhessék a szalagot, ha a kölcsönző otthon elfelejtette maga megcsinálni. A film állítása és szereplői véleménye szerint nem az a baj, hogy ma már könnyedén hozzájuthatunk bármelyik filmhez, hanem hogy eltűnt az a közösségi rituálé, amely a filmnézés ünnepélyességét adta.

Nehéz kritikus szemmel nézni a Volt egyszer egy tékát, annyira szívből jövő, szeretetteli krónikája lett az Odeon-korszaknak. Azért akadnak kidolgozatlanabb, vagy adott esetben túl hosszúra nyújtott részei, melyek miatt mégsem beszélhetünk hibátlan dokumentumfilmről. A film egészét például egy felesleges játékfilmes etűd keretezi Mucsi Zoltánnal, akitől a jól ismert, trágár Kapa és Pepe-stílust kérték az alkotók, ezzel csak indokolatlanul elbagatellizálva az utolsó képeket. Túlságosan hosszú az a szegmens is, amelyben nyolc-kilenc éves gyerekek értetlenkedve bámulnak a számukra teljesen idegen videokazettára és -lejátszóra. Megdöbbentő, hogy mennyire gyorsan fejlődik a technológia, de ezt az üzenetet eddigre már réges-régen átadja a film, például Hajós András monológjával, aki öregnek érezte magát, amikor egy DVD-t nem tudott lejátszani a laptopján. A szegmens tehát hiába aranyos, inkább csak egy hosszúra sikeredett vicc válik belőle. Még izgalmasabb lenne a téma, ha mélyebbre lehetne menni abban, hogy az a misszió, amit az Odeon tékásai felvállaltak, milyen hatást gyakorolt a magyar filmnézői szokásokra, esetleg befolyásolta-e az itthoni közízlést valamilyen szinten. Amikor a visszaemlékezésekből az derül ki, hogy mennyire különböző embertípusokat vonzottak a tékák, olyankor a téma legizgalmasabb aspektusaira tapint rá a film. Ezeket a megszólalásokat ráadásul igazán szórakoztató hallgatni, legyen szó a nem vallásos jézusos filmet kereső rendőrről vagy a pornófilm után kutató süket néniről. Külön pluszt érdemel minden olyan snitt, amelyben Rudolf Péter parodizálja az idegesítő vásárlókat.

Vannak filmrajongók, akik imádják a filmnézéshez köthető ünnepélyességet, akik a videokazetták bájos fogyatékosságait derűsen idézik vissza, akik emlékeznek, milyen hangot ad ki a lejátszó, amikor a visszatekerés gombot lenyomva tartjuk, s arra is, hogy milyen két-három egymásra másolt filmet tárolni egyetlen VHS-kópián. Nekik a Volt egyszer egy tékát is érdemes megnézniük.

Volt egyszer egy téka, magyar dokumentumfilm, 90 perc, 2018. Rendező: Csizmazia „Cheese” Gábor. Producer: Berta Balázs, Kárpáti György, Cseh Norbert. Operatőr: Polgár András. Vágó: Polgár András, Bruzsa Gábor. Szereplők: Pálfi György, Mucsi Zoltán, Rudolf Péter, Gigor Attila, Simon Kornél, Mátyássy Áron, Orosz Dénes, Miklauzic Bence, Hajós András, Puskás Péter. Bemutató dátuma: 2018. szeptember 27. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Korhatár: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott!