PRAE.HU: A Napszálltában egyfolytában nagyon közeli viszonyban vagy a kamerával, szinte végig együtt mozogtok. Mennyire zökkentett ki a szerepből az, hogy folyton tudatában kellett lenned a kameramozgásnak?

Ehhez a technikához elég hamar hozzászoktam. Nem játszottam sok filmben eddig, a Napszálltára pedig rengeteget készültünk. Nem fárasztott el a folytonos koncentráció, sokkal inkább segített. Nemes Jeles László jól rátapintott arra, hogy izolálnia kell. Az okozott inkább nehézséget, amikor valami mégis kizökkentett, és vissza kellett kapaszkodnom a szerepbe. Majdnem mindig ott voltam a díszletben, a világítás alatt is, ez szerintem nagyon jó módszer volt.

PRAE.HU: Milyen módszereket dolgoztatok még ki a rendezővel Írisz karakterének megformálásához?

Nagyon hosszú volt a casting, a másfél éves időszak alatt rengeteget foglalkoztunk a történettel és a karakterrel, sokat találkoztunk és beszélgettünk Lászlóval. A szereplőválogatás alatt kiderülhetett számára, hogy megértettem Írisz karakterét, és úgy fogom tudni megformálni, ahogyan ő szeretné, egymásra hangolódtunk. Miután megkaptam a szerepet, többször is elolvastuk, feldolgoztuk együtt a forgatókönyvet. A forgatás alatt már inkább gyakorlati dolgokról egyeztettünk. László nagyon erősen érzi, tudja, hogy mit szeretne. Nyilván adódnak helyzetek, amelyekben kérdések merülnek fel, és a válaszok csak lassan születnek meg. Ilyenkor elkezdi körbejárni, aztán együtt keresgélünk. Ezek inkább technikai kérdések voltak, például a mozgással kapcsolatban. De a film lelkére elég hamar ráéreztünk mindketten.

PRAE.HU: A rejtély nagyon fontos eleme a filmnek. Nézőként nyomokat kapunk, melyek újabb irányokba terelnek minket. Színészként te is nyom vagy, befolyásolod a néző gondolatait, de túl sokat nem leplezhetsz le, mert akkor elveszne a misztikum. Hogyan lehet ezzel a játékkal bánni?

Nagyon sokszor elolvastam a forgatókönyvet, de a forgatás alatt belekerültem én is a labirintusba, ami nem ugyanarra a narratívára épül, mint a film cselekménye, ám ugyanúgy el tudtam veszni benne. Azt csináltam, amit Írisz, csak arra fókuszáltam, ami éppen szembejött. Arról, hogy ez később a néző fejében hogyan fog összeállni, nem gondolkoztam. Sokkal inkább az érzelmi állapotát próbáltam megfogni, hogy például éppen reménykedik vagy kétségbeesett. Az érzelmi nyomásokra próbáltam figyelni, nem a történet alakulására. Nagyon meglepő, hogy sok mindent csak utólag veszek észre a filmben. Olyan részleteket, melyek átértelmezhetik az addigiakat, és új színt adhatnak az utána következőknek.

PRAE.HU: Hogyan lehet felkészülni egy olyan karakter eljátszására, aki száz évvel ezelőtt élt?

Érdekes, hogy amikor felveszed a filmben látható ruhákat és hozzájuk egy kalapot, teljesen megváltozik a tartásod, a járásod. Ezt a többieken is észrevettem. A kor követelményeihez például az is hozzátartozott, hogy az emberek, főleg a nők, nem rohangáltak. A beszédmód is különbözött a maitól, erre is nagy hangsúlyt fektettünk. De az volt a célunk, hogy a film a saját szabályainak feleljen meg, és ne egy porcelánbaba-világot kreáljunk, amiben azt hangsúlyozzuk, mennyire különbözött a mi életünktől. Éppen ennek az ellenkezőjét akartuk.

PRAE.HU: Igazából két szereped is van a filmben, Írisz megformálása, és mivel mindent a te nézőpontodon keresztül nézünk, végigvezetni a nézőt a történeten.

Amennyire Íriszt kívülről tudom nézni, nem könnyű vele azonosulni. De rákényszerülnek a nézők, mert viszi őket magával. Kiismerhetetlen, néha érthetetlen döntéseket hoz, ösztönösen cselekszik. Alkat kérdése, hogy ki mennyire tud vele együtt menni. Ha megnézhetném „szűz” szemmel a filmet, érdekes lenne megfigyelni, hogy mikor tudom elfogadni vagy elutasítani a döntéseit.

PRAE.HU: Van egy furcsa ellentét a karakterében, egyszerre rendkívül aktív, hiszen megállíthatatlanul megy valamerre, miközben nagyon passzív is a többi figura viszonyában vagy akár cselekedeteiben.

Vannak olyan pontjai a történetnek, amikor valóban odaugranál, hogy miért nem csinál semmit. Ennek szerintem az az oka, hogy Írisz egyrészt nagyon befelé forduló személyiség, másrészt elsősorban a saját ügye motiválja.

PRAE.HU: Valószínűleg van egy Írisz-képed, amely különbözik Lászlóétól, amely megint csak más, mint az enyém vagy mint minden egyes nézőé.

Lászlóé és az enyém szerintem nagyon közel áll egymáshoz. Azért tudtuk ezt így együtt megcsinálni.

PRAE.HU: Van olyan valami, amit beépítettel a karakterbe, de soha nem beszéltétek meg?

Amikor másodszor láttam, volt egy érdekes élményem. A film egyik jelenetében észrevettem a saját arcomon egy apró mozdulatot, egy villanást, ami hirtelen a helyére rakott bennem valamit. Megéreztem még egy szintjét annak a változásnak, ami akkor ott Írisszel történt, és amire a forgatáson egyáltalán nem gondoltam. Erről Lászlóval nem beszéltünk. Mindketten tudtuk, hogy nagyon sok rétege van ennek a történetnek, de egyikünk sem érezte szükségesnek arról beszélgetni, hogy valóság és képzelet hol ér össze vagy hol szakad szét.

PRAE.HU: Ha ez túl nyilvánvaló lenne, valószínűleg kevésbé sikerült volna a film.

Ez egy olyan típusú történet, ami nagyon sok kérdést vet föl és hagy megválaszolatlanul. A film első megnézésekor vettem észre, hogy van benne egy provokatív gesztus is. Végül mindent lesöpör az asztalról az első világháború, amelyben sok millió ember élete törött hirtelen félbe. Ekkor éreztem csak meg, hogy a háború közepette mennyire eltörpülhetnek a személyes történetek. Egyszerre minden érvényét veszti.

Az interjú a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon készült.

Az interjú elkészültéért köszönet a Napszállta produkciónak, Kubik Elvirának és a Mozinetnek.

Képek forrása: Laokoon Filmgroup, Velencei Nemzetközi Filmfesztivál.

A Napszállta hazai premierje a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz szeptember 15-én. A film, számos elővetítés után, szeptember 27-én kerül országszerte a mozikba. Forgalmazója a Mozinet.

Interjúnk Nemes Jeles Lászlóval: Más utak