bezár
 

film

2018. 09. 20.
Figyelj oda a gyerekekre!
Schwechtje Mihály: Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megérkezett az év egyik legfontosabb és legjobb mozija. Hab a tortán, hogy magyar alkotásról beszélünk. Schwechtje Mihály a mai tizenévesek világáról és az internetes zaklatásról szóló Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) című opusza mellbevágóan erős és hibáival együtt is kötelező darab. Jóllehet, nem kapott túl nagy hírverést, az egyik legkiválóbb magyar közönségfilm, ami az elmúlt évtizedekben készült.

Szeptember 13-án debütált a hazai mozikban Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmje, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :). Kivételesen jól sikerült alkotásról van szó, de ha történetesen még nem is volna olyan kiemelkedő, akkor is tízszer nagyobb figyelmet kéne kapnia a magyar médiában és közbeszédben, bőven lenne ugyanis miért foglalkozni a filmmel és az általa felvetett kérdésekkel.

prae.hu

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)

Egyrészt, és ez a kevésbé fontos ok, még ma is ritkán készül ennyire kiforrott, vegytiszta magyar tömegfilm. Szinte teljesen hiányoznak belőle a hazai színtérről ismert gyenge párbeszédek, filmvászonra nem illő szavak, idétlenül kiejtett keresztnevek és teátrális hangsúlyok. Utóbbi azért is nagy szó, mert döntően tizenévesek között zajlik a cselekmény. A filmben pedig valamennyi gyerekszínész pazar alakítást nyújt. Érdemes külön kiemelni a briliáns Herbai Máté munkáját is. A nyomozó és a Testről és lélekről operatőrének keze nyoma ezúttal talán nem olyan látványosan van jelen az anyagon. Mégis számtalan akciódús vagy tömegjelenetet vett fel úgy, hogy nem kell látványosan beállított kompozíciókra és egymáshoz nem igazán illeszkedő képekre felkapni a fejünket, hanem teljesen beleélhetjük magunkat az intenzív cselekménybe. Ráadásul alkalmaz a film egy különleges technikát is: az online csevegéseket mind látjuk – a széles vászonnak hála – a kép két szélén, ám a valóságos, offline térben zajló eseményeket egy szűkebb képkivágat mutatja csak. Mintha egy dobozba zárták volna a való világ eseményeit.

Technikai erényein túl a tematika az, ami igazán fontossá teszi ezt a filmet. Nemzetközi terepen az utóbbi évtizedben több alkotás is készült már a posztmodern térben és társadalomban cseperedő gyerekek életéről és problémáiról. Ilyen volt például az iskolai vérengzést bemutató észt Az osztály (Klass), az angol Az internetes zaklató (Cyberbully) vagy a Tizenhárom okom volt (13 Reasons Why) című Netflix-sorozat is. Ugyanakkor többnyire csak félig sikerült opuszok próbálkoznak körüljárni a témát, vagy olyan más kultúrákban készült művek, amelyek az univerzális mondanivalón kívül számos helyi, a magyar viszonyoktól meglehetősen idegen problémát panaszolnak fel. Ezért is értékelni kell, hogy a Remélem legközelebb... nemcsak kiemelkedő mozi, hanem ízig-vérig magyar közegbe helyezi a történetet is. Tipikus mai magyar családokat látunk: hierarchikus otthoni viszonyok, rohanó vagy keményen megfeddő szülők, néhány elmormogott intés, rutinszerű beleegyezés a kamaszok részéről.

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)

A filmben egy inkább jómódú családok gyerekeiből álló tizenegyedik osztály életét követhetjük nyomon. Elsősorban egy vidám és jobbára nyitott animerajongó (japán animációs filmekért rajongó) lányét és egy igazán zárkózott, geek, számítógépfüggő fiúét. Egy átlagos magyar osztály valamennyi karaktere és a hazai középiskolák néhány jól ismert tanárfigurája, a lendületes és a kiégett egyaránt megjelenik a vásznon. A két szálon futó, két nézőpontból bemutatott történetben a fiatal lány naivan belemegy egy titkos netkapcsolatba, mit sem sejtve annak lehetséges következményeiről. Pontosan tudjuk, hogy az egymásnak küldözgetett képek és üzenetek rossz kezekbe kerülve milyen árat követelhetnek. Az Egyesült Államokban például nemrég egy privát üzenetben elküldött, ám később nyilvánosságra került képei miatt agyonpiszkált fiatal lány öngyilkos lett. Ez a mű megmutatja, hogy legyen szó bármelyik iskoláról, egy kegyetlen, gyors és egy emberre fókuszáló netes lejárató akció bármikor és bárkivel szemben megtörténhet. Már csak ezért is volna kívánatos, hogy a szülők ismerjék és használják a közösségi oldalakat. Hogy ne pusztán a tinédzserek által belakott, ingatag világ legyen a sok online platform virtuális birodalma.

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)

Az internet folyamatosan érkező, azonnali – általában elég egyszerű – reakciókra ösztönző, látványos ingerekkel hergeli közönségét. Ugyanakkor mindenkinek teret ad, hogy megmutathassa bármelyik arcát. Legyen a feltöltött tartalom érdekes és fontos, vagy teljesen érdektelen és haszontalan. Ez a mechanizmus meglehetősen ízléstelen és általában elég primitív presztízsversenyre ösztönzi az embereket, illetve számtalan nárcisztikus, egoista, hiú, de épp ezen vonások miatt végtelenül bizonytalan, megfeleléskényszeres és sértődékeny személyiséget szül. Emiatt ismerünk annyi arctalan vagy névtelen betyárt és annyi komolytalan, valódi érvelést nélkülöző világmagyarázatot az online felületekről. És pont ez a rendszer teszi olyan nehézzé, hogy az adott esetben terhes múlt emlékeit lerázzuk. Ami egyszer a közösségi oldalon megtörtént, bármikor utánunk jöhet, még ha iskolát, munkahelyet vagy közösséget is váltunk. Ez olyan kortárs probléma, amivel az egész nyugati világban – már az oktatáspolitika szintjén is – foglalkozni kéne. Nyilván nem lehet és nem is szabad, már csak azért sem, mert kontraproduktív, lépésről lépésre szabályozni és irányítani a tinédzserek életét. Annak a bizonyos jó példának a közvetítése, amit annyit hangoztatnak, nem a gyerekekben való félelemkeltést jelenti, hanem a tisztelet kivívását. A tiszteletet ugyanis nem lehet követelni, csak a másik őszinte elismerése révén elnyerni. Ha sok középkorú szülőre lehetne ma Magyarországon példaképként tekinteni, az mindennél többet segítene a Schwechtje Mihály művében látható események elkerülésében.

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)

Jól ábrázolja a film, hogy milyen rettenetes feszültség dobog a középiskolások lelkében, amit hajlamosak egymás ellen fordítani. Az is kiderül, hogy mindegyik közösségben akadhat problémás gyerek, filmünk egyik hőse például a szociopátia jegyeit mutatja. De a számos szülői sablonmondatról is megtudjuk, hogy szörnyen elcsépeltek és ténylegesen semmilyen hatásuk nincs a tizenévesekre. A látottak alapján egy tizenegyedikes gyerek akkor fogadja el a szülői akaratot, ha az erőteljesen, ellenszegülést nem ismerve lép fel. A szülők pedig tökéletesen alkalmasak erre a magatartásra. Ha épp nem rohanás közben vetnek oda egy rosszalló félmondatot, leginkább kijelenteni tudnak, párbeszédet folytatni már nem. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) legalább annyira szól a felnőttekről, mint gyerekeikről. Egy kamaszt sem látunk a filmben, aki mögött valóban egészséges háttér áll. Könnyen lehet, hogy ez minden galiba és feszültség kiindulópontja, az egészségtelen online lét ennek már pusztán következménye.

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)

Korunk egyik legriasztóbb jelensége a mindenkit beszívó online jelenlét és az online zaklatás. Nem győznek eleget beszélni ezeknek a veszélyeiről a pszichológusok. És itt egy film, ráadásul magyar, ami végre tematizálja ezt a problémát. A legjobb, amit a film bemutatójának apropóján tehetünk, ha intenzív társadalmi párbeszédet kezdünk a témáról. Mondjuk a következő évet egy széles intézményi és média összefogás mellett, országos reklámkampány indításával, máris erre szánhatnánk. Beszélni kéne erről az iskolákban is, és mindenek előtt a szülőknek kell megismerni az online világot. Nagyszerű kiindulópontja lehet az ezen a téren bekövetkező esetleges pozitív változásoknak a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :), a mostanság amúgy is szárnyaló magyar filmművészet egyik legjobb alkotása.

 

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :), magyar melodráma, 96 perc, 2018. Író-Rendező: Schwechtje Mihály. Szereplők: Herr Szilvia, Vajda Kristóf, Polgár Csaba, Rácz Dávid, Kardos Róbert, Lénárt Judit, Csúcs Olívia, Schell Judit, Rezes Judit, Mácsai Pál. Producer: Pusztai Ferenc. Operatőr: Herbai Máté. Vágó: Kővári Szabolcs. Zene: Peter Bernath, Szabadi Balázs, Tóth Bálint. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Bemutató: 2018. szeptember 13. Korhatár: 12 éven aluliak számára a megtekintés nagykorú felügyelete mellett ajánlott!

nyomtat

Szerzők

-- Burillák B. Marcell --


További írások a rovatból

Margherita Vicario: Gloria! - XXII. Olasz Filmfesztivál - MittelCinemaFest 2024
Rich Peppiatt: Kneecap – Ír nemzeti hip-hopot!
A filmek rejtett történetei a BIFF-en
Matthäus Wörle Ahol régen aludtunk és Miklós Ádám Mélypont érzés című dokumentumfimje a 21. Verzió Filmfesztiválon

Más művészeti ágakról

Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés
Kurátori bevezető
építészet

Huszadik Média Építészeti Díja finálé


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés