Éjszaka még lezárok két költöződobozt, emlékeztetőket írok a családnak, de aludni ezután sem tudok, csak hajnal felé, amikor már kelni kéne. Átalszom az ébresztőt, és kis híján lekésem a buszt. Az A4-es autópályán kőolajfinomító, biogáz-üzem és szélkerék-erdő mellett haladunk. Alig várom, hogy meglássam a Balatont. Mikor pár órával később Szigligeten, a kastély kertjében sétálva felriasztok egy őzet, érzem, hogy tényleg hazaértem. Sajnos ezt a szúnyogok is érzik, örülnek nekem. Körülöttem hadonászó irodalmárok, ameddig a szem ellát. Aki teheti, vegyvédelmi felszerelést húz, egyedül Vendel bácsi írogat nyugodtan.

Nagy Kata nyitja a tábort. A megszokott programokon túl lesz társművészeti szeminárium, filozófiai szövegolvasó, beszédtechnika és önmenedzsment műhely. A kerekasztal beszélgetéseket a kulturkampfról és a #metoo-ról különösen várom.

Sopotnik Zoltán a Híd Kör tagjaival beszélget vajdasági identitásról, a Híd alakulásáról és a vajdasági magyar irodalmi közegről. Dancsó Andrea, a Kör elnöke elmondja, hogy 10 év után már nem csak az újvidéki Magyar Tanszékre szeretnének támaszkodni, ezért különös gondot akarnak fordítani a tehetséggondozásra. Virág Gábor, a Forum Kiadó vezetője örömét fejezi ki, hogy az idei 14 kiadott kötet között 10 olyan is szerepel, amelyekre büszkék lehetnek. (Nem lennék a maradék 4 szerző helyében.) Patócs László a kétévente meghirdetett Híd-díj kapcsán sorolja az utóbbi időben megjelent jelentős könyveket. A művek kapcsán Terék Anna megjegyzi, hogy a vajdasági irodalom fürdik a háborús tematikában, úgy tűnik, most érkezett el a traumafeldolgozás ideje. Virág Gábort a háború nem idegesíti, a tenger annál inkább. Szerinte a háború jó téma, és reméli, nekünk is lesz alkalmunk írni róla. Patócs Lászlónak ezzel szemben, a könyvek érdemeinek elismerése mellett, a halott és pusztulófélben lévő nőkből van már kicsit elege. A hagyomány fontosságával kapcsolatban Terék Anna a néptánchoz hasonlítja a vajdasági irodalmi életet: az elődök ismerete és a hagyományok folytatása van előtérben, és a fiatal tehetségek önálló törekvéseit sokszor letörik az idősebb pályatársak. Mikor Sopotnik Zoltán a Magyarországon dúló kulturkampf kapcsán a vajdasági helyzetről kérdez, Virág Gábor megjegyzi, náluk annyival jobb a helyzet, hogy ott nem alakul ki sem vita, sem gyűlölködés, mivel a két tábor szóba sem áll egymással.

A szünetben megnyit a büfé. L. Varga Péterből előtör a rejtett olvasószerkesztő, és sorban állás közben kijavítja a hibákat az árlapon. A szúnyogok egyre kevesebben vannak, mi egyre többen, estére nyoma sincs a szokásos első napi lézengésnek. A JAK líraműhelyének képviselőit Nagy Márta Júlia kérdezi. Deres Kornéliát dicsérik, a kritikai hozzáállását, professzionalizmusát és összeszedettségét. Kori az első sorban pirul. A műhely résztvevőinek jelentős része publikál, felolvasott verseiken érződik a tehetség és a munka. „Minden szó értelmezés” ezt a sort Seres Lili Hanna Intelmeink című verséből jegyzem fel, de annyi erős vers követi egymást, hogy egy idő után feladom a jegyzetelést, és csak fülelek. Mellettem Péczely Dóra, aki az arckifejezése alapján már tervezi a következő válogatáskötetet.

Később Szkárosi Endre mesél a kastélyról. Bár a régen itt alkotó írók egy részét már nem lehet elhozni Szigligetre, az ágyban szervírozott reggeli hagyományát mindenképpen fel kéne támasztani. A könyvtárszobában ér véget a séta. Szkárosi a ping-pong asztalról mesél, Soltész-Puzsér Zsannával felfedezzük Bojti Marci Csecse-becse című szobrát. A nagyteremben Sam Redbreast Wilson mississippi-bluest játszik, de az igazi élet a teraszon zajlik. Csak azt nem tudom, mit szólnak ehhez a zajhoz az őzek.

Fotó: József Attila Kör