PRAE.HU: Mióta készíted ezt a dinamikus sorozatot, amely látszólag az olasz és az orosz futuristák alkotásaira rímel, s amely szemmel láthatóan egységes egészet képez?

2012-ben kezdtem a rajzokat, amikor olyan szakaszomban voltam, „hogy nagyon egyedül próbáltam magam érezni, de nem ment, mert túl sok ember volt körülöttem”. Ebből az érzésből indult ki a jelenlegi sorozatom.

Mivel ciklusokban éltem és élem most is az életemet, ezért hasonló módon készülnek a képek is. A kiállításokat egyfajta fázisokként élem meg, mint egy rajzfilm fázisképeit. Eddig hat kiállításon mutattam meg, hogy hol tart ez a fázissor. Az egész egy 100 darabból álló képsor, amely rólunk, emberekről, a tömegben való létezésünkről szól.

1910-ben egy hasonló felvetés valóban futurista víziónak tűnhetett volna, de az elmúlt száz évben lényegesen átalakult a társadalom szövete. A sorozatom ezért mára már nem vízió, hanem a mindennapi valóság részét mutatja be. Világszerte robbanásszerűen megnőtt a sokmilliós nagyvárosok száma, ahol az ott élők számos esetben tömegekként tevékenykednek. Résztvevői a legkülönfélébb eseményeknek, vágyaikkal, újabb fogyasztási igényekkel, piaci esélyeikkel és lehetőségeikkel megváltoztatták a tömegekről kialakult képünket. Számomra a futurizmus jövőképe már megtörtént, van benne múltbeli bizonyosság is, de elbizonytalanító emléke is megmaradt.

PRAE.HU: A futurizmus egyszerre politikai, társadalmi és művészeti mozgalom, melynek motívumai a te alkotásaidban is erőteljesen jelen vannak. A XXI. századi metropolis emberekkel teli, nyüzsgő, hullámzó, feszült dinamizmusát arctalan „emberfolyammal” jelzed. A feszültség tapintható minden egyes rajzon ábrázolt eseményen. Mi az, ami alapján döntesz ezekben az alkotásokban?

A futurizmus formanyelve az egyik legizgalmasabb, legösszetettebb kifejezőeszköz a robbanásszerű változások, a gyorsuló mozgások és tömegek megjelenítésére. Az ilyen formanyelvi ábrázolás az ikonszerű ábrázolásokhoz képest felkavaró és zavaró érzetet kelt, már egyszerű varázslatával is, többek között úgy, ahogyan az állóképet bemozdítja, rezegteti és mozgásban tartja.

Amikor dolgozom, először a mozgás jelenik meg, amely később szétterjed a felületen, mint egy gombatelevény. Gyakran a munkafolyamat érzelmi telítettsége szabja meg a később képpé épülő képfelület jellegét és kibontakozó narratíváját is.

PRAE.HU: Sorozatod darabjai abszolút spontaneitásból fakadnak, vagy emlékképekből, esetleg a mozgásformák hozzák-e létre azt a struktúrát, amelyből később „kirobban” a mű?

Érdeklődésem középpontjában az olyasfajta science-fiction áll, amely megragadható olyan beteljesült jóslatként, melyet éppen utolér az idő. Ez a sorozat mintázata, az Absztrakt. Az Absztrakt megragadásra tett kísérletemet három ikonikus film, Fritz Lang Metropolisa, James Cameron Avatarja és a Wachowski testvérek Mátrixának analógiái segítségével szeretném itt szemléltetni.

Az egymástól karakteresen eltérő filmalkotások közül a Metropolis a fekete-fehér modernizmust, az Avatar az animációs lehetőségeket, a Mátrix pedig a science-fiction trükköket hozza be a képzeletbeli játékba. Az idősíkokat felbontó montázsomban ezt a három filmet egy osztott képernyős kivetítőn, vagy inkább kaleidoszkópon keresztül nézem. Nézem, távirányítóval a kezemben, és kattintgatok, hol az egyikre, hol a másikra nagyítok rá, az egészre. Ahogy a képzeletbeli váltásokat látom, úgy bontakoznak ki a képsorozat egyes képei is. Ez így kicsit homályosnak tűnhet, de ha végignézed a sorozat lapjait, akkor könnyebben érhetővé válik, hogy mit is csinálok pontosan. Hol a modern, fekete-fehér, erőteljes gesztusok, hol a rajzfilmes karakterek, avatarok, hol pedig a számítógépes hősök túlfokozott mozdulatai kerülnek előre a képfelületen. Így szövöm a képet egyetlen mozgalmas tömeggé.

PRAE.HU: A játék formai esztétikuma is tükröződik a rajzaidban, azok Umberto Boccioni: Az elsődleges forma dinamikája (1913), Marcel Duchamp: Lépcsőn lejövő akt No.2. (1912), Giacomo Balla: Absztrakt gyorsaság (1913) vagy éppen Luigi Russolo: A lázadás (1911) című ikonikus alkotásait juttatják eszembe. Mit gondolsz ezekről a párosításokról, illetve számodra mit jelentenek játék és alkotás, tömeg és feszültség, mozgás és változás fogalmai?

Ezekkel a párosításokkal talán leírható valami a világunkról, de nem gondolom, hogy van arra recept, hogy hogyan. Valóban, a játék lehet alkotás is, a tömeg hordozhat feszültséget, a mozgás már maga a változás. Nekem erről a sorozat első kiállítása jut az eszembe, amely 2012 nyarán került megrendezésre. A Szőke hajszál vodkában című kiállításom első termében az új téma a „kezdeti” keresgélésével, az utolsó terem pedig korábbi munkáimmal, a piros cipőkkel zárult.

PRAE.HU: Miért éppen ezt a címet adtad ennek a kiállításnak?

Hallottam valahol egy történetet: „éppen felhörpinteném gyöngyöző vodkámat, amikor megpillantok a pohár alján egy szőke hajszálat, de közben torkomra csúszik a női hajszál.” Akár úgyis fogalmazhatnék, hogy ugyan szépek a szőke nők és jó ital a vodka, de szőke hajszál vodkában? Az már nem annyira jó dolog.

PRAE.HU: Ez már majdnem olyan, akár egy remek Fluxus forgatókönyv.

Igen, habár, elég önkényes lenne képzettársításnak is. Az alkotói szabadságomba ugyanakkor belefér, ennyiben biztosan köze van saját avantgarde kötődésemnek a Fluxushoz.

PRAE.HU: Az általad megjelenített „Emberkert” fogalmát tágítani lehetne az elénk tárt látvány sokszínűségére tekintettel, úgy mint az "Embertömeg", az „Emberáradat”, az „Embersereg" vagy az „Emberroham” fogalmaira. Ezekben kiragadsz egy-egy tipikus eseményt, melyek jól felismerhetők, legyen az koncert, kerthelyiség, nagyáruház, rendezvény, tüntetés vagy sajtótájékoztató. Miért éppen ezek a jelenségek foglalkoztattak?

Képzőművészként gyakori tapasztalat az, hogy mindennek van teste, tömege, kiterjedése. Ha megfigyelek egy felhőt, egy figurát, egy hiányt, szerelmet vagy bármit, a vizsgált dolognak sokféle természete, léptéke és tömege van. Az embereknek is sokféle tömege létezik, ahogyan te is mondod. Például 7,5 milliárdan élnek ma a Földön, ami nagyon nagy lélekszám. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy milyen szituációban vizsgálom valaminek a tömegét. A helyszínek szituációkat teremtenek, az emberek tömeges együttléte pedig alkalmat ad a tömeg megfigyelésére.

PRAE.HU: A kéket, a feketét és a sárgát szinte „radikális alaptónusként” kezeled, a fel-felbukkanó erőteljes vörös, rózsaszín, zöld színek pedig néhol emberfejekhez, néhol a történet jelentős mozgásfázisaihoz kapcsolódnak. Mindezek a néző figyelmét azokra a tárgyakra vagy eseményekre irányítják, melyeket magad is kiemelten kezelsz. Ez a kiemelés részedről ösztönös vagy tudatos?

Ez a kérdés kissé elbizonytalanít, inkább úgy fogalmaznék, hogy Sívának is hat keze volt, melyek romboltak és építettek is egyszerre. Ha a tudatos és szándékolt kiemelés technikájára kérdezel a képépítés folyamatában, ebben az összes szakmai tapasztalatomra és az ösztöneimre is egyaránt szükségem van. Elég sok képépítő szisztémát kipróbálhattam eddigi munkásságom során, jó néhány megoldási lehetőséget megismerhettem. Akár több úton  is haladhatok, ha kell.

PRAE.HU: Valójában azt szeretném tudni, hogy melyik az erősebben működő én.

Szerintem én hatékonyabban működök, ha ösztönösen dolgozom, ami természetesen nem zárja ki, hogy felvállalom azt, hogy tudatosan is foglalkozom a témáimmal. Előfordul, hogy a figyelem vagy az összpontosítás eszközével is segítem a képet. Ez mindig egy érzékeny beavatkozás, akár egy műtét, felkészülten és biztos figyelemmel kell eljárnom, mint egy sebésznek.

PRAE.HU.: Alkotásaid az én képi olvasatomban tagadhatatlanul hazai és egyúttal globális korlenyomatok, amelyek mellőzik más művészeti ágak befolyását. Értek ezalatt egyfajta dokumentálási és dokumentációs késztetést.

Hiánypótló, hiányoldó képeket szeretnék készíteni!

PRAE.HU: A „futuro” szó magában hordozza az utolsó, egyúttal jövőre vonatkozó kérdésemet is. A jövőben hogyan folytatódik a sorozat, esetleg új sorozatok is megfogalmazódtak már benned? Mi az, ami leginkább foglalkoztat mostanában?

A továbblépés foglalkoztat, az elmozdulás más dolgok felé. Itt a kiállításon is látható egyetlen mű erejéig egy „kísérleti installáció”, az 'Emberfolyam-Tekercs', amely egy hullámforma térinstalláció,15 méter hosszú, szalagszerű felületen hömpölyögnek az emberek. A műtárgy kihelyezése arra készteti nézőjét, hogy fejét forgatva, beleszédülve kövesse a különböző nézésirányokra komponált, hullámzó embercsoportok sodrását. A montázs első közös munkánk Parák Andrea grafikussal, ennek folytatásaként állítunk majd fel egy köztéri térinstallációt is október 10-én  a 4-es metró területén, a Fővám téri megálló külső csarnokában. A kihelyezésre kerülő Pókháló-Installáció egy bővülő kooperáció eredménye lesz.

Horváth Éva Mónika Látnivalók az emberkertben című kiállítása 2018. szeptember 2-ig tekinthető meg a Ferenczy Múzeumi Centrum - Barcsay Múzeumban, Szentendrén.

(A kiállítás az ArtCapital képzőművészeti fesztivál-sorozat részeként került bemutatásra, amely 2018-ban Az Édenkert nyomában címet viseli.)

Képek: A művész hozzájárulásával 

Fejléc: Horváth Éva Mónika: Árapály (pasztell, papír, 70x100 cm, 2012-18)

Főoldal: Horváth Éva Mónika: Égő autó (pasztell, papír, 70x100 cm, 2012-18)