Nóra, Ibsen drámájából kilépve, új életet kezd. Az előadás a már egyedülálló Nóra egy átlagos munkanapját mutatja be. Egy éve már annak, hogy elhagyta a családját, megint karácsony van, pont úgy, ahogyan az eredeti darabban. Békéscsabán dolgozik, a kolbászalapú Disneylandben, ahol Alíz bőrébe bújva szórakoztatja a gyerekeket. A mű keretét Ibsen drámája adja. Nóra mintegy magában beszélve próbálja elmesélni történetét, de munkája folyton megszakítja: bábokkal kell előadnia Lewis Caroll meséjét. Így jön létre egy darab a darabban, amihez még hozzáadunk egy szürreális helyszínt, a békéscsabai kolbászalapú Disneylandet.

Nóra nem elégedett a munkájával, nem érzi magáénak ezt a szerepet, szívesebben lenne inkább pénztáros vagy jegyszedő, mert azok rendes munkák. De nem, az ő foglalkozása Alíznak lenni Csodaországban – háromgyermekes anya létére. Nóra groteszk hatást kelt ebben a szerepben, mert a darabban nem egy bájos kislány, hanem egy középkorú elvált nő, akihez nem illik az általa alakított karakter. Haja csapzott, ruhája rendezetlen, csak kényszerből teszi dolgát, és csak azt várja, hogy a szünetben mandulás csókot ehessen.

Az előadás változatos bábtechnikát használ, hiszen Alíz élő szereplőként és bábfiguraként is megjelenik. Akár monodrámaként is értelmezhető a darab, amely nemcsak egy szereplővel, de egy helyszínen is játszódik, a vidámparkban, melyhez csak néhány szimbolikus díszletelemet használtak fel, melyek szükségesek Alíz bábelőadásához. A színpadon Nóra a nézőkhöz szól, Alíz pedig a Disneyland képzeletbeli gyerekeihez. Nóra a munkája szünetében mesél, aminek a végét a hangosbemondó szava jelzi, amelyben őt szólítják. Zene pedig csak akkor szól, amikor Csodaországban vagyunk.

Mi a közös Alízban és Nórában? Első ránézésre semmi, mert Alíz egy kislány, Nóra pedig egy férjes asszony. De ha jobban megnézzük, mégis találunk hasonlóságokat.  A két világ elkülöníthető egymástól, ugyanakkor könnyű hasonlóságot találni közöttük. Nóra ugyanúgy megrekedt a Babaházban, ahogyan Alíz Csodaországban. Nóra karaktere a Babaházban ugyanannyira önállótlan, mint a kis Alízé. Fiatal korában az apja gyámsága alatt volt, mindent úgy tett, ahogyan az édesapja előírt neki, szabad akarata és választása nem volt. Amikor férjhez ment, Torvald ugyanúgy uralta őt. Nagyon szerették mindketten, féltették, vigyáztak rá, babusgatták őt. Ahogyan a kislányok szoktak a játékbabáikkal játszani, ők pontosan ugyanúgy játszottak Nórával.

Mindez  eszembe juttatja Cheris Kramarae 1985-ben írt feminista szótárját. Ebben a baba definíciója a következőképpen hangzik: „Játszótárs, amit gyereknek adnak, vagy gyerekek készítik. Számos felnőtt férfi megtartja ezt a gyerekkori szokást, és felnőtt partnerüket a “baba” (bébi) címkével látják el.”  Nórát pontosan ilyen játszótársnak tartják, nem egy önálló személynek, csak feleségnek - és anyának, akinek nincs szüksége önmegvalósításra, önálló gondolatokra. Az asszony ráébred arra, hogy meg akarja tudni, ki is ő valójában, és ne csak egy alárendelt, társadalmilag elvárt szerepben létezzen. Férjét már nem szereti, mert az nem tekintette őt egyenrangú társnak, csak egy bábunak, amit irányíthat.

Nóra végül kiáll magáért, de egyedül képtelen lenne fenntartani családját, vagy olyan pozícióba kerülni, amelyben büszke lehet magára. Édesapját és férjét okolja azért, hogy nem lett belőle semmi. Függetlenségét megkapta, de ehhez rengeteg áldozatot kellett hoznia. Fel kellett adnia a férje által megteremtett anyagi problémáktól mentes életét, a kényelmet és a gyermekeit, amire sokan nem lennének képesek.  

Nóra ugyanúgy bábként él, és játszanak vele, mint ahogyan ő játszik bábfigurákkal. Ugyanúgy elveszett, és nem találja a kiutat, mint ahogyan Alíz sem. Egyedül maradt, mint ahogyan Alíz is Csodaországban, ezért kénytelen magában beszélni, ami olykor vitatkozással, veszekedéssel végződik.

További hasonlóság Nóra és Alíz között a falánkság. Nóra imádja a mandulás csókot, de csak titokban élhet ennek a szenvedélyének, mert férje nem szerette, ha ezt eszi, mert a cukros édességtől tönkremennek a fogai. Ez is bizonyítja, hogy Nórát kislányként kezeli, akinek megmondhatja, hogy mit tegyen. A mandulás csók a motívuma a darabban is megjelenik, a munkája szünetében ezzel tömi magát. Alízt szintén falánksága sodorta bajba, amikor hallgatott arra a süteményre, ami azt mondta, „Egyél meg!”

A mű nem gyerekeknek szóló témát boncolgat, de 18-as karika helyett mégis csak 14 év a korhatár. A társulat szerint ez azért fontos, mert Ibsen középiskolai tananyag, és remélik, hogy a darabbal közelebb kerülnek a fiatalok a színházhoz, különösképp a bábszínházhoz. A cselekmény már a múltban megtörtént, amit időben ugrálva, bábjátékkal megszakítva tár a nézők elé Nóra. A múltbeli történethez nem tesz hozzá a darab, hanem ezeknek analizálásáról szól. Habár a társulat bemutatja, hogy mi történt, miután az eredeti darab véget ért, a nézőkben továbbra is maradnak megválaszolatlan kérdések, nincs beleerőltetve egy magyarázat, épp ezért töredékességében tökéletes. Megérte-e Nórának feladni a kényelmes életét? Mi lett a gyermekeivel? Rátalál-e újra a szerelem?

Vészits Andrea:  Wonder-Full, avagy Nóra Csodaországban

Díszletterv: Kiss Ágnes

Díszletkészítés: Jernei János, Kiss Attila Etele

Báb-, kellékkészítés: Kiss Attila Etele

Jelmez, kellék: Tóth Andrea

Zene: FRENK

Hangosbemondók felvételről: Jó Éva, Váradi Pál, Varga Gáborka, Kajtsa Zsófika - Borbély Zsuzsa, Horváth Fannika, Farkas - Kérchy Alma, Frenk, Pancica, Kiss Tibor

Bűvész konzultáns: dr. Szabó Csanád bűvész

Rendezte és játssza: Kiss Ágnes

Bemutató: 2018. április 28.

Helyszín: Szeged, Kövér Béla Bábszínház

Fotó: Barboncás Társulat