Bármennyit fejlődjön a világ, a maradi gondolkodásmóddal mindig is nehéz lesz mit kezdeni. Jelenjen meg a civilizációtól távol eső vagy a modernizáció által megérintett környezetben, ártó hatása elmaradhatatlan, az igazi felelőtlenség ráadásul ennek kihasználásában rejlik. Erről a kihasználásról és kihasználtságról szólna Rungano Nyoni zambiai-walesi rendezőnő Nem vagyok boszorkány című, első filmként is jelentős kritikai sikert elért boszorkányüldözése, mely idei BAFTA-díja mellett hazánkban még begyűjtötte a Scope100 első helyezését és a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Hullámtörők-díját. A félig nomád, nehézkesen modernizálódó zambiai térségben forgatott film, a téma súlyosságát ellenpontozva, szórakoztató eszközökkel és sajátos iróniával meséli el a boszorkánynak kikiáltott kislány, Shula (Maggie Mulubwa) történetét, akinek csatlakoznia kell a helyi boszorkányközösséghez, máskülönben „kecskévé változik”. A nyolc éves kislány persze feltupírozott álmok, megérzések nyomán lesz vádlott, boszorkányságát pedig egy boszorkánydoktornak titulált törzsi varázsló állapítja meg.

Félig civilizálatlan társadalma ellenére olyan világ ez, ahol nehéz eldönteni, hogy élő babonákkal van dolgunk vagy szimplán az önérvényesítés célját szolgálják a hagyományok, a történet és a filmi kifejezésmód azonban inkább ez utóbbit valószínűsíti. Mert bármennyire elnéző és stílusában finomított az ábrázolásmód, a képmutatás végtelen tárházát látjuk megnyilvánulni a közösségben: ha ügyetlenek vagyunk, fogjuk rá a boszorkányra, ha szerepelni vágyunk, találjunk ki történeteket a boszorkányról, mi több, ha pénzt akarunk keresni, húzzunk hasznot a boszorkányból. Rungano Nyoni filmje telis-tele van a primitív gondolkodás megmosolyogtató, ám mélységében komolyan veendő példázataival, melyek az ember elnyomásának természetessé válásáig hatolnak. Ezek pedig a félig élő, félig elhalt babonákban gyökereznek, amik az egyszerű ember szerencsétlenségét, jobb híján, misztikus bűnbakcsinálással indokolják. A példázat-jelleg nem jut odáig, hogy mindenáron erőltesse e probléma tágabb értelmezését, de nem is zárkózik el a további általánosítástól, mert izolált társadalmába beszivárog a külvilág, a popkultúra és a média segédletével.

Rungano Nyoni szelíd, aktuális szemmel értékelő kifigurázása mellett natív szimbolika emeli transzcendenssé a Nem vagyok boszorkányt, tényszerűsége miatt mégsem válik tolakodóvá a harsány színekkel, klasszikus zenével és varázslattal kísért film.  A díszes kamionon hurcolt boszorkányok történetének eredete ráadásul csupasz tényeken alapul, Nyoni egy ghánai boszorkányközösségben szerzett tapasztalatait használta inspirációként, kiegészítve saját fikciós elemeivel a valóban létező helyzetet. E zűrzavaros folklór hitelességét és létjogosultságát maga sem kívánja eldönteni, inkább végigmutogatja a hit és hitetlenség különféle megnyilvánulásait, azt is főként a filmben megjelenő szereplők reakcióját lekövetve, sarkos ítéletek nélkül. Hogy ki hisz a kezdetben elviccelt, majd egyre komolyodó afrikai varázsvilágban, a szereplők némelyikén lekövethető, másokon nem, saját hitünket pedig végképp ránk bízza a rendezőnő, amellett, hogy egyértelműen szatírát készített. A dokumentarista és fikciós elbeszélést váltogató, hol egyik, hol másik stílusba kapaszkodó film (kiüresedett vagy éppen túldíszített) képei e hullámzás fantasztikus leképezései, melyekért A kígyó ölelésének látványvilágát is jegyző David Gallegos felel.

A film szimbólumértékű elemeként a szikkadt pusztaságba száműzött, korosodó nőkből álló boszorkányközösség tagjai mágikus kötést, hatalmas orsóban végződő selyemszalagot hordanak hátukon, hogy „el ne repüljenek”. Lekötöttségükkel együtt jár az is, hogy a kormányzat emberei folyamatosan dolgoztatják őket, és turistalátványosságot csinálnak belőlük. Shula már a kezdet kezdetén szorosnak érzi a látható és láthatatlan kötést, mert az ő lelke nem bírja el, hogy pénzért mutogassák, vagy falusi perlekedésekben döntsön mások sorsa felett, csak mert különleges képességekkel rendelkező boszorkány (esetleg mégsem az?). Az elnyomottság mellett a boszorkánystátusz kiemelt szerep, különlegessége viszont álságos, mert a hatalmi felelősség elhárításának, szemet hunyásának kidekorált, idomított eszköze minden kiválasztott nő. De Nyoni emberi értelemben nem ítéli el a hatalom képviselőit, a kihasználók szerepében jórészt csak karikatúrákat mutat: büszke bábként trónoló uralkodónő, termetes kormányzati gondnok és az állam mezítlábas csatlósai, avagy a falu színe-java.

A „gyermekboszorkány” szenvedésének, hitevesztettségének ábrázolásával mégis pálcát tör az emberi elnyomás felett, mely fenntarthatatlan, legyen az látszólag civilizálatlan vagy látszólag civilizált környezetben.

Nem vagyok boszorkány (I Am Not a Witch), angol-francia-német dráma, filmszatíra, 92 perc, 2017. Forgatókönyvíró-rendező: Rungano Nyoni. Operatőr: David Gallegos. Zene: Matt Kelly. Vágó: George Cragg és Yann Dedet. Szereplők: Maggie Mulubwa, Henry B.J. Phiri. Bemutató dátuma: 2018. augusztus 16. Forgalmazó: magyarhangya. 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott!