Kaleo. Első vasárnapi programunk a Kaleo koncertje volt, előttük a Halott Pénz játszott a nagyszínpadon. Az izlandi srácok zenéjét a The Luckies egyik feldolgozása miatt ismertem meg több mint másfél éve, és azóta kerestem a lehetőséget, hogy eljuthassak egy koncertjükre. Az együttes második nagylemezével, az A/B-vel turnézik szeptemberig, aztán szünetet tartanak, és remélhetőleg új albumra is számíthatunk tőlük 2019-ben.

A koncert elképesztően jó volt, ebben nagy szerepet játszott a jól átgondolt, főleg pörgősebb számokból álló setlist. A tagokra sem lehetett panasz, Jökull Júlíusson hangja élőben is legalább olyan jó, mint a lemezen, és összességében mindenki odatette magát, láthatóan élvezték a fesztivált. A koncert egyetlen negatívuma az volt, hogy fényes nappal kezdődött, és úgy is fejeződött be; szerintem az együttes megérdemelt volna egy későbbi időpontot.

King Gizzard & th Lizard Wizard. Az ausztrál pszichedelikus rock együttest szintén egy magyar zenekar, a Deep Glaze miatt ismertem meg, akik a Robot Stop című számukat dolgozták fel. A koncert előtt csak egy albumukat hallgattam, de így is jól éreztem magam; régen láttam már ilyen jó közönséget és ekkora pogót egy koncerten. Az egyetlen probléma az volt, hogy a pszichedelikus Nonagon Infinity helyett az újabb rockos, néhol már egészen metálos Murder the Universe számait játszották, bár nem hinném, hogy ez rajtam kívül sok embert zavart volna. 

Arctic Monkeys. Az idei Szigeten a nagyszínpadot záró Arctic Monkeys koncertje előtt megpróbáltam minél jobban felkészülni: elolvastam a legutóbbi setlist-eket, végighallgattam az albumokat, és több-kevesebb sikerrel megpróbáltam felfogni, hogy igen, ma tényleg ott lesz az AM a Szigeten. És tényleg ott voltak, mégpedig a turné eddigi egyik, ha nem a legjobb koncertjével.

Este hat körül érkeztem meg a nagyszínpadhoz, naivan azt gondolva, hogy három és fél órával a kezdés előtt még biztos egy AM rajongó sem lesz ott… hát ebben nagyot tévedtem. Az esőben végighallgattam a Blossoms meglepően erős, és a The War On Drugs már kevésbé meggyőző produkcióit (ja, az eső óriási volt, de a tömeg olyan sűrű, hogy nem ázott el a tornacipőm). Végül a tizedik sor környékén sikerült helyet szereznem magamnak a Monkeysra. Pár perces késés után elkezdődött a koncert a Four Out Of Five című számmal az új lemezről (mint ezen a turnén általában tették), és egészen negyed tizenkettőig, a nagyszínpad tizenegyes állítólagos zárási ideje utánig folytatódott is. Alexék végig pörögtek, a setlisten pedig tökéletes arányban voltak számok mind a hat eddig kiadott lemezről. Ha volt a Szigeten a Gorillaz mellett olyan headliner, aki 100%-osan odatette magát, az tuti az Arctic Monkeys volt, és nem hiszem, hogy ezen sokan vitatkoznának velem. A közönség végigtombolta a koncertet, és a Monkeyson is látszott, hogy imádja ezt a fesztivált. Az együttes, ha nem tudatosan is, de mindent megtett, hogy kárpótolja rajongóit a 2014-es VOLT-ért, és azt hiszem, ez maximálisan sikerült is.

Chelou. A későn befejezett AM koncert után átrohantunk a Music Box-hoz, ahol az angol Chelou játszott. Az indie/alternatív „együttes” Adam Gray soloprojectjének színpadra vihető, két emberre hangszerelt változata, de az énekes teljesen egyedül felvett számait is ezen a néven adja ki. A Halfway To Nowhere című számhoz Polly Nor készített animációs videoklipet, ami majdnem öt és fél millió megtekintést, és hírnevet szerzett az előadónak.

Sajnos a koncert elejéről lemaradtunk, de a második rész is felejthetetlen élmény volt. Miután visszatapsoltuk, a Chelou játszott még pár számot, ami alatt a közönség teljesen megőrült; mindenki énekelt és tapsolt, és a számok között egyre hangosabb és hangosabb lett az éljenzés. Látszott, hogy Adam még nincs hozzászokva a hírnévhez, teljesen meghatódott, folyamatosan mosolygott és belezavarodott a köszönőszövegeibe. Ilyenkor érezheti át az ember, hogy milyen érzés lehet egy zenésznek, amikor visszahallja a saját számai szövegét, és látja, hogy még ha ez néha nem is látszik előre, mindig vannak olyanok, akikre hatással van az, amit csinál. Azt kell, hogy mondjam, hogy Arctic Monkeys ide vagy oda, ezek az azok a pillanatok, amik többé teszik számomra a koncerteket, mint egyszerű zenehallgatás, és amikre mindig emlékezni fogok a 2018-as Szigetből.

Fotó: Sziget Fesztivál