Csücsök

avagy a Nagy Pudinghajsza hajmeresztő és igaz története tíz fejezetben elmesélve

– részlet –

A bánat egy sötét és lomha,
Repedtfazék-hangú madár,
Folyton csak gubbaszt ablakodba’,
Vagy egyenest szívedre száll,
Hogy nagy fenekét ott növessze –
Hát kiálts rá, és kergesd messze!
Koppints rá görbe csőrire!
Elszánt, kemény hang kell ide.
A Császármorzsa is belátta,
Hogy búslakodni nem elég,
És összeszedte erejét:
A Sütik népes, nagy családja
Köréből gyűjtvén híveket
Egy pályázatot hirdetett.

Ki egy szem lányát visszahozná,
Elnyeri Minyon szép kezét,
S fele királyságát is hozzá
Ráadásképpen mindezért.
Ez tényleg csábító ajánlat,
És persze könnyen is találtak
Jelentkezőt – jött rengeteg!
Még számba venni sem lehet,
Vagy mondjuk úgy, hogy felsorolni
(Így értem most e sok derék
Sütemény számbavételét),
Hogy mennyi Bonbon, Pite, Flódni
Közölte: ő biz’ készen áll,
S a Vérpudinggal szembeszáll.

Jöttek a Sütik, mint az égen
Torlódó viharfellegek:
Fehér-rózsaszín öltözékben
Pompázó Habcsók-hercegek,
S ki handzsárját övében hordta,
A marcona Vadalmatorta,
S kinek haragját retteged,
A Zaboskeksz is megjelent.
És jött a böhöm Rigó János
(Én nem nevezném Jancsinak,
Mert egykettőre helyrerak),
A páncélja egy piros lábos,
Félelmet keltőn zörgeti –
Barátom, adj utat neki!

És jött az elszánt Meggyes Rétes,
Kemény magokkal köpködő,
És jött Möszjő Franciakrémes,
A hétpróbás pudingölő,
A nagyfejű Kókuszrolád és
A mord Muffin, a csokoládés
(Nos, ő a kedvenc muffinom,
Habár az almás is finom…),
És jaj, ránézni sem merek már,
Eljött a bősz Barátfüle,
Izzott belül parázs dühe,
És fortyogott a szilvalekvár,
Hisz várta már a nagy csatát,
Akár a Bátor Baklavák.

És jöttek Tepertős Pogácsák,
Spenótos és Májas Hasék –
Csak látnád szemük villogását,
És kezükben a kardvasét!
Mert tudd meg, a Sós Sütemények
A legkeménykezűbb legények:
Se porcukor, se méz, se máz…
A harcmezőn sosem hibáz,
Az ellenséget tépi-osztja,
Minden problémát rendbe rak
A rettentő Húsos Burek
S a pengeszájú Sajtos Ostya –
Lehengerlő a jellemük!
Én sem szegülnék ellenük…

Aztán a fényes Tortavárnak
Búcsút intett a sok vitéz.
A messzi tájnak nekivágtak:
Vonult a büszke, tettre kész,
Keménykötésű, csillogó had,
Az Észak Útján elvonultak,
S az országút hátuk mögött
Bő porköpenybe öltözött.
S amint elült a szürke felleg,
S eltűnt a jó Sütik sora,
Nem látták többé már soha
A nagy hadat, mely ekkor elment –
Róluk több hír nem érkezett,
Elmentek, és nyomuk veszett.

Grafika: Móra Könyvkiadó