PRAE.HU: A Virányosi Közösségi Házban vagyunk, ahol most zárt az Ismeretlen gyermek című kiállításod. Idén ez már az ötödik tárlat, ahol a közönség megtekinthette a munkáidat. Szerepeltél a Balassi Intézet Versképek című kiállításán, év elején egy győri galériában, és Olaszországban is rendszeresen kiállítasz, például a Felhőország című egyéni tárlaton Triesztben, vagy a Nők, akik nőkről mesélnek című csoportos kiállításon Udinében. Mi volt a jelenlegi kiállítás apropója? Hogyan osztod meg a munkáidat a magyar és az olasz közönség között?

Szulyovszky Sarolta: Szerencsére nem kell keresnem a kiállítási lehetőségeket, azok találnak meg engem. Az itt látható Ismeretlen gyermek című kiállításom a Csodaceruza magazinnal együttműködő Wittmann Ildikó felkérésére jött létre, ő találta ki a kiállítás címét is és nagy gonddal segítette a megvalósulást. A címet egy képem ihlette, amit a Csodaceruza felkérésére legutóbb festettem Hany Istók legendájához. Ezt a munkámat az Olasz Illusztrátorok Szövetsége (Autori di Immagini) beválogatta a  2018-as évkönyvébe, ami egy válogatás az Olaszországban élő (olasz és külföldi) illusztrátorok előző évi legjobb munkáiból.

PRAE.HU: Hany Istók története valóban közel áll a képi világodhoz és nagyon expresszív lett Istók figurája, ugyanakkor benne van a történet búskomor hangulata is.

Hany Istók egy talált gyermek, akinek a mocsárvilágban sikerül életben maradni. Félig hal, félig ember, sehol sincs otthon, sehova sem tartozik, sorsa tragikus. Képeimmel ezt próbáltam átadni. A kiállítás plakátján látható képen viszont egy másik elveszett gyermek látható, egy megjelenés előtt álló amerikai mesekönyv illusztrációja. Ali Javad The Crow Boy című meséjét egy amerikai ügynökség megbízására illusztráltam, egy hajótörést szenvedő kisfiúról szól.

PRAE.HU: Június végén rendhagyó, vetítéssel kísért tárlatvezetésen az érdeklődők bepillanthattak alkotói tevékenységedbe. Akkor így fogalmaztál: „az illusztrátorság kísérletezés”. Jelen kiállításod tíz évet fog át alkotói pályádból, ami alatt technikailag is nagyon sokat változtál. Mi az, amiben szerinted leginkább megragadható ez a változás és merrefelé tartasz most?

A hálás virágot 10 éve, 2008-ban írtam és rajzoltam, és 2010-ben jelent meg a Csimota Kiadónál; ez a legkorábbi itt bemutatott munkám, azóta valóban rengeteget változtam. Ez nem egy tudatos, irányított  dolog, egyszerűen minden újabb munkám kicsit más az előzőhöz képest és ez tíz év távlatában jelentős változást jelent. Egy növekedési folyamat, ami belülről jön, genetikai alapú, de befolyásolják külső hatások is, vagyis minden, amit látok, hallok, tanulok, az emberek, akik körülvesznek, a helyek, ahol járok. Kísérletezésre, változásra  ösztönöz a körülöttem változó világ. Szerintem ez minden alkotónál így van és éppen ez teszi izgalmassá az alkotást, hogy általa az ember folyamatosan megújul. Az elmúlt tíz év alatt sokkal letisztultabbak lettek a formáim, elhagytam a durva, texturizált felületeket és elindultam egy realisztikusabb emberábrázolás felé. Technikailag pedig elkezdtem a Photoshopban festést, ez Finy Petra felnőtt verseskötetével indult (Folyékony tekintet. Libri Könyvkiadó, 2013). Ez a kötet kapta a legnagyobb elismerést a pályámon, mert a 2013-as Frankfurti Könyvvásáron beválogatták a 12 legszebb könyvborító közé. Ezt követően Singer Magdolna köteteit illusztráltam – vele a HVG Kiadó ismertetett össze. Veszteség-feldolgozással foglalkozik, úgyhogy sok közös van bennünk, hiszen A hálás virág is erről szól és Finy Petra verseiben is visszatérő téma. Ezek a könyvek mind digitális technikával készültek, fekete-fehérben. Innen tértem át a színes, digitális photoshopos festésre; első ilyen könyvem a The Boy and the Goats (Margaret Hillert. Norwood House Press, USA, 2016) és idén a The Crow Boynál továbbfejlesztettem a technikát. Legújabb munkáim, köztük Hany Istók is, Photoshoppal készültek (digitális festői eszközökkel), de ez nem jelenti azt, hogy teljesen elhagytam volna a kézi festést.

PRAE.HU: Az egyetlen könyved, aminek szerzője és illusztrátora is vagy egy személyben, a magyar, olasz és lengyel nyelven is megjelent A hálás virág (Csimota, 2010), melyet dédnagyanyád, a szintén művészi vénával megáldott Kató néni figurája ihletett. Mi az, amit az ő örökségéből átvettél és volt-e a családban más művész is?

Apai dédnagyanyám, Vidi Katalin gyerekeinek gyönyörű játékokat tervezett és nálam vannak iskoláskori tanulmányrajzai – amik alapján én úgy látom, nagyon tehetséges volt. Sajnos nem tudott művészként kibontakozni; korán férjhez ment, gyermekei születtek és kereskedő férjének segített a családi vállalkozásban. De volt más is a családban: anyai nagyapám, Györffy Dezső is festőnek készült, járt Budapesten a Képzőművészeti Főiskolára egy tanévet 1919-20 között, ezt követően az ELTÉ-n folytatta tanulmányait, geológus és tanár lett, életét a tanításnak, a Balaton eredetkutatásának és a Káli-medence geológiai feltárásának szentelte. Bár a festéssel felhagyott, a képzőművészet szeretete megmaradt benne egész életében.

PRAE.HU: Mesélj A hálás virág születéséről! Visszatekintve, mennyiben volt más, könnyebb illetve nehezebb a könyv alkotása ebben a kettős szerepben?

A hálás virág  alapja egy igaz történet volt. Édesapám mesélte, hogy dédnagyanyám, mikor már nagyon idős volt és rosszul látott, talált a kertjében egy műrózsát a földbe szúrva. Azt hitte, hogy igazi és minden nap kijárt hozzá, öntözte, becézte. Meg volt győződve róla, hogy azért nem hervadt el még akkor sem, amikor már nyakig állt a hóban, mert ő gondozta.  Felismertem, hogy ebben a történetben van valami egyetemes és örök érvényű, valami, ami túlmutat rajta. Ez a csúf művirág volt a dédnagyanyám számára a legszebb virág a világon. És valójában mi a szép és mi a csúf? Mi az igaz és mi a hamis? Innen indultam – a történet már megvolt, nekem csak a végét kellett kitalálnom. Az elmúlásról szól, négy évszakon átívelve. Benne van a halál és az újjászületés, és egy kicsit a röghöz kötöttség is, mert ez a virág nem tud változni az évszakokkal, sem a szélben ingadozni. A kész könyvtervet elküldtem egy olasz meseíró pályázatra ahol ott első díjat nyert a 9-10 éveseknek szóló könyvek kategóriájában. Ezután megmutattam néhány magyar kiadónak, végül a Csimota kiadó adta ki. Eztán lett az olasz és a lengyel kiadás. Ez utóbbinak különösen örültem, mert a történetet ihlető dédnagyanyám férje, vagyis a dédnagyapám, lengyel volt. Ami az illusztrációkat illeti, 10 év után most már máshogy csinálnám, de a történetet magaménak érzem, egyszer talán eljön az idő és hozzáírok két új kötetet és újra illusztrálom.

PRAE.HU: A Volt egyszer egy szerzőjével, Máté Angival a Pozsonyi Pagony főszerkesztője, Kovács Eszter „hozott össze” és azóta is jó barátok vagytok. Illusztrátori szempontból különösen nagy kihívás lehetett az ő mesekönyve, hiszen olyan nehezen megjeleníthető témákat, elvont fogalmakat kellett lefestened, mint a köd, a csend vagy a láz.

Nem volt könnyű alakot adni ezeknek, de mind a szerző, mind a kiadó nagy szabadságot adott a munka során. Angi csodálatos író és csodálatos ember. A könyvben természeti jelenségeket, tárgyakat ruház fel emberi tulajdonságokkal. Így lett a csend a hóesés csendje vagy a sötétség alakja egy manószerű figura. Fontos szempont volt még, hogy egy mesére egy duplaoldal jutott, ahol a szövegnek is el kellett férnie. Ezért úgy terveztem a figurákat, hogy mindig legyen egy nagyobb, homogén felület a szövegnek pl. a Ködkisasszony hófehér ruhája.

Kép forrása: Szulyovszky Sarolta

PRAE.HU: Itt szabad kezet kaptál, de tudsz mondani olyan példát, mikor akár a szerző, akár a kiadó észrevételei tereltek olyan irányba, aminek a végeredménye végül hozzád is közelebb állt, mint az eredeti elképzelés?

Igen, gyakran egy külső szemlélő könnyebben észreveszi a hibákat és jó irányba terel. Például az utolsó, amerikai könyvemben a szerző több észrevételt is tett. Az ő kérésére alakítottam át az öreg, testes, szúrós szemű autószerelő panda figuráját egy fiatal, kedves karakterré. De gyakran a gyerekeim is a segítségemre vannak. Például készítettem egy illusztrációt A kis hableányhoz, ahol a víz tükrében nézi egymást a szerelmes királyfi és a hableány. A lányom ránézve azt hitte, saját magát nézi a hableány, ezután festettem bajuszt a királyfi orra alá. Enélkül a két profil tükröződésének tűnt a kép és értelmezhetetlen lett volna. A képet elküldtem a Torinói Könyvvásár 2008-as illusztrációs pályázatára, ahol első díjat nyert.

PRAE.HU: Annak idején egy véletlen megkeresésnek köszönhetően „sodródtál” a gyerekkönyvek felé és Svjetlan Junakovic volt első mestered ezen a téren. Mi volt az első gyerekkönyves munkád és kik határozták meg még a továbbiakban az utadat ezen a vonalon?

2003-ban egy olasz kiadású antológiához (Raccontami chi ero – Miti e leggende dal mondo. Fatatrac, 2003) készültek az első illusztrációim. Ebben az Attila kardjáról szóló magyar legendához magyar illusztrátort kerestek és a legendát fordító Kiss Katalin engem ajánlott. Később a híres horvát illusztrátor, Svjetlan Junakovic volt az, akinek az egyhetes tanfolyamát elvégeztem a sarmedei nyári nemzetközi illusztrációs szabadiskolában. Ott kezdtem akrillal festeni és belelátni a mesekönyv-illusztráció világába.

PRAE.HU: Szoktál magazinok számára is dolgozni, nemcsak a magyar Csodaceruzának, de az olasz 5perché gyerekmagazinnak is. Nekik készült a szerb Goran és a kígyó című mese illusztrációja, amin több művész is dolgozott. Visszatérő hagyomány ez a 5perché gyakorlatában? Máskor is dolgoztál már nekik?

A 5perché egy kiváló római gyermekmagazin volt, sajnos néhány éve megszűnt. A meseillusztrálás koncepciója szerint egy valaki kitalálta a karaktereket és utána mindenkinek ahhoz kellett igazodni. Az újság többnyelvű volt, egy igazi multikulturális magazin didaktikus céllal. Minden lapszámában másik országot választottak központi témának, amiben megismertették az ország szokásait, meséit, állatait, ételeit. Évekig dolgoztam nekik, a Goran volt a magazinnak készült utolsó munkám a szerb lapszámba.

PRAE.HU: 2010-ben jelent meg László Noémi verseskötete, a Szép Könyv-díjas Labdarózsa (Bookart), amelyben a gyermekeid illusztrációi is feltűnnek. Honnan jött az ötlet? Mit szólt a kiadó és a szerző a gyermekrajzok szerepeltetéséhez – mennyiben volt ebben szabad utad?

A Bookart egy kiváló erdélyi magyar kiadó, a marosvásárhelyi könyvvásáron sokszor kapták meg könyveik a Szép Könyv-díjat. Talán éppen azért, mert mindig nagy bizalommal fogadják a művészek ötleteit és teljes szabadságot adnak a megvalósításban. A Labdarózsához a gyerekeim összegyűjtött óvodáskori rajzaiból válogattam, illetve az öcsém két kisfia is készített rajzokat a könyvhöz. Arra törekedtem, hogy a gyerekrajzok kommunikáljanak az én rajzaimmal; pl. a távcsővel az eget kémlelő kislány a gyerekeim által rajzolt madarak felé néz. Így a rajzok ezeken a belső dialógusokon át szerves egészet alkotnak és kölcsönösen kiegészítik egymást.

PRAE.HU: Nemcsak illusztrálsz, de Olaszországban tanítasz is.

Udinében az Enaip FVG oktatási központban tanítok rajzot, számítógépes illusztrációt és vektoros grafikát a grafika szakra járó 14-18 éves fiataloknak és időnként felnőtteknek is, mert az iskolában felnőtteknek is tartanak tanfolyamokat. Korábban, 2010-től tartottam Udinében könyvtárak, iskolák szervezésében felnőtteknek szóló illusztrációs kurzusokat.

PRAE.HU: Ezenkívül vannak kurzusaid a Zavrel Alapítvány szervezésében is. Az ő nevükhöz kötődik nemcsak az 1988-ban alapított művészi iskola, de az 1983 óta évről-évre megrendezett illusztrációs kiállítás is (Mostra Internazionale d’Illustrazione per l’Infanzia Le immagini della Fantasia), aminek szintén visszatérő kiállítója vagy. Mesélj kicsit az együttműködésetekről, az alapítványról és hogy hogyan kezdtél el részt venni a munkájukban?

A Zavrel Alapítvány a legrégebbi illusztrációs szabadiskola Olaszországban. Štěpán Zavřel cseh illusztrátor alapította, aki az 1950-es években telepedett le Sarmedében. Nyári iskolaként indult, ma már egész évben működik hétvégi és egyhetes intenzív kurzusokkal. Én egy nyári egyhetes tanfolyam elvégzése után pályáztam, hogy bekerülhessek a kiállításra, ez sikerült is és 2007 óta rendszeresen jelen vagyok a tárlatokon. Nagyon nagy megtiszteltetés volt, amikor 2017-ben felkértek, hogy tartsak én is egy tanfolyamot. Teljesen szabad kezet kaptam, én választhattam meg a tanfolyam témáját.

PRAE.HU: A következő alapkurzusod az emberi figurák rajzolását járja körül (“Emberábrázolás a gyerekkönyv illusztrációban”). Hogyan választod ki a témáidat?

Tavalyi kezdőknek szóló kurzusom címe “A rajztól az illusztrációig” volt. Idén szintén alaptanfolyamot tartok és az emberi figurát választottam témának, először is, mert ez engem nagyon érdekel. Sokkal jobban, mint pl. a tárgyi környezet megjelenítése.  Az emberek ábrázolása nehéz műfaj és ezzel mindenki, aki könyvillusztrációkat készít (főleg mesékhez) előbb-utóbb szembesül. A tanfolyamon áttekintjük az emberábrázolás történetét a művészettörténetben és a kortárs illusztrációban egyaránt, majd a realisztikus emberábrázolásból kiindulva torzításokkal, az arányok megváltoztatásával, esetleg állat-ember fúziójával, a figura új környezetbe helyezésével, a színpaletta megválasztásával egy új karaktert hozunk létre. A cél, hogy a tanfolyam végére minden résztvevő kitaláljon egy saját karaktert. Minden tanfolyam mögött sok munka van. Megtervezem, tanulok hozzá, összeállítom az elméleti és a gyakorlati részét, feladatokat találok ki, programot írok, a sarmedei kurzushoz egy kis munkafüzetet is készítek, amit minden résztvevő megkap.

PRAE.HU: Érdekes, hogy azt mondod, a tárgyi környezet nem annyira inspirál, mert mindeközben nagyon ötletes dolgokat találsz ki. Például az Egy marék buborék (Finy Petra. Kolibri, 2012) illusztrációin a csipeszrepülő vagy a tetrapak dobozból formált felhőjáró-hajó. Ahogy ezeket a képekbe építed, az a tárgyi kultúrához való szorosabb kötődésre utal.

Igen, Petra versei nagyon inspirálóak, kitaláltam hozzájuk tárgyakat, de ahol lehetett, mindennek arcot adtam: a fáknak, de még egy mákgubónak is. Ha megkérded, mit szeretek legjobban rajzolni, akkor azt mondom, hogy női figurákat és lobogó hajakat!

PRAE.HU: Igen, láttam az önarcképed, az is pontosan ilyen.

Való igaz...az egy köbméternyi göndör hajamról ismernek fel...

PRAE.HU: A Soproni Egyetemen csomagolástervezést tanultál, Udinében grafikát. Terveztél csomagolást különböző olasz kézműves-termékekhez: borhoz, grappához, szarvasgombához vagy szárított vargányához is. Foglalkozol még csomagolástervezéssel – vagy a gyerekkönyv-illusztráción túl másféle grafikai munkákkal?

Most már annyira nem. Teljesen kitölti az időmet az illusztráció és a tanítás. Bár most éppen egy olyan munkán dolgozom, aminek illusztrátora és grafikusa is vagyok egyben: egy mesés térképen az olasz Friuli Venezia Giulia tartományról. Nemsokára elérhető lesz a turisztikai irodákban olasz, angol és német nyelvű változatban.

PRAE.HU: Az olasz "L'Oca bianca e Altre storie" cégnek könyvlámpásokat illusztráltál. Ezek a könyvművészet és design határán mozgó objektek mesekönyvek és lámpák egyben. Hogyan találtak meg a megbízással? Részt veszel más gyerekkönyvekből inspirálódó design tárgyak létrehozásában?

Ezek valóban könyvlámpások, lámpák és illusztrált mesekönyvek egyben, a cég találmánya, amit le is védett. Három ilyen lámpát ill. mesét illusztráltam (Elvira, Angela és Ettore címmel). – egyébként a mese hagyományos papír mesekönyv formában is létezik, ezt a  lámpa mellékleteként meg is kapják a vásárlók.  A cég abban az olasz kisvárosban működik, ahol én is élek, és  lakberendezései tárgyakat, ékszereket, kiegészítőket terveznek és gyártanak. Volt egy másik, hasonlóan a két terület határmezsgyéjén mozgó munkám, ami csomagolástervezés és meseillusztráció is volt egyben. Egy boroscímkét, a hozzá tartozó illusztrált brosúrát és díszcsomagolást terveztem a bergamoi Pecis cégnek, a brosúrában a bortermelő család története volt egy mesébe beleszőve.

Kép forrása: Szulyovszky Sarolta

PRAE.HU: Össze tudnád hasonlítani az olasz és a magyar gyerekkönyvkiadói gyakorlatot: miben más a hazai és a külföldi kiadókkal dolgozni?

Olaszország a művészetek hazája, nem csoda, hogy tele van illusztrációt tanító iskolákkal, ontja magából az illusztrátorokat és a művészi mesekönyveket. Rengeteg a rajzoló, az író, könyvkiadó, hatalmas a könyv (túl)termelés. Én úgy látom, a könyvírás és könyvillusztrálás az önmegvalósítás egyik divatos formája manapság (nemcsak Olaszországban). Sok illusztrátor ingyen kínálja a munkáit csak azért, hogy végre megjelenhessen. Ez nagyon levitte a honoráriumokat. Túlkínálat van illusztrációból, viszont kevés a jó szöveg (az olasz közönség elsősorban szép könyveket keres, a szöveg másodlagos). Bevett szokás, hogy a szerző, az illusztrátor és a grafikus  összeáll és egy nyomdakész anyagot állítanak össze, amit aztán felajánlanak a kiadóknak. Nekem két könyvem született így (Orco Osvaldo e topo Riccardo. Fatatrac, 2007 és A hálás virág 2010-ben). Magyarországon fontos a szöveg minősége és mennyisége, a szöveghez keresnek illusztrátort. Olaszországban gyakran fordítva van. Az utóbbi években egy amerikai ügynökségnek dolgoztam (tankönyv illusztrációk és mesekönyvek terén); nagy eltérések vannak Európa és Amerika között is. Míg Európában az illusztráció általában egy, a szövegből kiinduló, de attól akár különböző, párhuzamos történetet mesél el, és így ad hozzá valami újat a meséhez, addig Amerikában elvárják, hogy szó szerint kövesse a cselekményt, tehát nagyon kevés szabadsága van az illusztrátornak. Nekem szimpatikusabb az európai hozzáállás.

PRAE.HU: A 2011-es sármedei illusztrációs kiállításra készült az elveszett szüleit felkutató Kiranmala hercegnőről szóló indiai mesének a képe. Színkezelésben is az indiai hagyományokhoz nyúlsz vissza és autentikus formákat alkalmazol, de itt is megjelenik a sok képedre jellemző szürreális atmoszféra. Ebben kik a mestereid, mely művészeket emelnéd ki, akik a leginkább inspirálóak számodra?

Az ember gyakran úgy választ mestert magának, hogy a választott mester nem is tud róla. Gyűjti a munkáit, könyveit, inspirálódik – így van ez velem is. Nagyon megragadnak például a tavaly karácsonykor elhunyt Gianni De Conno munkái. Ő is akriltechnikával dolgozik, erős fény-árnyék hatásokkal. Drámai erejű illusztrációi vannak, sötét alapból tűnnek elő az éles fénnyel megvilágított figurák. Mikor meglátom a képeit, beleborzongok, annyira szépek és akkora erejük van. Nagyon tetszenek még Eric Puybaret, Pierre Mornet, Gérard Dubois, Gabriel Pacheco, Alice Wellinger, Ofra Amit, Aron Wiesenfeld, Lorenzo Mattotti kortárs illusztrátorok munkái, a magyar festők közül Gulácsy Lajost említeném, de a sort még folytathatnám.

PRAE.HU: Az interjúsorozat címe Interjúk a rajzasztal mellől, de előadásodban azt is elmondtad, hogy a te rajzasztalod voltaképpen egy zoknis fiókos komódból avanzsált festőállvány. Láthattunk a műhelyedről készült fotón lámpakönyveket is, de gyakran dolgozol a legváratlanabb helyeken, spontán, akár nyaralás alatt felállított ideiglenes „műteremben”. Hol és hogyan szeretsz leginkább alkotni?

Van egy fiókos szekrényem, ami eredetileg fehérneműtartó volt a régi lakásunk hálószobájában. Akkor ott festettem éjszakánként két olvasólámpa mellett és ez a komód pont megfelelő magasságú volt az álló munkához, erre tettem a rajztáblát. Aztán a fiókok tartalma lassan lecserélődött, a munkaeszközeimet helyeztem bele és ez lett a “munkaasztalom”. A nyaralásokra gyakran a festőállványomat vittem, az utóbbi időben számítógépen dolgozom sokat. Gyakran csak a „lopott” órákban van időm alkotni. Anyaként össze kellett egyeztetni a munkámat a családi élettel, a gyerekeimet mindig hozni-vinni kellett edzésekre, különórákra és ott rendszerint sokat vártam rájuk. Az asszonyok álmában síró babák (Singer Magdolna. HVG Kiadó, 2016) például nagy részben a lányom kémiatanárának konyhájában készült, miközben a lányom az egyetemi felvételire készült.

Kép forrása: Szulyovszky Sarolta

PRAE.HU: 2017-ben a sarmedei illusztrációs kiállításra készítettél egy Pinokkiót ábrázoló képeslapot, ami –a kis tücsök figurája révén – az esemény egyik szponzorát (Mab srl, Treviso) is hirdeti. Nagyon ötletesen sűrítetted ezt a többrétű feladatot egy kicsiny képbe. Illusztráltál vagy tervezel a jövőben illusztrálni (olasz) klasszikusokat?

A Mab egy gyerekbútorgyár, az ő kabalafigurájuk Pinokkió beszélő tücske (a mesében ő a kisfiú lelkiismerete), amiből a képemen egy olvasó tücsök lett, aki Pinokkió kalapjában lakik. A  klasszikusok közül Andersen áll legközelebb a szívemhez,és a Vadhattyúk a kedvenc mesém. Láttam Békés Rozi Vadhattyúk illusztrációit, gyönyörűek.

PRAE.HU: 2016-ban Udinében volt egy kiállítás, ahol 14 magyar alkotó gyerekkönyv-illusztrációit mutatták be. Részt vettél a szervezésben?

Ennek volt egy előzménye: 2015-ben Pordenoneban a “7. Sentieri Illustrati” kiállítás, amit Silvia Pignat illusztrátor barátnőmmel együtt szerveztünk, 3 olasz és 14 magyar alkotót hívtunk meg. Én természetesen a magyar szekciót szerveztem. Nagy megtiszteltetés volt a katalógusba írni a magyar gyermekillusztrációról és kiváló kollégáim munkájáról. A magyar részleg 2016 tavaszán Udine belvárosában, az akkor nyíló Oblò szabadidő központban is bemutatkozott. Idén 2018 szeptemberében a “10. Sentieri Illustrati” kiállításon újra jelen lesz 10 magyar illusztrátor, most éppen ezen dolgozunk Silvia Pignattal.

PRAE.HU: Milyen terveid vannak a jövőre nézve, mit tartasz fontos feladatodnak?

Úgy érzem, az elején vagyok még egy útnak és sok tanulnivaló vár rám. Szeretnék értékes könyveket illusztrálni, olyanokat, amik mind tartalmukkal, mind “öltözetükkel”megállják majd a helyüket az unokáim könyvespolcán is. Nem sok könyvet, nem a mennyiség számít. Folytatni a tanítást, átadni másoknak a tudást, tapasztalatot. Ezek mellett fontos nekem, hogy a magyar kultúrát terjesszem, megismertessem Olaszországban. Több általam illusztrált könyv megjelent már olaszul (Volt egyszer egy, Hálás virág, Ha én felnőtt volnék), ennek nagyon örülök és ehhez a törekvéshez kapcsolódik a milánói, magyar tulajdonú Anfora Kiadóval most induló együttműködés. Az Anfora Kiadó Szilágyi Mónika vezetésével Szabó Magda könyveit adja ki olaszul. Terveink szerint az ő gondozásukban fog megjelenni az általam illusztrált Tündér Lala 2019-ben. Remélem sikerül a szerzőhöz méltót alkotnom!

Szulyovszky Sarolta kiállítása augusztus 24-ig megtekinthető a Hegyvidéki Önkormányzat épületében az önkormányzat nyitvatartási idejében.

A kiállítás megvalósításáért és az interjúban való közreműködésért köszönet illeti Wittmann Ildikót.

Fotók: Bach Máté