Ha valaki az 1937-es kiállítást elmulasztotta volna, ami ugye nem lehetetlen, itt az alkalom hétvégi kirándulójeggyel vagy autóval Bécsbe utazni. A KHM kiállítása újabb aspektussal gazdagítja az Arcimboldóról alkotott képünket. Már a kiállítás előterében abszolút kortárs párhuzamot von: a recycling art neves egyéniségével, Bernard Pras-val. Az ő kínai termékből és WC-papírból összeállított XIV. Lajos-montázsát, Dali szarubajuszú, óraszámlap-homlokú portréját, és egy alagút elé térben megépített majd lefényképezett jazz-zenész alkotását, valamint ipari hulladékból megrajzolt Einstein-arcmását is megszemlélhetjük.


A relativitás-elmélet atyjának kiöltött nyelve a Bernard Pras-i művészet alapgesztusaként is értelmezhető: vizuális humor, társadalmi irónia keveredik benne.

Arcimboldóról kiderül, hogy a főleg Bécsben és Prágában alkotó milánói születésű festő művészete (a szintén festő apja mestere révén) Leonardóig nyúlik vissza: nem a Madonna-ábrázolások, hanem az obszcén groteszk rajzok és a találmányok tekintetében. Ez az olasz reneszánsz kevésbé ismert arca, amelyet egy firenzei terrakotta tál képvisel, egy péniszekből kirajzolt férfiportréval.

Arcimboldo életútjára is fény derül: a milánói évek után Bécsbe jut, ahol nemcsak udvari festőként, hanem látványtervező- rendezvényszervezőként is tevékenykedett. A kiállítás egyik érdekessége a lovagi tornák teljes látvány-, díszlet- és jelmezterveinek sora. Feladatai közé tartozott a Bécsbe hozott egzotikus állatokról természetrajzok készítése, és egyes mesterségek dokumentálása is. Látható a selyemhernyó-tenyésztés és selyemkészítés fázisait bemutató sorozata csakúgy, mint a korabeli állatokat élve-halva gyűjtő császár kitömött állatgyűjteményének néhány darabja. Az állatábrázolások sorát tátott szájú béka tintatartó, teknőcszelence, kagyló- és strucctojás alapú használati tárgyak egészítik ki - a Kunstkammer kincseiből válogatott anyag kultúrtörténeti érdekesség: bemutatja a 16. század arisztokráciájának természeti csodák és anyagok iránt érzett elragadtatását, egyúttal méltó háttérinformációt szolgáltat a nemcsak virágokkal operáló olasz mester művészetéhez is.

A kiállítás a társművészeti érdekességeken kívül bemutatja előbb a különböző foglalkozások képviselőinek portréit - a szakmájukra jellemző attribútumaikból megfestve. Ezen attribútumok a reneszánszban további allúziókkal szolgáltak: a jogász képe grillcsirkéből formálódik ki, amely kettős utalás az anyagi és étvágybeli mohóságra. Látható egy grafikasorozat is a szakács konyhai eszközeiből, az arató mezei szerszámaiból megrajzolt portréjával.

A kiállítás fő attrakciója azonban az évszakok és az emberélet szakaszait párhuzamba állító sorozat: a jól ismert képeken a tavaszt pirospozsgás ifjú portréja képviseli. Mezei virágoktól pirosló arca, ibolyaszeme és rózsás ajka illeszkedik a gyümölcs-zöldség mozaikarcmások sorába, tudniillik a reneszánsz konyhaművészetben nagy kultúrája volt a virágoknak: az ibolyát, gyermekláncfüvet, pipitért, rózsaszirmokat, stb. nemcsak díszítésre, hanem alapanyagként is használták. A nyár ereje teljében lévő férfi búzakalász-felöltőben és gyümölcsökből formált portréval; az ősz portréja egy javakorabeli férfi a nagy betakarítás terményeiből összeállított arcmása; míg a tél gyökerekkel, száraz venyigével és repkénnyel koronázott vén fő. A sorozat érdekessége, hogy a jobbára gyümölcsös keretbe foglalt arcimboldói eredetik mellett a korabeli másolatok hosszú sora is a falra került, így a mester műhelyébe is bepillantást nyerhetünk.

Az évszakok-sorozat párja az elemek allegorikus ábrázolásaiból álló sorozat: a madarak-formázta levegő, az égő tarló fejű tűz, a halakból álló víz portréja a legemlékezetesebbek - ez utóbbi vizuális poén, ugyanis a reneszánszban tipikus férfiviseletnek számító fülönfüggő itt valódi igazgyöngy - szintén a tenger adománya.

Vizuális poénokból pedig még számos található a bécsi kiállításon: az Arcimboldo-albumokban jobbára tükör nélkül leközölt zöldség- és gyümölcskosarak ezen a kiállításon tükörrel ellátva láthatók - így egyszerre megelevenednek a bennük fejtetőn elrejtett portrék. Arcimboldo a feltételezések szerint megfestette a teljes Habsburg-család portréját is, amelyek közül érdekes módon egyetlen egy sem maradt fenn. A kiállítás mégis összeállít egy sorozatot korabeli portrékból, feltételezve, hogy azok Arcimboldo hatását tükrözik. Ki tudja, lehet. Ennél számomra sokkal érdekesebb tanulsága a kiállításnak, hogy akarva-akaratlan, képet alkothatunk a reneszánsz étkezés választékosságáról. Így illeszkedik a hamarosan sorra kerülő Shakespeares Essen (Shakespeare és az étkek/étkezés viszonyát tárgyaló) bécsi konferencia témájához.