gyerek
Fontos hangsúlyozni – a kötetben leírtakkal egyetértésben –, hogy az interaktív könyvek, mesekönyvek nem a papíralapú könyvek helyettesítésére szolgálnak vagy hivatottak, hanem azokat a technikai lehetőségeket igyekeznek kiaknázni, melyek a nyomtatott és a digitális médiumok segítségével a mai gyerekek gondolkodásához illeszthető olvasási stratégiák kialakítását teszi lehetővé, fejleszt tovább már meglévő kompetenciákat vagy egyszerűen csak szórakoztat, és örömét lelheti a gyerekolvasó a szövegekben és a technika által létrehozott képi megjelenésben.
A kötet két nagyobb részre osztható. Az első nagy fejezet az interaktív könyv elméletére, fontosabb műfaji jellemzőire, különféle típusaira fókuszál úgy, hogy közben betekintést nyerhetünk abba, miként illeszthető bele ez az újfajta médium az oktatásba, sőt a jó interaktív könyvvel szemben állított kritériumokkal is megismerkedhetünk, mely nagyon hasznos lehet a szülők és a pedagógusok számára, mivel egy viszonylag új műfajról van szó, melynek még nincs kiforrott kritikai szempontrendszere. A második fejezet a BOOKR Kids alkalmazást és a mögötte álló szakmai teamet mutatja be, mely 2015-óta számos elismerést tudhat magáénak, melyek az elnyert díjak is alátámasztanak. A második fejezet zárórészében izgalmas esettanulmányokat olvashatunk, melyeket a Szegedi Tudományegyetem Művészettel az Oktatásért Kutatócsoport készített óvodás, iskolás, sőt felnőtt csoportokkal. A vizsgálatok során a BOOKR Kids alkalmazásait és a hagyományos meseközvetítést, valamint a feldolgozás mechanizmusait figyelték meg.
Az első fejezet az interaktív könyv fogalmának tisztázásával foglalkozik, illetve azokat a lehetőségeket járja körül, melyek a tablet és az okostelefon rejt magában, mely eszközök több funkció betöltésére képesek, mint például a digitális könyvek olvasására alkalmas e-book olvasók, melyek többnyire a nyomtatott könyvek digitális megjelenítésére alkalmasak. A tablet vagy az okostelefon azonban többféleképpen képes ábrázolni a szöveges tartalmat, mivel egyszerre tudja megjeleníteni a szöveget, a narrációt, a vizuális tartalmat, hanghatásokat és zenét, úgy, hogy az olvasó kezébe adja a döntést, hogy melyik funkciót kívánja használni, amelyeket érintéssel vagy az eszköz megdöntésével hívhat elő. Ettől válik interaktívvá az olvasás, hiszen a szöveg hívja játékra az olvasóját, készteti cselekvésre. Ahogy a nyomtatott könyvek esetében, úgy az interaktív könyvek esetében is gondos tervezői munka eredményeként jöhet létre egy-egy alkotás, melynek kialakítása során szintén figyelembe kell venni a szöveg és a kép arányát, az olvasó korosztályát, a betűk méretének megválasztását úgy, hogy azt a képernyőn is kellemes legyen olvasni. Az interaktív könyvek egyik vitathatatlan előnye a hangos olvasás, mely kulcsfontosságú a gyerekek szövegértési kompetenciájuk fejlesztéséhez. Nem pusztán felolvasott könyvekről beszélhetünk az interaktív könyvek esetében, a szövegeknek többnyire ismert színészek, szinkron színészek kölcsönzik a hangjukat, mely ismerőssé, otthonossá teszi a szövegeket. Professzionális olvasatokról beszélhetünk, mely által tökéletes intonációval vállnak hallhatóvá a mesék, ami különösen fontos az olvasni nem tudó vagy éppen az olvasás tudományát elsajátító gyerek számára. A szövegben megjelenő dramaturgiai fordulatok kiemelésére pedig különféle hanghatások és aláfestő zene gondoskodik. Az interaktív könyvek egyik leglátványosabb eleme a képek életre keltése, mely történhet automatikusan, ahogyan haladunk a történetben, vagy interaktív módon, az olvasó által. Az interaktivitást tovább fokozza, ha egy interaktív mesekönyv végén valamilyen szövegértési játékkal tartja fenn az befogadó figyelmét az alkalmazás, vagy éppen a szöveg közben hívja játékra az olvasót, mint ahogy az első fejezetben bemutatásra kerülő Kiskakas gyémántfélkrajcárja című mesét megjelenítő interaktív könyv esetében is megfigyelhető, melyet a MOME Tech-Lab hozott létre. A Kiskakas gyémántfélkrajcárján keresztül bemutatásra kerül a kötetben az a lenyűgöző folyamat, mely eredményeként létrejöhet egy interaktív mesekönyv. Az első fejezet negyedik nagy egysége arra tesz kísérletet, hogy megvizsgálja az oktatásban történő gyakorlati alkalmazás lehetőségeit. Megfogalmazásra kerül, hogy „az interaktív könyvek iskola-gyakorlati alkalmazhatóságával összefüggésben meg kell találni a technologizáló műveltségi tartalomnak megfelelő (módszertani) eljárásokat, melyek által az új struktúrájú műveltségi tartalom közvetíthetővé válik”. Valamint az, hogy a pedagógusok felelőssége az, hogy a gyerekek számára közvetített tartalmak a kortárs kultúrához igazodjanak úgy, markánsan elkülönüljenek az értékes, az értéktelen és a veszélyes tartalmak, és a technológiai fejlesztések nyújtotta lehetőségeket a gyerekek és közvetve szülők is a hasznukra tudják fordítani. A BOOKR Kids erre a felmerülő igényre reflektálva komplex programot dolgozott ki, mely pedagógiai célokat fogalmaz meg, annak érdekében, hogy az általános iskola alsó tagozatának osztályaiban, valamint az 5-6. osztályosok körében innovatív módon fejleszthetőek legyenek az anyanyelvi készségek és a digitális kompetenciák.
A második fejezet a BOOKR Kids magyar startup vállalkozás alkotói-fejlesztői munkásságának bemutatásáról szól, mely 2015-óta a legnagyobb kelet-közép-európai interaktív könyvek előállítójává nőtte ki magát, jelenleg magyarul, angolul, csehül és norvégul gyárt interaktív történeteket. A fejezetben átfogó képet kaphatunk a BOOKR Kids alkalmazás létrejöttéről, fejlődéséről, elismeréseiről és hosszútávú céljairól. Az alkalmazás mesetárában több száz interaktív mesekönyv közül választhatunk, melyek gazdag illusztrációkkal rendelkeznek, és több mint száz, a történetekbe ágyazott játékmotor áll az olvasó rendelkezésére, melyek mind segítik a szövegek befogadását, megértését. A fejezetben nemzetközi és hazai kutatásokon keresztül kerül bemutatásra az, hogy a mai gyerekek mennyire keveset olvasnak szemben azzal, hogy mennyi időt töltenek valamilyen képernyő előtt. Jól átlátható grafikonokon keresztül átfogó képet kaphatunk arról, hogy az egyes korosztályok milyen intenzitással használnak okos eszközöket, és használat során mivel töltik el az idejüket.
Az alkalmazás alapelvei között szerepel az, hogy a gyerekek a tableten vagy okostelefonon töltött időt értékes tartalommal töltsék meg, melynek átadása szülőkön és a pedagógusokon is múlik. A komplex meseélményen felül a BOOKR Kids alkalmazásban fellelhető valamennyi szövegre egyaránt jellemző, hogy reklámmentes, tehát biztonságos a gyerekek számára, mivel a szövegeket pedagógusokból álló szakmai csoport ellenőrzi. Ebből adódóan a mesék és az interaktív játékok, feladatok tekintettel vannak a gyerekek életkori sajátosságaira. Az alkalmazás páros és kiscsoportos foglalkozásokra is használható, a különböző nehézségű feladatok a tanulók tudásszintjéhez illeszthetők. A tanóra keretein belül lehetőség van az irodalmi szövegek élményszerű, tevékenységközpontú befogadására, feldolgozására, ami hozzájárul a gyerekek pszichológiai fejlődéséhez, és a tanulás eredményességéhez.
A jövőben a pedagógusoknak lehetőségük nyílik arra, hogy egy továbbképzés kertén belül elsajátítsák azt a tudást, mellyel a tanórákba is beilleszthetik az interaktív könyvek használatát. 2018-tól a Szegedi Tudományegyetem Az interaktív könyv. Olvasás- és szöveg-fejlesztés a BOOKR Kids digitális könyveivel elnevezéssel indítja el pedagógus-továbbképzését. Szeptembertől pedig a BOOKR Kids egy speciális pedagógiai-módszertani csomaggal lesz jelen az iskolában, melynek vázlata és célkitűzései szintén bemutatásra kerülnek a kötetben. Külön a pedagógusok számára is kifejlesztettek egy adminisztrációs felületet, létrehoztak a program iskolai felhasználását segítő anyagokat, óravázlat-mintákat és külön oktatóvideókat. A BOOKR Kids oktatási alkalmazása és a pedagógiai felület révén az olvasást és a szövegértést segítő funkciók mellet lehetőség nyílik a tevékenységnaplózásra, a teljesítmény objektív és szubjektív követésére.
A kötet végén hat esettanulmányt olvashatunk, melyeket a BOOKR Kids-mesék hatását vizsgálják. A tanulmányok között van, amelyik az interaktív könyv és a klasszikus képeskönyv összehasonlításával foglalkozik. Van olyan, amelyik az akusztikus és a képi közvetítést vizsgálja, amelyet kis csoportokban teszteltek úgy, hogy az alkalmazás használata közben megfigyelték a gyerekek reakcióit, gesztusait, mimikáit, majd a szöveggel kapcsolatosan kérdéseket és feladatokat oldottak meg. Egy nemzetközi vegyes csoporttal végzett megfigyelésről is olvashatunk. Továbbá vizsgálat alá került az esettanulmányokban az interakcióra motiválás feltételei, valamint az elmélyült olvasás eredményessége, továbbá az interaktív mesekönyvek szövege, képi- és zenei világának egyidejűsége.
A kötetről elmondható, hogy jól tagolt, precízen felépített mű, mely segítségével felfedezhetjük ebben az új médiumban rejlő lehetőségeket. A színes illusztrációnak köszönhetően élvezetes és szemléletes olvasmány lehet azok számára, akik szeretnének többet tudni az interaktív könyvek világáról, ugyanakkor tanulmánykötetként is funkcionál, amely a kötet egyik vállat szerepe, hiszen a pedagógus-továbbképzés tananyagként is szolgál.