A légi bázist a németek álmodták meg és kezdték is el megépíteni 1944-ben, az építkezést azonban a háború végén a Magyar Honvédség fejezte be. A település déli határában 780 hektáron elterülő kis birodalmat a lehető legjobb helyre tervezték, legalábbis ami a domborzati viszonyokat illeti. A XIX. századi folyószabályozások ellenére még ma is jól kivehetők a Tisza egykor itt kanyargó, ma szikes pusztás és mocsaras medrei, a repülőtér azonban a táj legmagasabb pontján fekszik, ezért védett a belvizektől, és ami még fontosabb, magaslati elhelyezkedése révén egyszerűbbé teszi az irányítóközpont biztonságos működését.

A téliszalámi és a kőbányai

Az imént nem csupán a szóismétlések elkerülése végett aposztrofáltam birodalomként a repülőteret. Meggyőződésem, hogy fénykorában, a 80-as években tényleg az lehetett, most meg valami egész elképesztő kísértet járta hely. A kor igényeinek tökéletesen megfelelő lakóházak, valamint sportcsarnok, óvoda, iskola, áruház, kantin, helyőrségi klub, kultúrház, mozi és színház szolgálta az elit kényelmét, míg a sorkatonák rossz minőségű barakkokba kényszerültek, így hát nem éppen a testvériség és egyenlőség szellemisége uralkodott az akár 16000 főt is számláló "kis faluban". A kiváltságos pilóták, légvédelmisek és magasabb beosztású szakemberek azonban családjaikkal együtt a paradicsomban érezhették magukat, ahol a gyerekeket angolul is tanították, az élelmiszerraktárak polcain pedig még a szűkösebb időkben is olyan nem mindenki számára elérhető csemegék sorakoztak, mint a téliszalámi és a kőbányai sör.

És akkor a külcsín után nézzük a belbecset, vagyis, hogy maga a repülőtér milyen egységekből állt. Az itt szolgáló vadász- és bombázórepülő ezredek egy tekintélyes méretű, 2500 m hosszú és 70 m széles kifutópályáról emelkedtek a magasba. Ezt a pályát 1983-ban felújították, és olyan jó minőségű betonnal burkolták be, hogy az még ma is kifogástalan állapotban van. A szilárd borítású pálya mellett egy ugyanilyen hosszú, de még szélesebb füves kifutó is megfér az egész objektum 1068 focipályányi területén. A gépek védelmére és tárolására 72 földdel borított bunker szolgált, melyeket úgy helyeztek el egymáshoz közeli kis csoportokban, hogy az építmények nagyjából derékszöget zárjanak be egymással. Ennek biztonságtechnikai okai voltak, így ugyanis egy esetleges támadás alkalmával kisebb kár keletkezhetett volna. A jellegzetes formájú hangárokhoz északról és délről is vezet egy-egy gurulóút, melyek hossza összesen csaknem 10 km.


Az objektum zavartalan működését az irányítóközpont és a meteorológiai központ munkája koronázta meg, de stratégiailag legalább ennyire fontos volt a föld alatti bombabiztos lőszerraktár is. A Tiszafüred és Karcag közötti szárnyvonalról leágazva egy ipari vágányon vasúttal is megközelíthető volt a bázis, megteremtve az üzemanyag és egyéb áruk szállításának egyszerű módját.

Kerozin, gázolaj, benzin

Szembetűnő tehát, hogy saját biztonságukra és kényelmükre gondosan ügyeltek a létesítmény szovjet vezetői, azonban az utókorra már csöppet sem voltak tekintettel. Talán érezték közelgő vesztüket… Az 1992-ben magára hagyott bázis környezeti szempontból katasztrofális helyzetben volt. Az üzemannyaggal nemhogy nem spóroltak, de sokszor lyukas tartályokban tárolták és szállítottak a kerozint, a gázolajat és a benzint.

Ennek szomorú következményeként a talaj igen nagy területen szinte telítődött az elszivárgó üzemanyaggal, mely köztudottan makacs szennyezőanyag, aromás szénhidrogénjei nehezen és szörnyen hosszú idő alatt bomlanak le, nehézfémtartalma pedig felhalmozódik az élő szervezetek alkotta táplálékláncokban. A rekultiváció feltételeit és részben anyagi forrását is az 1997-ben elfogadott Nemzeti Kármentesítési Program teremtette meg.

2004-ig ki is termelték a földtömeg 80-85 %-át és a víztisztítás is folyamatban volt, ám a feladat nehézségét mutatja, hogy a vonatkozó határértékek nem teljesültek, így a 2006. december 31-i határidőt sem tudta betartani az erre kötelezettséget vállaló ÁPV Rt, a rehabilitáció még mindig folyamatban van.

A keletkező szennyvíz sorsáról eltérőek a vélemények. A hajdan volt hivatalos szovjet jelentések szerint 3 szennyvízkezelő is működött a telepen, más források szerint viszont az összegyűlt folyékony hulladékot egyszerűen a szántóföldekre vezették ki. Mindenesetre gyanús, hogy az említett szennyvízkezelőműveknek máig senki sem bukkant a nyomára. Sok más tényező mellett az is nehezíti a jelenkor dolgát, hogy a mára már megrongálódott földalatti közművek pontos elhelyezkedését nem dokumentálták semmilyen módon sem. Ami a lakóépületeket illeti, azok egy része a 80-as évek magyar szabványai szerint épültek, és egy részük talán még megmenthető, ám vannak KIJEV-I típusú, mára már teljesen használhatatlan házak is, melyeknek a lebontása is hatalmas összegeket fog felemészteni.

Egyértelmű, hogy a szovjet éra kis szigete vegetál és várja jobb sorsát, azt mégsem mondhatnánk, hogy parlagon hever. A lakóépületek 90%-a valóban teljesen elhagyott, az ablakok be vannak törve, a vakolat mállik, a lakásokból minden mozdítható holmi új gazdára talált már, sok helyen a tetőszerkezet is megadta magát, és a házak között a sűrű aljnövényzet mellett ma már több méteres fák, cserjék is bizonyítják a vegetáció térnyerését. A hangárok egy részét azonban magánbérlők használják főként vetőmag és egyéb árucikkek tárolására, de működik itt egy pirotechnikai vállalkozás is és néhány sport-, illetve mezőgazdasági kisrepülőgép emlékeztet még a rendeltetésszerű funkcióra. Néhol bevetett szántóföldeket látni, a mezőkön pedig nyulak és őzek élnek szemlátomást boldogan. Mármint amikor éppen nem a lóerők dübörögnek…

Kunmadaras neve ugyanis az utóbbi években összeforrott a motorsporttal, a reptér tökéletes kifutópályáin akár tízezres tömegeket vonzó gyorsasági Európa-bajnoksági futamot, vagy más kisebb versenyeket rendeznek, találkozókat szerveznek. Teljesen tehát nem elhagyatott e táj, de kiaknázatlan lehetőségeket tartogat, és fokozatosan veszít értékéből. A kunmadarasi önkormányzat nagy csatát vívott a repülőtér tulajdonviszonyának megszerzéséért. A szovjet csapatok kivonása után először a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet, majd annak jogutódja, az Állami Privatizációs Vállalat gondozásába került a szóban forgó értékes ingatlan, végül azonban egy kormányrendelet értelmében 2003-ban az önkormányzat, melynek képviselőtestülete korábban még éhségsztrájkolással is próbálkozott, térítésmentesen megkapta a reptér tulajdonjogát. A bizakodó helyi vezetők rögtön be is jegyezték a KunAirport Kft-t, ami a már korábban, kormányzati segítséggel létrehozott Nagykun Együttműködési Társulással karöltve küzd a reptér és a kistérség felvirágoztatásáért.

Kunmadaras népe a levegőben

A 2003-ban kiadott Országos Településrendezési Terv Kunmadarast a nemzetközi reptérré fejleszthető kategóriába sorolta. Ennek nyomán a Terra Studio Kft. pályázaton elnyerte a rendezési terv megalkotásának jogát és azt 2004-ben el is készítette. Koncepciójuk szerint (mellyel a térség adottságait és lehetőségeit mindenféle szempontból mérlegelik) nem csupán a reptér újjáélesztésére van szükség, hanem a hatalmas területen egy kereskedelmi-szolgáltató és egy ipari szektor, valamint egy jóléti/szabadidő komplexum együttes megvalósítására is. Mindez logikusnak tűnik, ám egyelőre a befektetők és a konkrét szabályozási terv is várat magára. Úgy is mondhatnánk, hogy Kunmadaras népe lóg a levegőben, de ez esetben ez egy gonosz és ironikus megjegyzés. Az viszont kétségtelen, hogy az elmaradott, nagy munkanélküliséggel küszködő település jövőjét nagyban meghatározza a szovjet kort idéző 780 hektár. Az ingatlan eladását számos tényező hátráltatja. Közülük talán a legfontosabb a terület kedvezőtlen közlekedésföldrajzi adottsága, mivel sem autópályán, sem vasúti fővonalon nem közelíthető meg. Ezzel szorosan összefügg, hogy az ipar és a kereskedelem inkább Karcagon fejlődött ki, a turizmus pedig a Tisza-tó közvetlen környezetére koncentrálódik. Nem nehéz elképzelni, hogy a problémák áthidalásához és a Terra Studio Kft. által is kitervelt komplex hasznosításhoz (reptér, ipari és kereskedelmi park, wellness központ) milyen mértékben kellene az infrastruktúrát fejleszteni. A tervezett beruházások kapcsán a hangsúly egyértelműen az anyagiakon van, akár a lehetséges befektetőkre, akár a térség gazdasági fellendítésére gondolunk.

A távolból feltűnik azonban egy másfajta gondolkodásmód is, ami abból indul ki, hogy a tervezett beruházások milyen hatással lennének erre a kivételesen gazdag természeti értékekkel büszkélkedő tájegységre. A Tisza egykori árterületén ugyanis nagy fajgazdagságú, egyedülálló védettséget élvező szikes puszták és mocsarak is vannak. A Hortobágyi Nemzeti Park mindössze 8 km-re terül el a szocializmus emlékét őrző hadászati objektumtól, így annak érzékeny élővilágára csapást jelentene egy nem kellő átgondoltsággal véghezvitt beavatkozás. Az ilyen zsákutcákba való téves behajtás elkerülésére szolgál a környezeti hatásvizsgálat (KHV), melynek szükségességét jogszabály írja elő. Ez egy tanulmány, amit a környezetvédelmi hatóságok bírálnak el, és csak azt követően adják ki a megvalósításra vonatkozó engedélyt. Bizakodva abban, hogy az efféle engedélyeztetés pusztán szakmai alapokon nyugszik, nagyon meglepődnék, ha 2020 előtt teljesülne a "madarasi álom". Hátráltató tény az is, hogy a közeli Debrecenben 2004-ben megnyitotta kapuit a felújított reptér, sőt mi több azóta is a nemzetközi légi forgalom lelkes résztvevője, ahonnan a keleti országrész lakói számos közkedvelt külföldi turistahelyre utazhatnak.

Hiába a meglévő, sok szempontból még ma is kiváló repülőtér, ha a térség más szempontból kedvezőtlen gazdasági adottságai és a versenytársak térhódításai ellehetetlenítik az eredeti célkitűzéseket. Ezt a jelek szerint a helyi önkormányzat is látja, ugyanis alacsony bérleti díjakkal igyekszik benépesíteni az üres hangárokat. Nagy fába azonban senki nem meri a fejszéjét vágni, kivéve a település környékén is garázdálkodó, megélhetéséért fát lopó honfitársainkat. Ők sajnos szép számmal vannak, és jelentősen károsítják a helyi erdőket. A kivárásos taktika ez esetben nem tűnik túl célravezetőnek, hiszen az amortizációs kár az idő előrehaladtával egyre csak nő. Unokáink is fogják látni, a kérdés csak az, hogy mit. A háborítatlan természetet, a térség logisztikai központját, netán egy jómódú, élhető nagyközséget?

Forrás: Vándor Károly: Az atombunker hallgatag őrei... (Top Gun 2001/2.) Kunmadaras nagyközség településrendezési terve, Településrendezési és Műszaki Társulás, Szolnok, 2004 A kunmadarasi repülőtér komplex fejlesztésének területrendezési feltételei, Terra Studio Kft, Budapest, 2004 Köszönet Szabó Miklós és Ladányi János Úrnak az idgenvezetésért és értékes információkért.