Csütörtök első programja a Henri Gonzo akusztik volt; a Fran Palermo énekese a Budapest Park által szponzorált Nagyszünet nevű helyszínen lépett fel, és garantálta a tőle megszokott minőséget és jó hangulatot. Ekkorra már mindenki megéhezett, úgyhogy megkóstoltuk a ’Nemburger’ steakes szendvicset. Bánkitón egyébként idén is többféle hamburger, hot-dog és sült krumpli közül választhattak a fesztiválozók, ha pedig valaki megunta a gyorsételeket, a fesztivál melletti Bowling Pizzériában változatos ételek közül válogathatott, ezen kívül alsópetényi kempingben is árultak reggelit, ebédet és vacsorát (elég horrorisztikus áron).

Az akusztik után körülnéztünk a fesztivál tó melletti részén, ami idén sokkal több figyelmet kapott a szervezők részéről - ez szerintünk nagyon jót tett az egész Bánkitónak, bár kicsit elvonta a figyelmet az Északi színpadról és környékéről. A tavalyihoz képest sokkal több és nagyobb koncert volt a Tó színpadon, ezért ez hangulatos terület végre nem csak a civilprogramok, hanem a zene helyszíne is lett. A séta után megnéztük a Fran Palermóról, és legfőképp énekesükről készült HENRI című filmet. 

Az este első igazi koncertjét a Deep Glaze adta; a srácok a Tó színpadon léptek fel, és annak ellenére, hogy még a koncert végén is világos volt nagyon jó volt a hangulat, sugárzott belőlük az energia. Ezen az együttesen látszik leginkább, hogy mennyire imádják a nyarat és a fesztiválokat; a téli klubkoncertjeik fásultsága után nagyon jó látni, hogy van bennük lelkesedés, sőt, zeneileg is fejlődtek, és rengeteg új feldolgozással készültek. A csapattal egyébként a 24.hu nemrég egy közel nyolcperces videót is készített a Kolorádó fesztivál alkalmából.

A Deep Glaze után átsétáltunk az Északi színpadhoz-ennél a területnél a tó környékével ellentétben inkább a szervezés romlása látszott; a koncerteken kívül szinte semmi nem tartotta az embereket a színpad körül, a sok elszórtan elhelyezkedő kis helyszín (pl. Mocsár) miatt pedig még jobban szétesett minden. A koncertek ennek ellenére nagyon jók voltak; először a Middlemist Red, később a Blahalouisiana játszott, igaz utóbbin már csak csapatunk fele vett részt.

A Middlemist Red szokásosan jó, de nem túl különleges koncertjét az utolsó szám tette emlékezetessé, ekkor ugyanis a közönség egy része a színpadon táncolhatott az együttessel, a frontember, Soma pedig felmászott a színpad állványzatára, onnan énekelve az utolsó sorokat. A Middlemist nyári koncertjeit egyébként minden rajongónak ki kell élveznie, ugyanis azt mondják, ősszel elvonulnak albumot írni, és a bemutatóig nem hallhatjuk őket élőben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A koncert végén két részre oszlott csapatunk, voltak, akik meghallgatták a Blahalouisianát, sőt, egyesek még a fél háromkor kezdődő Elefántot is végigtombolták. A fáradtabbak a Cökxpon café babzsákjai közt beszélgettek és teáztak. Ez a helyszín volt számomra az egyik legnagyobb előrelépés a tavalyi Bánkitóhoz képest; a fesztiválról nagyon hiányzott már egy nyugodt hely, ahol két koncert között megihattunk egy forró teát, vagy forralt bort, és lepihenhettünk. Igaz, a hideg idén nem okozott annyi problémát, mint legutóbb, mégis jobb volt hajnalban a fesztivál területét - és egy teát, vagy pálinkát - választani, mint a 10 fokban aludni.

Péntek reggel a kevés alvás ellenére is korán keltünk, és elbúcsúztunk csapatunk két tagjától. Ezen a napon csak a hajnali Fran Palermo koncert érdekelt minket, ezért a délelőttöt és a koradélutánt a kempingben töltöttük. Délután fürödtünk a változó időjárás ellenére is meglepően meleg tóban, vacsoráztunk a Bowling Pizzériában, és aludtunk még pár órát a kettőkor kezdődő Fran Palermo előtt.

Sokan mondták, hogy az együttes nagyon szét volt esve, de szerintem az időpont és a félig alvó közönség ellenére teljesen élvezhető koncertet adtak. Látszott ugyan, hogy az egész társaságban csak Henri pörgése tartja a lelket, és nem is ez volt életük koncertje, de a lehetőségekből a legjobbat hozták ki egy jól kitalált, pörgős számokból álló setlisttel, sőt, még a közönségkedvenc Panda Bear feldolgozást, a Mr Noah-t is eljátszották.

Fotó: Miskolci Kata