Nem könnyű manapság azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy mit adtak a magyarok a világnak, hiszen az új nacionalizmus erősödésével ezen a téren is nagy túlzásoknak lehetünk szemtanúi. Azonban, az alaptalan nemzeti pökhendiségen túllépve, az igazságot szó szerint odaát találjuk meg. Ugyanis a XIX. század végi és XX. század eleji gazdasági-politikai válságok, illetve az Európa-térkép átrendeződése arra készítette Közép- és Kelet-Európa embertömegeit, hogy az akkoriban még mindig az ígéret földjének tűnő Amerikában próbáljanak szerencsét. A nagy horderejű múltszázadi népvándorlás migránsai között olyan, később híressé vált nevek szerepeltek, mint Karl Lämmle, Lazar Meir, Szmuel Gelbfisz, Fried Vilmos vagy Zukor Adolf. Ezek a német, orosz, lengyel és magyar származású üzletemberek látták meg a lehetőséget az akkor még csak kibontakozó filmiparban, és alapították meg Carl Laemmle, Louis B. Mayer, Samuel Goldwyn, William Fox és Adolph Zukor néven a máig meghatározó hollywoodi stúdiókat, illetve azok elődeit. Ők tették naggyá az amerikai filmipart, és közvetlen-közvetetten nekik köszönheti Ernst Lubitsch és Eric von Stroheim is, hogy sztárokká válhattak. Többek között erről a két legendás rendezőről, illetve az Álomgyárra gyakorolt hatásukról szól Muszatics Péter legújabb könyve, a Bécs, Budapest, Hollywood.

Persze, aki forgatott már filmtörténeti könyveket, annak nem újdonság, hogy a hollywoodi Paramountot, a 20th Century Foxot, a Universalt és az MGM-et közép-kelet-európai üzletemberek alapították. Muszatics Péter könyvének különlegességét az adja, hogy nem a film felől közelít a hatáskapcsolathoz, hanem tágabb, kultúrtörténeti kontextusban fejti fel az amerikai filmipart és az európai kultúrát, illetve alkotókat összefűző szálakat. Ez nem meglepő annak fényében, hogy a filmkészítéssel is foglalkozó szerző korábbi elméleti munkái közé kultúrakutatások tartoznak: az Utazás Európa mélyére a magyarok kelet-európaiságának kérdését vizsgálja, míg az Orosz történetek a keleti szláv kultúrával és történelemmel foglalkozik. A Bécs, Budapest, Hollywood tulajdonképpen a szerző kultúrakutatási, sőt, etnográfiai és antropológiai érdeklődésének következő állomása.

A Bécs, Budapest, Hollywood bizonyos szempontból speciális státusszal bír Muszatics Péter könyvei között, mert nem kizárólag könyvnek készült, hanem egy doktori disszertációról beszélünk. A szerző a Színház- és Filmművészeti Egyetem DLA képzésének keretében végezte el a kutatást a témában, és ennek végeredménye lett a frissen kiadott elemzés. Muszatics Péter munkáját olyan neves tanárok és filmalkotók is segítették, mint Muszatics témavezetője, a képzést vezető veterán filmkritikus, Báron György, illetve a szerző bevallása szerint Szabó István rendezővel folytatott beszélgetései is nagy hatással voltak rá. Muszatics Péter pedig meg is hálálta ezt a támogatást, mert egy minőségi könyvet tett le az asztalra a Bécs, Budapest, Hollywood formájában, jóllehet, azért a művel lehet néhány kisebb-nagyobb problémánk.

A Bécs, Budapest, Hollywood fokozatosan halad a tágabb történelmi-kulturális kontextus, illetve Európa felől az Álomgyár és A víg özvegy című Lehár Ferenc-operett adaptációi felé, melyek alapján Muszatics Péter a hatáskapcsolatot igyekszik bemutatni. A könyvnek nagyjából az egyharmada szól az Osztrák-Magyar Monarchia sajátos, hibrid kultúrájáról, mely mintegy előfeltétele volt annak, hogy az innen kikerülő alkotók Amerika olvasztótégelyében megleljék második otthonukat. A szerző bevallottan vonzódik az esszé műfajához, és a mű javára válik, hogy Muszatics Péter dolgozatát is a plasztikus, szemléletes, jó értelemben olvasmányos leírások és elemzések jellemzik. Emiatt már a Bécs, Budapest, Hollywood bevezetője is úgy rántja be az olvasót, mint egy jól megírt forgatókönyv, vagy egy film nyitójelenete. Éppen ezért nemcsak a tények birtokába kerülünk, hanem a korszak is megelevenedik előttünk a sorok olvasásakor. Ez pedig nem csupán hatásfokozó formai elem, hanem a mű tézisének szerves része, hiszen Muszatics Péter többek között amellett érvel, hogy Erich von Stroheim és Ernst Lubitsch a soknemzetiségű birodalom bukásának és a „boldog békeidők” elmúlásának hangulatát mentették át, és ábrázolták sikeresen A víg özvegy adaptációiban. A mű kulcsfogalma, a „human touch” (’emberi érintés’) így nemcsak a szerző által bemutatott, tömegeket megérintő népszínművekre (Volkstück), daljátékokra (Singspiel) és operettekre, hanem magára a könyvre is érvényes.

A kultúrtörténeti vonatkozások miatt a Bécs, Budapest, Hollywood azok számára is izgalmas könyv lehet, akik már ismerik Stroheim és Lubitsch életművét, valamint az Álomgyár történetét. Muszatics Péter érdekes kapcsolódási pontokra mutat rá az európai kultúra és a klasszikus hollywoodi dramaturgia között. A szerző hangsúlyozza Molnár Ferenc szerepét, aki műfordítóként rengeteg történetsémát megismert, és megtanult frappáns, széles közönség számára befogadható sztorikat írni, és aki nagy hatással volt a Hollywoodban sokszor adaptált bécsi vagy budapesti színdarabok alkotóira. Vagy hogy a tömegfogyasztásra készült Lehár Ferenc-féle operettek, így A víg özvegy sajátossága is az egyszerű, közérthető cselekmény, a jól beazonosítható karaktertípusok, az aktív, cselekvőképes hősök és az optimista végkifejlet. Mint arra Muszatics Péter rámutat, a forgatókönyvírók alapműve, az Egri Lajos által 1946-ban Amerikában kiadott A drámaírás művészete (de akár a másik alapvető írást, Syd Field Forgatókönyvét is említhetnénk) is éppen ezeket a jellemzőket tartja a jó sztori erényének, kellékeinek.

Meglepő lehet, hogy a Bécs, Budapest, Hollywood legerősebb részei az említett nagyobb összefüggéseket bemutató Prológus és Epilógus című nagy fejezetek, viszont maga a tárgyalórész, A víg özvegy változatait taglaló fejezetek kevésbé sikerültek. A legfőbb probléma a Lehár, Stroheim és Lubitsch életművét és a konkrét színdarabot és filmeket tárgyaló „felvonásokkal” (Muszatics Péter stílusosan így keresztelte el a fejezetcímeket), hogy a szerző ezekben túl nagy hangsúlyt fordít a művek cselekményének bemutatásra. Természetesen a hasonlóságok és különbségek szemléltetése végett elengedhetetlen az az 1-1,5 oldal, amelyet az alkotó kizárólag a cselekményleírásra szentel, ezzel nincs is gond. A gond inkább az, hogy később Muszatics Péter tipikus hibát vét, és elemzés címszó alatt tulajdonképpen még részletesebben elmeséli az adaptációk szüzséjét. Így sajnálatos módon csak néhány összegző mondat jut az egyes fejezetek konklúzióiban arra, hogy mik a lényeges különbségek Stroheim és Lubitsch változatai között. Emiatt a Bécs, Budapest, Hollywood tudományossága a tárgyalórészben jelentősen meggyengül.

Ez nem jelenti azt persze, hogy a tárgyalórészben nincsenek érdekes megállapítások vagy izgalmas részek. Jellemzően akkor erősebb Muszatics Péter szövege, mikor az alkotók életművének egészével foglalkozik, és összehasonlít. Így megtudhatjuk, hogy Erich von Stroheimnek zsenialitása ellenére miért nem sikerült rendezőként betagozódnia az Álomgyárba, és Ernst Lubitsch-nak miért ment ugyanez. Emellett igencsak megvilágító az az alfejezet, melyben Muszatics Péter Ruritániáról, a hollywoodi filmekben feltűnő egzotikus, kitalált helyek gyűjtőfogalmáról értekezik. Ruritánia egy olyan hely, amelynek minden aspektusa emlékeztet egy valós, általában egzotikus, valóban létező országra, de mégis kitalált terület. Ilyenek A víg özvegy változataiban Pontevedro (Lehár alapművében), Monteblanco (Stroheim 1925-ös filmjében) és Marshovia (Lubitsch 1934-es filmjében), melyek egyaránt az Osztrák-Magyar Monarchia árnyékában létező, az 1878-ban függetlenedett Montenegróra utalnak. Muszatics Péter kimutatja, hogy ezek a kitalált, jól beazonosítható módon közép-kelet-európai nemzetállamok csak az idő távlatából tűnnek a nyugati orientalista tekintet sztereotipizált tárgyainak, valójában Stroheim és Lubitsch közép-európai élményvilágának reprezentánsai.

A Bécs, Budapest, Hollywoodban tehát A víg özvegy-verziókon keresztül meglehetősen sok, általános érvényű megállapítást olvashatunk a közép-európai kultúra és a hollywoodi film kapcsolatáról. Mégis hiányolhatjuk a nagyobb perspektívát és a több filmet. Jóllehet, Muszatics Péter igyekszik egyéb filmcímeket és alkotókat felsorakoztatni. Így például az Epilógusban foglalkozik a másik közép-európai származású alkotóval, Billy Wilderrel is, és a szerző egészen Quentin Tarantinóig vezeti a szálakat, összehasonlítva Lubitsch Lenni vagy nem lennijét a Becstelen Brigantykkal. Ami elsőre meredeknek tűnhet, ám meglepően sok hasonlóságra világít rá Muszatics Péter, melyekre nem biztos, hogy gondoltunk azelőtt. Viszont a relatíve rövid (176 oldalas) könyv még akkor is elbírt volna több szerzőt és filmet, ha következetesen A víg özvegyre és az osztrák-magyar kultúra Hollywoodra gyakorolt hatására lett kihegyezve. Módszertani szempontból nyilvánvalóan érthető szűkítés ez, azonban érdekes lett volna Peter Lorre-al, Lugosi Bélával vagy Michael Curtizzel (alias Kertész Mihály) is foglalkozni, hiszen mindhárman fontos, magyar származású alkotók. És egyébként Stroheim és Lubitsch mellett nem nagyon emel ki Muszatics Péter magyar származású filmeseket, így a könyv címében említett Budapest viszonylag kevés szerephez jut Bécs mellett. De talán majd egy másik kötetben!

Mindenesetre a Bécs, Budapest, Hollywood összességében egy jól megírt, olvasmányos, izgalmas, érdekes mű, mely filmes szakembereknek is mondhat újat, de a film iránt érdeklődő laikusoknak is ajánlott. Még akkor is, ha az operett, a barokk, a komédia és a bécsi kávéházak világa nem áll túl közel az olvasóhoz. Mert Muszatics Péter művének nagy érdeme, hogy emlékeztet minket, honnan indult Hollywood, és miért nem tekinthető kizárólag sajátosan amerikainak az amerikai film, melyet egyébként a világon bárki a magáénak érezhet. A máig jellemző hősábrázolás a Bécs, Budapest, Hollywood szerint nemcsak az amerikai mentalitás terméke, hanem a szétesőben levő soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchiában is sokan vágytak arra, hogy a kaotikus világban egy aktív hősnek köszönhetően újra rend legyen. A bécsi populáris színdarabok és operettek reflektáltak ezekre a vágyakra, melyek a mai szuperhősfilmekben is formát öltenek. Így Vasember és Amerika Kapitány legalább annyira európai, mint amennyire amerikai.

Muszatics Péter: Bécs, Budapest, Hollywood. Ausztria-Magyarország hatása az amerikai filmre. Budapest: Kossuth Kiadó, 2018. 176 oldal.