Mivel a beszélgetés valamennyi résztvevője tanít a Károli Gáspár Református Egyetem Gyermek- és ifjúsági irodalmi szakember képzésen, Harmath Artemisz arra volt kíváncsi, hogyan kapcsolódik a kötet az egyetemhez, és milyen fázisai voltak a szerkesztésnek. Hermann Zoltán elmondta, hogy a képzés során mutatkozott meg a gyerekirodalommal foglalkozó tudományos értekezések, tanulmányok hiánya, és hogy szükség lenne olyan kézikönyvekre, melyek a legfrissebb ismereteket mutatják be, és próbálják elérhetővé tenni a legújabb szakirodalmat, nemcsak a diákok, hanem minden gyerekirodalom iránt érdeklődő számára. A tavaly megjelent Mesebeszéd című kötet a képzés nem hivatalos tankönyvének is tekinthető, olyan témaköröket ölel föl, amelyek a képzés során előkerülnek. 2016 végén egy olyan konferencia került megrendezésre, melyen kifejezetten az utóbbi néhány év magyar gyerekirodalmáról hallhattak előadásokat az érdeklődők, és ebből a konferenciából nőtt ki a most megjelent tanulmánykötet, sokszorosan átgondolt és kibővített tanulmányok formájában. Hansági Ágnes elmesélte, hogy a kötet címe azért lett az Elekes Dóra A muter meg a dzsinnek című kötetéből származó mondat, mert ezzel is arra a fordulatra kívánnak utalni, amely megfigyelhető az elmúlt évek gyerekirodalmában és a gyerekirodalommal kapcsolatos gondolkodásban. Nagyon jó minőségű szövegek és igényes illusztrációkkal rendelkező könyvek jelentek meg, melyet mindenképpen fordulatként kell kezelnünk. Most már, ha valaki minőségi gyerek- vagy ifjúsági könyvet keres, akkor a 10-15 évvel ezelőtti kínálathoz képest lényegesen könnyebb helyzetben van. Fontos, hogy legyen segédanyag, támpont kollégáknak, tanároknak, és elinduljon egy együttgondolkodás, arra vonatkozóan, hogyan lehet a legfiatalabb olvasógenerációt visszacsábítani – milyen módszerekkel és szövegekkel – a könyvek birodalmába. Hermann Zoltán még azt emelte ki, hogy a kétezres évek eleje után az illusztráció és a könyvek vizualitása volt az igazi újdonság, de néhány évvel ezelőtt tömegesen jelentek meg az irodalomesztétikai értelemben is nagyon értékes szövegek. Ez az új fordulat, ami talán az utóbbi néhány évnek a következménye. Szekeres Nikoletta hozzáfűzte, hogy a kortárs könyvek kialakításában is látszik az illusztráció és szöveg közötti abszolút mellérendelő kapcsolat.

Az egyik célkiűzése a kötetnek, hogy közelebb kerüljünk az új olvasási módokhoz. A Mesebeszéd kötet kapcsán Harmath Artemisz megjegyezte, hogy már ott is rengeteg kritikai észrevétellel, figyelemfelhívó értekezésekkel találkozhat az olvasó, melyek valóban fontos problémák átgondolására ösztönöznek. Például a gyerekirodalmi piaccal vagy a tabukönyvekkel kapcsolatban, mely felvetések folytatódnak a mostani tanulmánykötetben is. Felmerült az a kérdés, hogy az irodalomtudományos megközelítéssel rendelkező szövegekben meg lehet-e tartani, illetve szükség van-e a kritikai nézőpontra is. Mészáros Márton véleménye szerint szükség van a kritikára, illetve nehéz szétválasztani azt, hogy mi a kritika, és mi az, ami irodalomtörténeti írás, mert átjárja egymást a kettő. Mivel, amikor az ember tanulmányt ír, vagy egy művet elemez, óhatatlanul vannak kritikai megjegyzései is, és fordítva, a kritikaírásban is lehet érvényesíteni az irodalomtudományos szempontokat.

Harmath Artemisz vázolta a kötet szerkezetét, a Mesebeszédhez képest nincs külön témákra bontva a tartalom, hanem mellérendelő tanulmányokkal találkozhatunk, de azért lehet főbb témacsoportokat találni, mint például a vizualitás és a nyelv kapcsolata (Hansági Ágnes, Révész Emese, valamint Paulovkin Boglárka tanulmányai is ezt a témát járja körbe), több írás foglalkozik a műfajokkal, a young adult irodalommal, fantasztikus irodalommal, a népmesei hagyománnyal. Találkozhatunk olyan tematikus megközelítésekkel is, melyek nagyon izgalmas irodalomelméleti elemzésekhez vezetnek. Mészáros Márton szerint már látható ennek az új generációnak a kánonja, ami nem  irányított dolog, a névmutatóban is látszik, hogy néhány csomópontba húznak ezek a hivatkozások, anélkül, hogy különösebben megállapodtak volna arról, hogy mely szerzőkről kell sokat beszélni.

Herédi Károly tanulmánya kapcsán Harmath Artemisz arról kérdezte a szerkesztőket, hogy a gyerekirodalom rászorul-e a felnőttek eligazítására vagy sem. Hansági Ágnes állásfoglalása szerint nem zárhatjuk ki a gyerekirodalommal kapcsolatban a felnőttek jelenlétét, hiszen a gyerekek egy része nem tud olvasni, vagy ha tud is olvasni – hat, nyolc, kilenc évesen – akkor többnyire silabizál, és a silabizáló olvasás nem élvezetes. Ha egy felnőtt felolvas, a gyerek számára nemcsak azért élvezetes, mert gyorsabban lehet haladni, hanem azért is, mert a felnőtt érti a szöveget, mivel a felolvasott szöveg már egy értelmezett szöveg. Ilyen szempontból a felolvasás, a felnőtt általi közvetítés a gyerekirodalomnak egy nagyon fontos sajátossága, amiről nem szabad lemondani. A hangoskönyvnek a vonzereje az hasonlóképpen ebben van, tehát, hogy valaki kvázi előértelmez egy szöveget.

A kötet foglalkozik a young adult irodalommal, ifjúsági irodalommal is, illetve a rájuk jellemző fix tulajdonságokkal: kortárs kontextusban zajlik a történet, intermediális, a megváltozott digitális világ beszűrődése megjelenik a szövegekben, ahogy a pop és trash kultúra elemei is, a tabutémák középpontba állítása, a felnőtt szereplők csak háttérszereplőkként szerepelnek, nyitva hagyott befejezés vagy a fiatalokra jellemző sorshelyzet. Ezekhez a szövegekhez fűződő viszonyokról is szó esett a bemutatón. Szekeres Nikoletta szerint ez az a kategória, amely mostanság kezd körvonalazódni. Nagyon érdekes, hogy sokszor nem felnőtt írja a könyvet, hanem egy fiatal, akár tizennyolc-húsz évesen. Itt egy kicsit már a szerző kora is befolyásolja az olvasottságot.

Végül a beszélgetés résztvevői felhívták a figyelmet, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem Gyermek- és ifjúsági irodalmi szakember képzés ötödik évfolyama indulhat el az őszi félévben, melyre egészen augusztus végéig lehet jelentkezni.