Ami az amerikai komikus nevével jelzett első filmben, a Kész katasztrófában még csak körvonalazódott mint probléma, s jó szándékúan szemet hunytunk felette, remélve, hogy holmi gyerekbetegségként majd csak kinövi, az mostanra a maga teljes súlyával zuhan ránk: Amy Schumer minden öntetszelgő próbálkozása ellenére sem forgat fel semmit, nem írja újra a szabályokat, nincsenek revelatív felismerései. Épp ellenkezőleg: csak megerősíti a szomorú status quót.

Schumer a Túl szexi lányban egy René nevű, önbizalomhiányos, túlsúlyos, hangsúlyozottan „átlaglányt” alakít, aki bár eszes, kedves és egy nagy nevű luxuskozmetikai márkánál dolgozik, a külső adottságainál fogva (!) egy pincehelyiségben kénytelen meghúzódni elfeledve, a kínai negyedben. Ám minden megváltozik, amikor René úgy beveri a fejét, hogy onnantól kezdve varázslatos módon gyönyörűnek látja magát, épp mint azokat a lányokat, akik a film állítása szerint a „genetikai lottó nyertesei”, és eképpen „uralják a világot”. René önbizalma innentől szárnyra kap, a szürke kisegér pedig egyből felküzdi magát a recepcióra a csupa csodaszép ember és funkcióvesztett módon trendi irodabútor közé.

Az USA-ban hallatlan mértékű a body positive mozgalom, nem kevéssé a kritikátlan fogyasztás sok évtizedes eredményeképpen kialakult, a teljes társadalmat érintő obezitás problémájából kifolyólag. Schumer emellé a népszerű önigazoló trend mellé sorakozik fel, hogy a diverzitás kérdésének hangsúlyozása, a társadalmi együttélés szabályainak kritikája vagy a szépségeszmény konstrukciójának górcső alá vétele helyett olyan keserves sztereotípiákat hangoztasson, amelyek az emberi minőséget, a társadalom működését és a pártalálást is kizárólag egy nagyon erőteljesen férfi nézőpontú, erő alapú, dehumanizált húspiaci méregetéssé degradálják.

A film állítása nem más, mint hogy csak a szép nők érvényesülnek az életben, ők lehetnek sikeresek, ők kellenek a (szép és gazdag!) férfiaknak – a szépség pedig annyit jelent, hogy valaki vékony, az arcvonásai pedig megfelelnek valamiféle képzelt, szabályszerű uniformitásnak. Tudományos kifejezéssel élve: a nő itt per definitonem a hegemón maszkulinitásnak, a hatalmi pozícióban lévő, tipikusan fehér, középosztálybeli, heteroszexuális férfi tekintetének (és vágyainak, érdekeinek) alárendelve, annak viszonyrendszerében létezhet, sikeressége abban mérhető, hogy miként tud kapcsolódni ilyen férfiakhoz.

Egyszerűbben fogalmazva: a nő fegyvere tehát a szépség, ez szolgáltat neki státuszt, és biztosít számára lehetőségeket. Aki pedig nem szép, az hiába tehetséges, okos, érdekes, tanult, nem fog kelleni a férfiaknak – mert nyilván a sikeresség legfőbb, sőt, kizárólagos mércéje az, hogy egy bármilyen szembejövő férfi hogyan osztályoz a hírhedt 10-es skálán.

Természetesen Schumer a fenti sémát felülíró, női öntudatot felszabadító hős szerepében tetszeleg: hiszen ha varázsütésre szépnek látja önmagát – azzal együtt, hogy a külseje semmiben nem változik a külvilág percepciójában –, eddig elképzelhetetlen önbizalmat nyer a személyiségének és testének reprezentálására. Csakhogy Reneé ezzel nem valódi önmagát szabadítja fel – ahogy arra egy ponton a régi barátnők is rámutatnak –, hanem felvesz egy általa elképzelt, végtelenül túlszexualizált, affektáló és ostoba szerepet, amellyel, úgy tűnik, valóban sikere is lesz! René elindul az érvényesülés útján, s noha közben nagy árat fizet, mert a barátai elmaradoznak mellőle, határozottan menetel álmai megvalósítása felé, mígnem a varázslat egy csapásra megszűnik, hiszen minden csoda legfeljebb három napig tart.

Kapunk ugyan a drámai csúcsponton szép monológot a diverzitásról, ami kit érdekel, ha egyszer René akkor érezte magát kiteljesedve, amikor kvázi szexuális ragadozóként viselkedett vagy a külseje által biztosítottnak vélt előjogokkal élt és visszaélt?

Egyetlen jó fogása a filmnek egyébként, hogy meg sem próbálja képileg megmutatni, mit is lát René a „varázslat” hatása alatt a tükörben, nincs Betty, a csúnya lány-féle hirtelen megszépülés-megdicsőülés, ebből a szempontból a film meglepően őszinte és reális: önmagunk percepciója valóban a fejünkben születik meg, szemben pl. A nagyon nagy Ő túlzásig fokozott romkom-giccsével, amelyben a szerelemtől a férfi látja vékonynak extrémen elhízott barátnőjét…

Van a filmben ugyanakkor egy roppant érdekes karakter, Avery Le Claire (Michelle Williams), aki fiatal kora ellenére egy nagyvállalat irányítását viszi a hátán márkaalapító nagyanyja szigorú és folyamatosan számonkérő felügyelete mellett. Avery megtestesíti mindazt, amiről René álmodik: gyönyörű, vékony, haját lebegteti a nyári szellő, csodás ruhákban vonul és nagyon sikeres. S van egy olyan elviselhetetlenül magas, picsogó hangja, amely miatt – külsejéhez illeszkedően – mindenki butának és tehetetlennek tartja. Avery a vállalatvezetés stresszétől megfeszülve egy ponton fel is kiált: „Két diplomát szereztem, gyakornok voltam a legfelsőbb bíróságon, és soha senki nem vett komolyan a hangom miatt.” Avery egy erős, okos, tanult, önálló egzisztenciával rendelkező nő – aki mellesleg általánosan elfogadottan szép is –, mégis elképesztő stresszt jelent neki megküzdeni az őt érő hátrányos megkülönböztetéssel, vagyis éppen azzal a skatulyázó, sematikusan gondolkodó rendszerrel, amelytől René is szenved.

Ezzel a filmmel Schumer viszont ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy képtelen a nők problémáit rendszerben látni, s a nemi jellegeket túlhangsúlyozó heteroszexualitás viszonylatában értelmezi a nőt és a férfit, az élet célja pedig kizárólag a párkapcsolat mint trófea lehet. Avery története sokkal érdekesebb és összehasonlíthatatlanul igazabb történet lehetett volna, amennyiben a társadalom átszexualizált tekintetét és a hatalmi viszonyok problematikáját akarta volna feltárni a film. De persze ez sosem volt szándéka, egy nyári romantikus limonádéfilmről van szó. Az instant fogyasztható, a probléma gyökeréig ellátni nem akaró testpozitív trend kiszolgálása sokkal alkalmasabb a nézők moziba csábítására.

Túl szexi lány (I Feel Pretty), kínai-angol vígjáték, 2018. Rendező: Abby Kohn, Marc Silverstein. Forgatókönyv: Abby Kohn, Marc Silverstein. Producer: Nicholas Chartier, Alissa Philips. Szereplők: Amy Schumer, Michelle Williams, Emily Ratajkowski, Busy Philipps, Tom Hopper, Rory Scovel, Naomi Campbell, Aidy Bryand. Bemutató: 2018. június 14. Forgalmazza a Big Bang Média. Korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott.

Képek, videók: Big Bang Média.