Czinki Ferenc kötetében a motívumok mindegyike felfedésre váró titok az olvasó számára. Az ezekkel való szembesülés egyben küzdelem is a fikció és a valóság között, különösen annak tűnik a szerzői életmozzanatok ismeretében. Előző, Egy kocsma város című kötetének esetében egyértelműbb volt az elbeszélő pozíciója, ugyanis mindegyik szöveg egy-egy riport, melyben az olvasó képes eldönteni a fikció és a valóság közötti különbséget. Czinki ezt a kettősséget viszi tovább mostani könyvében is.

A pozsonyi metró kötetcím több szempontból is beszédes, a metró motívum magában hordozza azt a rejtélyes hangulatot, amely végighalad az elbeszélésen, önmagában egy nem létező dologként áll a középpontban, ugyanis Pozsonyban nincs metró, mindössze az elhagyatott sínek emlékeztetnek arra, hogy ide valaha metróvonalat terveztek. De a cím rámutat arra a műfaji kettősségre is, melyet a szerző megjelöl az alcímben – „kelet-európai ballada” –, utalva arra, hogy a történetfüzér hangnemében és történetmesélésében a ballada műfajához hasonlít. A pozsonyi metrót Czinki ugyanakkor regényként aposztrofálja, s teszi mindezt úgy, hogy az olvasó tisztában legyen a – r_g_ny – töredezettségével. A műfaji heterogenitásból születik egy olyan mű, melynek misztikussága a balladai homályra emlékeztet, hangnemébe lírai elemek keverednek, mondatalkotása, mozaikszerű történetmesélése azonban a posztmodern próza darabjaként teszi értelmezhetővé.

A regényben két idősík váltakozik. Egyrészt betekintést nyerünk a szerzővel látszólag azonosítható magyar író életébe, aki 2014-ben Pozsonyban tölti mindennapjait, adatközlőket keresve újabb művéhez – Czinki ekkor épp ösztöndíjasként tartózkodott a városban –, másrészt Pozsony egy korábbi arca is megjelenik, a 70-es, 80-as évek fordulóján, amikor két fiatal elhatározza, hogy megöli a jóságot.

Czinki művében a töredezettség, a rövid feszes mondatok, a bevillanó képek tudják igazán magával ragadni az olvasót. Ezáltal egyszerre képes szociográfiai képet festeni Pozsony korabeli arculatáról, s a helyi virtusról: „A kelet-európai ember arcizmai ahhoz idomultak genetikailag, hogy ne fejezzék ki a boldogságot. Nyeljék vissza, rejtsék el, raktározódjon a szemük vibrálásában. Csak ne legyen látható, mert a csalódás nevű szörnyeteg állandóan lesben áll egy feldőlt kuka mögött.”. (47.)

Czinki regényében egy a görög mitológiából vett történet segítségével teszi még hangsúlyosabbá a pusztítás és a pusztulás hangsúlyosságát. Küknosz (jelentése „hattyú”), a mítosz szerint vad, durva vadász volt, akit minden barátja elhagyott, kivéve egy Phaetó nevű. Amikor végül Phaetó is ellentmondott neki, Küknosz bedobta őt bosszúból egy tóba. Apollón ekkor megelégelte fia rossz természetét, és hattyúvá változtatta. Küknosz alakjának megidézése nemcsak a hattyú metaforát teszi még hangsúlyosabbá, hanem az elhagyás és az elhagyatottság, később pedig a keresés motívumát is erősíti. „Ha belefulladnék a Dunába, és tudnád, hogy végül te is meghalsz a sodrásban, akkor is beugranál megkeresni, mint Küknosz Phaetónt?”. (57.) A regényben megjelenő ismétlések és a bevillanó képek egymásutánisága a történetvezetés egy sajátos formáját adja. Az utolsó fejezetekben a szerző mintha egy diasorozat képeit írná le, visszaemlékezve a regény egyes pillanataira, mintegy keretbe zárja a történetet.

A kötetet megértését, egészben látását Varga Gábor Farkas képei segítették, Czinki véleménye szerint ezekkel a művész „inkább egy párhuzamos világot hozott létre, semmint illusztrálta volna a könyvet”. (Pion István, Szimbólum lett a nem létező pozsonyi metró, Magyar Nemzet Online, 2017. július 14.).

Czinki Ferenc A pozsonyi metró című regényében hiánymetaforát, az értelmetlen törekvéseink, a be nem teljesült vágyaink, a hiábavaló várakozásaink képét teszi "főszereplővé". Regényének nagyszerűsége az összetettségében, töredezettségében rejlik, hangnemében és misztikus történetében pedig egyszerre érdekfeszítő és rejtelmes. Ahogy a könyv fülszövegében is olvashatjuk A pozsonyi metró a várakozás regénye, s ez a várakozás, vágyódás nemcsak a kötetben jelenik meg, hanem magában az olvasóban is. Hogyan lehet megölni a jóságot? Miért vállalkozik valaki arra, hogy megölje? Milyen titkot rejt a metró? Mit jelent a hattyú? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket fogalmazhat meg a regény olvasója. Ez azonban nem az a mű, amelyben a válaszok az ölünkbe hullanak, nekünk magunknak kell megkeresni őket, ha ugyan léteznek.

Bizonyára vannak olyan olvasók, akik nem elégednek meg a puszta történetmeséléssel, akik, ha elolvastak egy könyvet, újra és újra végiggondolják annak értékeit, s még napokig a fejükben motoszkál egy mondat, egy karakter, egy kép. Ők azok az olvasók, akik kincset találhatnak Czinki Ferenc regényében.