Épületeink azt „beszélik el”, hogyan védjük és különítjük el magunkat a természettől és egymástól, ugyanakkor az összetartozás tapasztalatát is erősítik. Oláh Norbert tűzfalai a nagyvárosi életélmény megszokott motívumai. Az összeválogatott kiállítási anyag különös nyugvópontokat akar megjeleníteni múlt-jelen, nyitott-zárt, figurális-absztrakt, művészet-hétköznapiság egymás ellen ható dinamikái között.  

A belvárosban sétálva, vagy az ablakokon és körfolyosókon kinézve gyakori a tűzfalak látványa. Falak, melyek határoló oldalakként zárt épületeket s egyben nyitott tereket hoznak létre. A magasra nőtt téglatömeget tér veszi körül, a teret pedig ez az anyagi tömeg fékezi meg. A tér és a tömeg határán létrejött felület az, amivel Oláh Norbert dolgozik: fotókról másolja át, absztrahálja, torzítja, összekuszálja, elemeire bontja azokat. Ez a felület egyszerre az épület külső burka és a falak által közrezárt tér belső felszíne. Külső és belső az időnként feltűnő ablakokon, kéményeken és szellőzőnyílásokon keresztül kapcsolódik össze.

A téglasorok üledékrétegeire az évek során érzelmi lenyomatok is rakódnak, hiszen a mellettük elhangzott beszélgetések, a szomszéd gyerekek játékai, ablakon rájuk vetett tekintetek is mind nyomot hagynak rajtuk. Vakolatát kiszáradt bőrként évtizedekkel ezelőtt levedlette már, de lehet, hogy csak az utóbbi években, mindegy is, mert a múlt és jelen rétegei így egymásra mosódtak. Oláh tus- és filctoll-rajzai ezeket a szubjektív nézeteket is magukon hordozzák és számítanak a befogadói tekintethez kapcsolódó érzelmi töltetű emlékekre is. A falsíkok geometrikus formákra, szerkezetekre darabolódnak, mely nemcsak a forma mélyebb megértését, tisztázását eredményezi, hanem a tárgy többféle művészeti nézőpontba helyezését is magával hozza. Az alkotó még a tégla/szavak analógiát is reprezentálja. A szavakból, verssorokból felépített versoszlop a városból kitüremkedő magas házak szinonimája.

Az utcafrontról szemlélt látványdarabok olyan belső udvarokat, foghíjas telkeket mutatnak, melyeket csak egy bizonyos külső szögből láthatunk, belülről sosem. Így ezeknek a tereknek csak oldalfalaik vannak: alul és felül lezáratlanok. A járókelők által ezek többértelművé válnak, azaz találkahelyek, játszóterek tőszomszédaivá, megkopott elbeszélések, gondolatfoszlányok kollázsaivá alakulnak. Részük lesz az itt lakók személyes múltjában is. Szemlélésük közben bomlanak ki a róluk eltárolt emlékek. Oláh Norbert képein ez a töredezettség, ezek az emlékezeti foghíjak is képiséget kapnak. A helyiek számára azonosítható helyszínek ábrázolása egyfajta dokumentarista gesztust sejtet, de nem a tiszta megismerés és objektív archiválás szándékával, hanem a kerület tipikusan sokrétű formaiságának érzékeltetése és az erre rárakódott életérzés megőrzése és kiterjesztése céljából. Az alkotó minden téglát „megérint”, de mégsem az egész szerkezetet építi belőlük újra, csak az egyes részletek hangulatát. Nem kritikai éllel vagy a múlt felülírásával jelennek meg a képkivágások, sőt még a szépség irányába sem tolódnak el. Régebbi korszakok monumentalitásának drámaisága sem érződik rajtuk, inkább a lokálpatriotizmus érzéséből adódó tisztelet hatja át őket, melyet az újabb tekintetek számára is elevenné kell tenni.

Oláh Norbert Tűzfalak című kiállítása 2018. május 2. és június 2. között volt látható a Kahan Art Space-ben (1072 Budapest, Nagy Diófa utca 34.)

Fotók: Tóth Ditta