Az utóbbi években elharapódzó coming-of-age dramedyk legjava arra tesz kísérletet, hogy miként lehet hitelesen, őszintén bemutatni a kamaszlét hullámvasútját. Hiszen a tinédzsekor olyan ellentmondásos időszak, amelyet önmagában sem komédiaként, sem tragédiaként nem lehet leírni, sablonmegoldások helyett pedig árnyalt jellemű főszereplők, életszerű konfliktusok dukálnának hozzá. Az alábbiakban olyan filmeket gyűjtöttem össze a közelmúltból, amelyek meghaladják vagy kiforgatják a tinifilmek általános kérdésfeltevéseit (szerelmi, iskolai, szülői, baráti problémák), valódi drámát csempészve a kamasz gyötrelmek mögé, igazabban bemutatva ezt az időszakot.

Mikor lesz egy kisgyerekből tinédzser? Megragadható-e ez a határátlépés? A filozofikus kérdést az Alvó lány szó szerint értelmezi: a szürreális álomképekben bővelkedő, apró ausztrál függetlenfilm főhőse egy tizenöt éves lány, akinek a születésnapja éjszakáján fordul fel az élete. Gretának nem elég azzal megküzdenie, hogy új iskolába került, ahol senkit nem ismer, szülei még egy csicsás bulit is rendeznek számára, ahová meghívják az összes osztálytársát. Greta a buliból a kertkapun át egy álomvilágba menekül, ahol ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdenie, mint a valóságban, csak persze kicsavart formában. Az Alice Csodaországbant idéző fordulattal az Alvó lány eltávolítja, kifigurázza, de a valós félelmetességükben mutatja be a kamaszlét kihívásait. Greta felülkerekedik a félelmein, felnőttebben és bátrabban kikeveredve a rémálomból.

Ennél konkrétabb fenyegetésekkel kell megküzdeniük a Csillagainkban a hiba főhőseinek: a két beteg tini szerelmi története egész alműfajt virágoztatott fel, a rákos-romantikus filmek variációi megállás nélkül érkeznek a mozikba évek óta. Többek közt az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni, a Minden, minden, a Mielőtt megismertelek, idén pedig az Éjjeli napfény és a Nap nap után választott hasonló alapfelállást, a Csillagainkban a hiba sikerét viszont kevesen tudták megismételni. A történetséma lényege, hogy az egyébként is csetlő-botló, félszeg szerelemesek első lépéseit, később pedig a kapcsolat működését plusz kihívásként súlyos betegség nehezíti. Azaz a néző egyszerre izgulhat románc és a szerelmesek életben maradásáért. A tearjerker indíttatást viszont nem egyszer önkritikus humor is ellensúlyozza, több oldalról bombázva a jellemzően a szereplőkkel egyidős közönség érzelmeit.

Minden, minden

Más oldalról, de szintén megkavarja az első szerelem coming-of-age történetét a Kszi, Simon. A film egy átlagos tini romkom is lehetne – az egyetlen különbség, hogy Simon meleg, és hatalmas teherként nyomja a lelkét, hogy erről még senkinek nem beszélt. Az érettségi előtt álló fiú ismeretlenül beleszeret a levelezőtársába, Blue-ba, akiről csupán annyit tud, hogy az iskolájába jár. Egy félresiklott megállapodás következtében aztán Simonnak szembe kell néznie azzal, hogy nem titkolhatja tovább valódi identitását.

Kszi, Simon

A Kszi, Simon bájos film, ami legalább annyira szól mellette, mint ellene. Nagyszerű, hogy könnyed hangnemben, jó humorral képes feldolgozni egy sok tinédzsert nyomasztó problémát, miközben általánosabb érvényű kérdéssé formálja a coming outot. A film a legötletesebb jelenetében azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lenne, ha nem csak a melegeknek kellene felvállalnia az identitásukat a nagyvilág előtt, hanem a heteróknak is? Vagy mi történik akkor, ha a világ egyszerűen nem kíváncsi ránk úgy, ahogy vagyunk? A Kszi, Simon azonban csak látványos show-elemek szintjén dolgozza fel ezeket a problémákat, igazán elmerengeni rajtuk sem a szereplőknek, sem a nézőknek nincs idejük. Greg Berlanti filmjén jókat lehet mosolyogni, kellemes élményként marad meg, de átmegy rajtunk: a szereplők és a néző is maradandó sérülés (vagy komolyabb változás) nélkül éli túl Simon első szerelmének történetét.

Kszi, Simon

A legfurcsább, hogy a homoszexualitás felvállalása túl rózsaszín, lényegében konfliktusok és következmények nélküli tett a filmben. A Kszi, Simon világában túlárad a tolerancia, ahol a titok kiderülése utáni „nagy” iskolai botrány is kimerül annyiban, hogy két srác gúnyolódik Simonon a menzán. Persze kiderül, hogy az iskola egyetlen nyíltan más tanulójának is vannak nehézségei, illetve Simon hetero barátai is ugyanúgy vergődnek az érzelmi életükben, de összességében a Kszi, Simon lehetne sokkal drámaibb és mélyebb is, hiszen ez sem zárná ki a derűs pillanatokat vagy a happy endet. És akkor még nem is szóltam a tipikus amerikai gimis klisékről, amelyek szintén nem segítik a történet árnyaltságát: a Kszi, Simonban minden gimnazista autóval jár, literes kávét iszik, a kínosan haverkodó igazgatóhelyettessel diskurál, miközben egy bolondos, aggódó anyukával, egy cuki kistestvérrel és egy macsó apukával van megáldva.

A szexuális identitás kérdését, két fiatal férfi szerelmét eltérő hangnemben dolgozta fel a Szólíts a neveden. Luca Guadagnino filmje az egynyári kaland-történetsémát mélyíti el és írja át homoszexuális kapcsolatra. A Szólíts a neveden attól igazán elsöprő erejű, hogy – a Kszi, Simon típusfiguráival ellentétben – a főszereplők, de tulajdonképpen minden figura apró rezdüléseiből építi fel a filmet. Rajtuk keresztül válik igazán átélhetővé és emlékezetessé a nyári románcnak induló, de annál sokkal többnek bizonyuló szerelem története. A lassan kialakuló, hullámhegyeket és hullámvölgyeket is bejáró kapcsolat egyaránt tartogatott hedonista, önfeledt pillanatokat és keserűséget, ez a kettősség – az itáliai nyár aranyló hátterével – pedig igazán élettel telivé teszi Guadagnino filmjét.

Szólíts a neveden

Hasonlóan az első szexuális élmények körül forog a Könnyű nőcske és A tinilány naplója is. Ám míg a Könnyű nőcske inkább átmeneti műnek tekinthető a „hagyományos” tinifilmek és a komolyabb húrokat pendítő variánsok között, az Egy tinilány naplója az egyik legtipikusabb példája a kevert hangnemű, ijesztően durva momentumokat és önfeledt bolondozást is tartogató filmeknek. A Könnyű nőcske még közelebb áll ahhoz a kilencvenes években divatos, klasszikus irodalmi műveket a jelenre adaptáló művekhez (Spinédzserek, 10 dolog, amit utálok benned), bár tény, hogy árnyaltabban, kevésbé külső szemlélőként mutatja be hőseit. A skarlát betű elolvasása (és egy lavinát elindító apró füllentés) után a főhősnő, Olive magára vállalja a megbélyegzett céda szerepét, amelyből anyagi és szociális előnyei és származnak, persze, az értékük vitatható. A tinilány naplója hőse viszont valóban a szexuális szabadosság útjára lép: a se túl szép, se túl népszerű Minnie az anyja pasijával kezd viszonyt, majd a szerelmi élete egyre meredekebb fordulatokat vesz. A rajzolói tehetséggel és piszkos fantáziával megáldott lány önéletrajzi ihletettségű kalandjait a történet időpontja távolítja el: Marielle Heller filmje ugyanis a hippi korszak alkonyán, a hetvenes években játszódik.

A tinilány naplója

Hasonló arányban keverte a hangnemeket a Lady Bird. Greta Gerwig filmjének különlegessége, hogy az előző példákkal ellentétben gyakorlatilag nincs benne központi konfliktus, egyszerűen egy végzős lányról szól, akinek szembe kell néznie a szülő-gyerek függéssel, az első szerelmek kudarcaival, a karrierválasztással. Azaz a Lady Bird „története” első pillantásra olyan, mintha a coming-of-age dramedyk összes lehetséges problémáját listázná, de közben nem tenne hozzá semmi saját leleményt. Ez természetesen nem igaz, hiszen az erősen önéletrajzi történet hátterében a magát Lady Birdnek elkeresztelő lány öntudatának és büszkeségének kialakulása áll. Lady Bird felnőtté és művésszé válik, önállósodva megtalálja a saját útját és identitását, ez pedig nem is olyan kis dolog, mint amilyennek látszik.

Ugyanígy egy kudarcos, kusza élet hátrahagyásáról szól a kevésbé ismert, pedig ugyanilyen életszerű és vagány Egy magányos tinédzser (The Edge of Seventeen). Kelly Fremon Craig szintén arra tesz kísérletet, hogy úgy mutassa be egy kamaszlány életét, hogy abban nem történik semmi tragédia, mégis végeérhetetlen küzdelemnek mutatkozik. Nadine úgy érzi, minden összeesküszik ellene, ő pedig egy rakás szerencsétlenség, noha külső szemlélőként intelligens, talpraesett és csinos lánynak látszik. Az Egy magányos tinédzser képes az átlagos tiniproblémákat a maguk drámaiságában bemutatni: átérezhető, hogy Nadine őszintén szenved attól, hogy egyetlen barátnője összejött a bátyjával, nem találja a helyét az iskolában és katasztrofális eredménnyel zárulnak a pasizási kísérletei. Ugyanakkor amellett, hogy őszintén aggódhatunk Nadine-ért, a csetlés-botlása pokolian szórakoztató is. Úgy vélem, ez az ideális arány egy coming-of-age filmben, hiszen a legtöbb kamasz számára maga ez az időszak is ilyen: frusztráló és küzdelmes, tele vidám pillanattal és kínnal, hogy aztán a végén győzedelmesen jöjjünk ki belőle.  

Kapcsolódó cikkeink:

Gondry-filmek svédelve – Puskás Lilla kritikája az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni című filmről

Lányodat is – Csiger Ádám kritikája A tinilány naplója című filmről

Nem minden ... – Bükki Linda kritikája a Minden, minden című filmről

Szűz kurtizán – Baráth József kritikája a Könnyű nőcske

Kszi, Simon (Love, Simon), feliratos/szinkronizált amerikai dráma, romantikus vígjáték. Rendező: Greg Berlanti. Szereplők: Nick Robinson, Katherine Langford, Alexandra Shipp, Logan Miller, Jennifer Garner, Josh Duhamel. Korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott. Magyar mozipremier: 2018. június 21. Forgalmazza a Fórum Hungary.