Gyönyörű, bonyolult kosztümben érkezik az előadás első szólistája. A kortárs tervező által átdolgozott Csoszon korabeli (1392. és 1897. között keletkezett) udvari öltözékben szinte lebegni látszik a táncosnő alakja. Mozdulatai kecsesek és lassúak, idegenszerű szépségükkel az első pillanattól kezdve lebilincselik a nézőt. A kezdő jelenet meghatározza a produkció kiindulópontját: a táncművészek többsége hagyományos koreai táncstílusok művelője, ebből az irányból mozdultak el a koreográfus, Ahn Sungsoo vezetésével a kortárs tánc irányába. A koreai mozgásnyelv és zene az előadás számos pontján visszaköszön, de a hiphop-, balett- vagy breakelemekkel tűzdelt jeleneteknél sem távolodnak tőle messze. Noha Ahn Sungsoo Body Neutralization című workshop-sorozata épp arra hivatott felkészíteni a táncoló testeket, hogy a tanult tánchagyományoktól függetlenedve, semleges testként minden táncstílust képesek legyenek magukba fogadni, a test mozgása mindig megőriz valamennyit eredeti akcentusából. Ez egyáltalán nem válik a tánc kárára. Épp ellenkezőleg: gondolati telítettséget és erős fűszerességet kölcsönöz még egy olyan letisztult és sterilizált formanyelvnek is, mint amilyen a szigorú klasszikus balett.

A koreográfia a nyugati és keleti tánchagyományokat, illetve zenei hagyományt házasítja össze. Régi koreai dallamok mellett megszólal Schumann zenéje, az Eminem Like the way you lie című száma, és az Arirang című koreai dal, amely az ország megpróbáltatásait és fájdalmait énekli el. A furcsa párosításokban nincs semmi természetellenes vagy zavaró: nem múltbéli és kortárs, vagyis a régi és az új ellentétére épít az előadás, hanem a jelen táncművészetét aktívan formáló, élő irányzatok párbeszédét és együttélését mutatja be. Nincs igazibb vagy autentikusabb tánc a másiknál, pusztán különböző utak és ezek találkozásai.

Az előadás egyik kiemelkedő jelenetében a férfi szólista fülhallgatóval a fején, elmélyülten mozog, miközben körülötte négy táncosnő rituális kardtáncot mutat be. A férfi egy Eminem-számra táncol, amely csak az ő számára hallható, miközben mozdulatai mégis eleven egységet alkotnak a koreai dallamot követő kardtáncosokéval. Sem a stílusbeli, sem a ritmikai különbségekből fakadó diszharmónia nem zavarja meg a jelenet egységét, viszont lehetőséget nyit egy olyan párbeszédre, amelyben a felek, azaz a hagyományos koreai és a kortárs nyugati mozgás tökéletes egyenrangúsága valósul meg.

A testsemlegesítés ellenére a táncművészek egész idő alatt magukon hordoznak néhány alapvető mozgásnyelvi sajátosságot, amely minden pillanatban meghatározza a táncot, átgyúrja a beépített alapanyagot, és közös nevezőre hozza a különböző dialektusokat. A koreai hagyományból építkező testképzés a táncművész súlyát szigorúan a testközpontban összpontosítja, vagyis tánc közben a test stabilitását és mozgásának lehetőségeit a köldöktengely szilárdsága határozza meg. Hasonló stabilitást követel meg a klasszikus balett is, éppen ezért volt képes a koreográfia gond nélkül adaptálni elemeket ebből az irányzatból - ellentétben a hastánc elemeivel. Bár felhangzanak egy arab dobszóló hangjai, a hastánc kimarad a koncepcióból, ugyanis az a koreográfus saját bevallása szerint túl nehéz a koreai táncművészek számára. A hastáncban a köldöktengely egészen másféle dinamizmusa szükséges a mozdulatok kivitelezéséhez. Míg ott a stabilitást sok esetben a karok adják, addig a koreai táncművészek a testközpontból indítják és oda is vezetik vissza a mozdulatokat, lehetőséget adva a karoknak és a lábaknak a virtuóz, szinte kalligrafikus ívek bejárására. A végtagok lendülete egy gömbfelület mentén rajzol bonyolult vonalakat a köldök köré, de a kezek csapódása soha nem engedi kirepülni az energiát a gömbön kívülre - a táncművészek minden mozdulatív végét sebesen elkapják és visszakanyarítják. Semmi szertelenséget, semmi fegyelmezetlenséget nem enged meg ez a típusú mozgás, miközben egy pillanatra sem merül fel az erőltetettség gyanúja. Jóllehet a tánc erős fizikalitást feltételez, a könnyed kecsességgel kivitelezett mozdulatok még akkor sem mutatják a test fáradékonyságát vagy küzdelmét, amikor a koreográfia a test lemeztelenítésével minden izmot láttatni enged.

Némi dramaturgiai szálat is felfedezhetünk: egy szereplő halála, majd az őt elsirató sámán földöntúli tánca bontakozik ki a jelenetek sorából. De az előadás fókuszát mégis a tiszta mozgás univerzális kifejezőereje adja. Ahn Sungsoo koncepciója egy koreográfia keretein belül szembesíti egymással a táncoló test különböző lehetőségeit, létrehozva a surlódások és kontrasztok olyan harmóniáját, amely sem nálunk, sem a világ más táncszínpadain nem kerülheti el a nézők és a szakma figyelmét.

Kavalkád

A Koreai Nemzeti Kortárs Táncegyüttes estje

Koreográfus: Ahn Sungsoo (művészeti igazgató, Koreai Nemzeti Kortárs Táncegyüttes)
Világítástervező: Kim Keonyoung
Táncosok: Lee Juhee, Kim Jeeyeun, Kim Hyun, Kim Minji, Sung Changyong

2018. május 4.

Várkert Bazár

Képek forrása: Papageno.hu