Szó van érintőlegesen egyrészt a globálissá kiterjedt feminizmus és annak különböző hajtásai (pl: #metoo, body positivity movement) által a diskurzusba emelt és teljesen átértékelt olyan kérdésekről, mint az alapvető férfi-női viszonyulás és erotikus érintkezés, vagy épp a szépségről és a létező-nem létező szépségideálról alkotott fogalmainkról. A másik oldalról pedig olyan frissen napvilágot látott felvetéseket is érint egy az egyben Houellebecq, mint például a Robin Hanson közgazdásztól származó gondolat a szexuális javak újraelosztásáról, az alanyi jogon járó szexről és a szexualitásban nem részesülők kompenzációjáról, melyről jelenleg is aktív és heves vita zajlik az amerikai sajtóban.

Mindezek természetesen nem expliciten, direkten jelennek meg a könyvben, azonban a történet központi témája és számos gondolata pont illeszkednek az említett kérdéskörökhöz.

Ahogy az Houellebecq későbbi műveire is jellemző, úgy A harcmező kiterjesztése esetében is tulajdonképpen egy társadalomról alkotott elmélet regénybe foglalásával van dolgunk. A szerző műben kifejtett alapvetése a következőként foglalható össze: Ahogyan egy tisztán liberális (azaz teljesen szabad) gazdasági rendszerben egyesek óriási vagyonra tesznek szert, addig mások akár egész életükben éheznek és napról napra élnek. Ezzel párhuzamosan pedig egy olyan rendszerben, amelyben a szexuális szabadság, azaz liberalizmus uralkodik, vagyis mindenki azzal létesít kapcsolatot, akivel és ahányszor csak szeretne, egyeseknek rendszeres és változatos szexuális élet jut, míg mások adott esetben akár örök magányra is kényszerülhetnek. A könyv talán nem meglepő módon pont ez utóbbi eshetőséggel foglalkozik és mutatja be, milyen hatással lehet az erotika hiánya az ember belső és külső világára.

„Anything can happen in life. Especially nothing” - szól a híres mondat Houellebecq A csúcson című regényben, amely azonban tökéletesen leírja A harcmező kiterjesztésének történetét - vagy épp történetnélküliségét - is. Főhősünkkel ugyanis alig történik valami: unalmas és bármilyen kihívást nélkülöző pozícióban dolgozik informatikusként egy minisztériumban, szociális élete pedig szinte alig van. Egy nap aztán megbízást kap arra, hogy egy új szoftvert tanítson be kollégájával a vidéki minisztériumokban, amely utazás aztán katalizátorként hat hősünk már korábban megkezdett elszigetelődésére. Ő és munkatársa, Tisserand, informatikusként ugyan jó társadalmi pozícióban vannak, a nők terén azonban a rendszer abszolút veszteseinek számítanak. A történet során egyre elkeseredettebben próbálják a külső és belső korlátaikat legyőzni, és kitörni vesztes helyzetükből, amely próbálkozások azonban úgy tűnik, előre kudarcra vannak ítélve.

Hősünk igazi, jellegzetesen houellebecq-i figura, aki ugyan mind saját magát, mind az őt körülvevő világot cinikusan és némiképp megvetéssel szemléli, de egyúttal szomjazza is az emberi kapcsolatokat. Főszereplő narrátorunk mint az élet partvonalára sodródott külső szemlélő képes a világot a maga puszta valóságában, minden máz, idea, felszínesség és sallang nélkül látni és intellektuális, maróan gunyoros kritikával illetni. A Harcmező kiterjesztése elsősorban egy belső küzdelem története, amelyben a szeretet és az erotika hiányától megkeseredett figura egyre távolabb kerül a társadalomtól és az emberi kapcsolatoktól, és így a boldogság lehetőségétől is.

Houellebecq röviden és lendületesen mutatja be azt a folyamatot, amelyben a látszólag normálisnak tűnő állapotból eljutunk az emberektől való teljes eltávolodásig, aminek végén hősünkben már a remény is megszűnik, és végérvényesen beletörődik örök-vesztes helyzetébe. A regény során végig ott lebeg a nyitva hagyott kérdés, hogy a vesztesek vajon a társadalom áldozatai-e inkább, vagy a saját belső világuk foglyai igazából. Bármelyikről is legyen szó, azt előre sejthetjük, hogy ez egy olyan kálvária, amelynek vége nem egy katartikus feloldás, hanem egy determikus beteljesülés lesz.

Ugyan kétségkívül nehéz és nyomasztó témát választott Houellebecq 1994-ben első könyve témájának, A harcmező kiterjesztése ha nem is könnyed, de sok esetben szórakoztató és élvezetes olvasmány – köszönhetően a főhős állandó és fanyar iróniájának. Maga a témaválasztás pedig, vagyis a „szexuális javak” egyenlőtlen elosztása, illetve az erotika hiánya egyrészt kevés hangsúlyt kapott idáig, másrészt pedig a jelen korban, amikor a szexualitás talán minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kap, különösen fontos egy olyan könyv, amely a rendszer hősünkhöz hasonló veszteseit mutatja be.

A fotókat Bach Máté készítette Michel Houellebecq budapesti látogatásakor 2013-ban.