1.) Volt-e kedvenc meséje gyerekkorában? Mi volt az? Miért volt az?

Négy-öt évesen a Didergő királyt szerettem, és csak húsz évvel később jöttem rá a mese mágikus funkciójára, ugyanis dédnagymamám olvasta fel nekem mindig, aki a nagyapáméknál élt. Nagyapám nagy tudós volt, de a munkája mellett nemigen jutott rám ideje - úgyhogy könyvtára jeges birodalmában, megközelíthetetlen fenségében nyilván őt éreztem didergő királynak, akinek a szívét én, a kislány, felmelegíteni vágytam.

2.) Emlékszik-e első önálló olvasmányélményére?

Hát persze, hogy emlékszem, az Egri csillagok volt! Jutka nagynéném olvasta fel nekem először, de aztán, bár még akadoztam az olvasással, én is rögtön végigolvastam még egyszer. A kalandokat is nagyon szerettem, de a kedvencem mégis a szerelmi szál volt, meg Vicuska vitézsége. Ma is megborzongat a kerti szerelmi jelenet, a parfümillat, a csók, a gyűrű - a két főhős egymás iránti rajongása, hűsége és ereje mély benyomást tett rám, azóta is javíthatatlanul romantikus vagyok. De nézzük csak meg, ma is milyen szép ez a jelenet, amikor Vica viszontlátja szerelmét: "- Gergő! - mondotta a kezét összecsapva. - Hogyan kerülsz ide? - Az öröm ragyogása áradt el rajta, s a rács nyílásához tette az arcát, hogy Gergely megcsókolja. Gergely eközben valami kellemes illatot érzett rajta, hasonlót az áprilisban virágzó lonc illatához. Azután mind a ketten fogták a rácsot, egymás keze mellett. A rács hideg volt. A kezük meleg."

3.) Mi volt gyermekkora kedvenc könyve, regénye?

A legemlékezetesebb A két Lotti. Nyolcéves voltam, amikor olvastam, és szinte minden jelenetére emlékszem. Az ikerpár hihetetlenül felnőttnek tűnt előttem: igazi nagylányok voltak, kilencévesek! Nekem akkor az az egy esztendő rettenetes nagy különbségnek tetszett, naponta vártam, hogy kilencéves legyek. Ma is valahogy ettől a kortól számítom a "nagyságot". Persze ne felejtsük el azért, hogy az ikerlányok egyedül jártak a henteshez, és önállóan főztek az édesanyjuk és maguk számára. Én is egyedül jártam a boltba, de húst sütni egyedül - nos, arra még nagyon sokáig kellett várnom. Kästnertől felelősséget tanultam, felnőttséget, komolyságot. Most, amikor az ötéves fiam az Emil és a detektíveket hallgatja ugyanolyan lelkesedéssel, mint én akkor a Lottit, látom, hogy Kästner mekkora szolgálatot tesz gyereknek és felnőttnek egyaránt: kalandot ad és izgalmakat, mégis képes arra, hogy vaskalapos tanári intelmek nélkül, közvetlen kedvességgel beszéljen erkölcsről, felelősségről, szeretetről.

4.) Nyújtott-e Önnek maradandó élményt valamely könyvillusztráció?

A legjobban Reich Károly rajzait szerettem, a gyerekeim szobájában is az ő rajzai vannak a falon. Most is vannak kedvenc kortárs illusztrátoraim.

5.) Körülbelül hány mondókát, gyerekverset vagy gyerekversként számon tartott verset tud kívülről?

Fogalmam sincs - mindenesetre többet, mint amit hirtelenjében össze tudnék számolni. Fejből leginkább a klasszikusokat: a "Kisbalázst" és a Családi kört szoktam mondani esténként, de éneklés és játék közben rengeteg régi zeneovis, iskolás mondóka is beugrik, meg persze számos verstöredék, de (hívószavakra) szinte az egész Weöres-féle Rongyszőnyeget tudom.

6.) Nyúlt-e vissza felnőtt fejjel gyerekkori olvasmányélményhez az élet fontos pillanataiban? Most van-e kedvenc meséje?

Meséket mindig szívesen olvasok, és vannak könyvek, amelyeket gyerekkorom óta keresek, ilyen például egy De Ségur nevű írónő tündérmesekönyve, ez nagy hatással volt rám, sokszor eszembe jut. Tetszik a Boldizsár Ildikó-féle mesterápia is - nem próbáltam még, de biztosan hatásos - ha jól értem, akkor pontosan arra szolgál, hogy az élet fontos pillanataiban felhasználjuk a mesék energiáját.

Most éppen Beatrix Potter meséit fordítom, ez az aktuális kedvencem, mert egyszerre kép és szöveg, pontosság és mese, rémület és romantika.

7.) Jelenleg milyen kapcsolatban áll a gyerekirodalommal?

Gyerekverseket írok, és a fiaimtól számos megrendelést kapok mesékre. Ezeket sajnos még nem teljesítettem, pedig Felhővári Klári vagy a lepke-királykisasszonyok története tényleg megérné, hogy rendesen megírjam. Persze ezek eléggé lányos mesék, a vitézeseket inkább felolvasom, amire pedig plusz igény van, azt majd megírja az édesapjuk... Gábris fiam az átalakulós meséket kedveli, úgyhogy ezekből mesélek a legtöbbet. Sok-sok mesét, gyerekregényt olvastam már fel nekik (két- és hatéves korosztály), a Boribontól és a Kippkopptól a Hobbiton át a Trapitiig, és voltaképpen az az igazság, hogy olvasmányaim tetemes részét teszi ki a gyermekirodalom, mert mire odajutnék, hogy az éjszakai órákban magam is belekezdhetnék komoly olvasmányaimba, bizony, nem egyszer elalszom...