A film írójának és rendezőjének, Bogdán Árpádnak ez a második alkotása, amelyet beválogattak a Berlinale programjába, Boldog új élet című első filmje 2007-ben szerepelt a fesztiválon. A Genezist itthon a budapesti Titanic Filmfesztiválon láthatta először a nagyközönség, majd országosan is a mozikba került (kritikánk itt olvasható). A bemutató apropóján beszélgettünk a rendezővel.

PRAE.HU: Kisgyermek korodban állami gondozásba kerültél, és a Balatonberényi Nevelőotthonban nevelkedtél. Hogyan jutottál el odáig, hogy festészettel, írással, színészettel, egyszóval művészetekkel foglalkozz?

Annak idején, amikor sokadmagammal bekerültem a nevelőotthonba, az első hely, ahova bevittek minket, a klubhelyiség, illetve a könyvtárszoba volt. Mondanom sem kell, hogy ez volt a legmelegebb, legbarátságosabb zuga az egyébként meglehetősen szigorú intézetnek. Azon a helyen találtam meg a csendet, a nyugalmat, azt a másik világot, melyre akkoriban nagyon vágytam. Így nyolc évre abban a könyvtárban ragadtam, és kiolvastam minden könyvet, amit csak tudtam. Ez volt az én menekülési útvonalam, lassacskán pedig maguk a történetek, mesék, versek váltak azzá. Egy idő után a társaim is egyre többször kérték, hogy olvassak fel nekik. A művészetek iránti érdeklődésem, még artikulálatlanul ugyan, de onnan indult. Ezen kívül ott voltak az iskolai előadások is, amelyekben a nevelők rendszeresen nekem adták a főbb szerepeket. Némi kiváltsággal is járt, ha valaki közreműködött ezekben a darabokban, így egy idő után már magamtól is egyre gyakrabban jelentkeztem a különböző szerepekre. Ez a szokásom azután áthagyományozódott a középiskolás éveimre is, amikor már picit tudatosabban álltam hozzá ehhez az egészhez. Az állandó szereplések egyfajta védettséget, a társaim részéről tisztelet, a tanáraim részéről nagyobb fokú engedékenységet eredményeztek, de színészeten még ekkor sem gondolkodtam.

PRAE.HU: Akkor hogyan jött képbe a színház?

Meglehetősen prózai módon. Egy barátomat kísértem el egy castingra, ahol a rendező engem is megkért, hogy menjek fel a színpadra, majd pillanatok alatt azt vettem észre, hogy fizetett színésze vagyok egy színháznak. A zűrös kamaszéveim után rettentően jól jött, hogy egy szigorú rendező befogott engem, és elkezdett mindenféle hasznos dologra tanítani. A színészvezetést is tőle lestem el.

PRAE.HU: A színház helyett mégis a filmezésnél kötöttél ki.

Igen, de ez nem tudatos döntés volt. 2002-ben az egyik barátommal elkezdtünk ötletelni egy darabon, mely József Attila utolsó hónapjait, elsősorban Flórával való kapcsolatát mutatja be. Fejben elkezdtük megalkotni a darabot, berendezni a színpadot, majd szép lassan kialakult valami, ami vászonra kívánkozott. Pályáztunk támogatásért, szereztünk stábot, és rövid idő alatt leforgattuk a nyolcvan perces filmet, amely a színdarab alatt ment. Tulajdonképpen ekkor írtam meg életem első forgatókönyvét, mely inkább hajazott egy szövegkönyvre. Premiereket már éltem meg előtte, de ez annyiban volt más, hogy úgyszólván az enyém volt. Rettentően izgultunk, és egy pillanatra meg is ijedtem, mert az előadás után néma csend volt a nézőtéren, majd hirtelen jött az orkánszerű tapsvihar. Onnantól kezdve már a barátaim, producereim is tudták, hogy van valami közöm a filmezéshez.

PRAE.HU: Hogyan született meg az első filmterved?

A darab sikerét követően megkérdezték, hogy van-e valami forgatókönyv ötletem, én pedig éltem a lehetőséggel, és később ebből lett a Boldog új élet. Igazából egyetlen, számomra nagyon erős érzelmi tartalommal bíró képből született meg a film – egy magányos srác, aki a hideg, téli éjszakában sétál egy békásmegyeri lakótelepen, kékes bőrdzsekijén néha-néha megcsillan a lámpafény. Ez volt az állami gondozott srác, aki frissen került ki a nevelőotthonból, és nem tudja, mi legyen, hogyan tovább.

PRAE.HU: Azelőtt nem kaptál semmilyen filmes képzést. A forgatókönyv megírása nem jelentett problémát?

Akkoriban még nem voltak forgatókönyvírói programok, és nem is vették olyan szigorúan, hogy milyen formában írod meg a forgatókönyvet, így lényegesen kötetlenebbül lehetett írni. Éppen nemrég olvastam újra a Boldog új életet és mosolyogva konstatáltam, hogy formailag mennyire eltér a Genezistől. Ez persze nem csoda, a két alkotás között eltelt tizenkét év, azóta pedig megjelentek olyan kritériumok, formátumok, melyek sokkal jobban megszabják egy forgatókönyv felépítését, szerkezetét.

PRAE.HU: A Genezisre rögtön kaptak a Filmalapnál?

Igen, szerencsére azonnal elfogadták a filmtervet, és azzal együtt meg is kapta a fejlesztési támogatást. Menet közben persze voltak kérdőjelek, mert néha túl reménytelennek, sötétnek ítélték a sztorit. De ez elkerülhetetlen. Egyszerűen túl kell élni az ilyen időszakokat. Az alkotóknak nem szabad elbizonytalanodniuk, hanem nagyon kell hinniük a projektjükben. Egyszer ugyanis eljön az a pillanat, amikor az író kikerül a monitora magányából, és más emberek is bele fognak szólni, kritizálni fogják a munkáját. A gőgös alkotói trónt ilyenkor egyszer-kétszer megrázzák, és ha ezt nem fogadod el, akkor jobb, ha inkább regényírásra adod a fejed, úgy kevésbé szólnak bele az elképzeléseidbe. Vízválasztóak ezek a szituációk, mert ilyenkor dől el, hogy egy szerző mennyire gondolja komolyan, amit csinál. Én úgy tapasztaltam, hogy tisztelik, ha megharcolsz az ötletedért. És akkor azt még nem is említettük, hogy egy harmadik fél javaslatai mennyire hasznosak tudnak lenni, hiszen ő egyfajta objektív rálátással rendelkezik, így az észrevételei gyakorta különösen konstruktívak, építő jellegűek.

PRAE.HU: Ha valaki megnézi a műveidet, biztos feltűnik neki, hogy a mai trendekkel ellentétben milyen keveset beszélnek a filmjeidben. A verbalitás háttérbe szorul, helyette a képi metaforák, szimbólumok dominálnak. Emögött milyen szerzői megfontolás áll?

Egyszerűen annyi, hogy nem szeretem a túlbeszéltséget. Vannak alkotók, akik nagyon ügyesek abban, hogy életszerű és szórakoztató verbális szituációkat teremtsenek. Én viszont jobban kedvelem a képekkel való mesélést. A jelenlegi filmtervemben is arra törekszem, hogy minél kevesebb legyen a párbeszéd, az explicit kinyilatkozás, és ezzel együtt minél nagyobb szerepe legyen a képeknek, a vizualitásnak.

PRAE.HU: Ezek szerint tudatosan redukálod a dialógusok számát?

Félig-meddig. Egyrészről ösztönből kevesebb dialógust írok a forgatókönyveimbe, másrészről már az elején is tudom, hogy nem szeretném, ha sokat beszélnének a karaktereim. Vannak dialógusok, melyek utólag kerülnek ki, de nem elsősorban azért, mert minél kevesebb párbeszédet akarok hallani, hanem azért, mert egyszerűen nincs rájuk szükség. Úgy gondolom, hogy az én eszközöm elsősorban a vizualitás és a csend, ezekkel tudok igazán mesélni, atmoszférát teremteni. Pilinszky az Őszi vázlat című versében írja: „távoli, kétes tájakon készülődik a fájdalom.” A csendnek tehát van egy feszültségkeltő hatása is. Hol nyugtató, hol fenyegető, attól függően, hogyan alkalmazod.

PRAE.HU: A Genezis főhősei szintén keveset beszélnek, érzelmeiket inkább a tetteik, viselkedésük, illetve a vizuális metaforák körvonalazzák. Ami számomra igazán lenyűgöző volt, az az, hogy a fiatal roma gyermeket, Ricsit alakító Csordás Milán milyen természetességgel vette ezt az akadályt. Őt hogyan találtátok meg? Amikor először találkoztatok, már tudtátok, hogy ő lesz a legalkalmasabb a szerepre?

Azonnal tudtam. Hatalmas mázlival találtuk meg. Ennek a szerepnek a castingja nem működött volna a klasszikus módszerrel, mivel ilyen fiatal gyerekszínész, akinek a karaktere is hasonló, nem volt sehol. Ilyen fiatal korban még színészképzések sincsenek, tehát ezt a szerepet mindenhol meg kellett hirdetni, így a Facebookon is. Továbbá nagyon sok embert alkalmaztunk, akik járták az országot, és keresték a falvakban a megfelelő gyereket. Nem jártak szerencsével, de a Facebook segített nekünk. A kissrác rálelt erre a hirdetésre, és jelentkezett az édesanyja segítségével. Mikor először megláttam, hatalmas megkönnyebbülést éreztem, tudtam, hogy szót fogok vele érteni, és így is történt.

PRAE.HU: Egy gyerekszereplővel együtt dolgozni teljesen más, mint egy felnőtt színésszel. Ezt a sokszor kegyetlen történetet hogyan tudtátok Milánnal úgy megoldani, hogy ő is megértse?

Milán egyrészt egy nagyon intelligens gyerek, akivel lehetett felnőttként beszélni. Nagyjából elmondtam neki, miről szól a film, de nagyon azért nem mentünk bele. A legnehezebb jeleneténél, a mészárlásnál természetesen szétizgultuk magunkat, hogy mi lesz, de őt szerencsére egyáltalán nem érintette rosszul a forgatás. Sőt, a munkája néha példaértékű volt, egyáltalán nem volt nehezebb vele dolgozni, mint mondjuk a profi színészekkel. Ehhez hozzátartozik, hogy Milánnal mindvégig ott volt egy hozzáértő asszisztens (egy drámapedagógus – a szerk.), aki remekül lekötötte, és rettentően vigyázott rá.

PRAE.HU: Azt hallottam te nem vagy hívő, munkáidban mégis rendszeresen felbukkannak bibliai utalások, áthallások. A Genezis már a címében is árulkodó, a cselekmény pedig szintén bővelkedik a szent könyvből kölcsönzött motívumokkal. A keresztény kultúrkör iránti érdeklődésed honnan ered?

Való igaz, nem vagyok vallásos, de gyerekkorom óta kedvelem a bibliai történeteteket. Rengeteg elgondolkodtató erkölcsi tanmese található a Bibliában, ezek számos módon értelmezhetőek, és éppen ezért remek vitákra adnak lehetőséget. Nagyon érdekes az is, hogy milyen sok, számunkra is aktuális téma bukkan fel ebben a nagyszerű könyvben. Az egyik kedvenc történetem Mózes második könyvében található, amelyben a fáraó lánya megtalálja és örökbe fogadja Mózest. Számomra ez a gesztus egy gyönyörű példája az önzetlenségnek és a tiszta szívűségnek. A fáraó lánya ugyanis úgy fogad örökbe és nevel fel egy gyermeket fiaként, mintha a saját véréből való lenne. Ráadásul egy olyan gyermeket, aki egy gyűlölt nép fia az egyiptomiak szemében. Ez az egész helyzet az egyik legszebb, legnemesebb emberi választásról, az adoptálásról szól, melyet én is megjelenítettem a Genezisben. Számomra az ügyvédnő, Hanna a fáraó lánya, aki hasonló tettre szánja el magát, s ad ezzel egy új esélyt egy gyermeknek.

PRAE.HU: A fentiekből leszűrhető, hogy egészen máshogy, máshonnan közelítetted meg a problémát, mint a témában készült filmek. Gondolok itt Fliegauf Benedek Csak a szél című dokumentarista-realista munkájára, illetve Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című dokumentumfilmjére. Te hova pozicionálnád a Genezist?

Számomra nem a romagyilkosságok mint konkrét események kerültek a fókuszba, hanem ennek az eseménynek a három főhősre gyakorolt hatása, utózöngéje. Az, hogy a tragédia hatására milyen változásokon mennek keresztül, milyen irgalmatlanul nehéz döntéseket kell meghozniuk, és miként születnek újjá. Ha megfigyeled, a gyilkosság, amely Ricsi szálában történik, inkább egyfajta prológusként funkcionál, elindít egy folyamatot. Engem nem az foglalkoztatott a Genezisnél, ami Fliegaufot a Csak a szélben. Az alkotóknak az a dolga, hogy mindig újraértelmezzék ezeket a kollektív emlékeket, traumákat vagy éppen sikereket. Ezek az események mindig átmennek egy alkotói szűrőn, és valaki innen közelíti meg a történetet, valaki pedig onnan. A lényeg, hogy nem szabad elfelejteni, szőnyeg alá söpörni ezeket a borzalmakat, emlékezni kell, s tudnunk kell róluk beszélni, mivel ilyen események valójában bárhol a világon megtörténhetnek.

A Genezisről írt kritikánk itt olvasható.

Genezis

Színes, magyar dráma, 120 perc 2018

Írta és rendezte: Bogdán Árpád

Fényképezte: Dobos Tamás

Vágó: Politzer Péter

Zene: Víg Mihály

Producer: Taschler Andrea, Ferenczy Gábor

Szereplők: Cseh Anna Marie (Hanna), Illési Enikő Anna (Virág), Csordás Milán (Ricsi), Danis Lídia (Ricsi édesanyja), Ravasz Tamás (Misi), Berki Szofi (Virág édesanyja), Molnár Levente (Péter)

Képek forrása: HungariCom

Werkfotók: Bordás Róbert, Nemesházi Péter (fotókrediteket ld. a képre mozgatva a kurzort)