Tíz éve annak, hogy Magyarországon felfoghatatlan kegyetlenséggel ártatlan embereket végeztek ki. 2008-ban és 2009-ben többek között Galgagyörkön, Piricsén, Nagycsécsen és Tatárszentgyörgyön előre megfontolt szándékkal öltek meg családtagokat, gyerekeket, a támadásokban többen megsebesültek, lelkileg minden bizonnyal örökre. Az áldozatok roma származásúak voltak, az elkövetők pedig szélsőjobboldali szervezetek tagjai. Az ügyek nemcsak a konkrét tragédiák miatt voltak megrázók és elgondolkodtatók, hanem mert a nyomozás és a tárgyalási procedúra is akadozott, és úgy tűnt, mintha az áldozatok származása miatt az igazságszolgáltatás és a társadalom sem lenne túlzottan empatikus, a per több évig húzódott, még hamis tanúk is feltűntek. Sőt, a tatárszentgyörgyi gyilkosságot a helyi rendőrség először balesetnek aposztrofálta, csak a további vizsgálatok derítettek fényt az aljas kivégzések tényére. Vagyis a romagyilkosságok és visszhangjuk rávilágítottak arra, hogy Magyarországon a huszonegyedik században is sok a rasszista, zárt gondolkodású ember a társadalomban és a hatalomban is.

A tragédiákat két híres film is feldolgozta már. Fliegauf Benedek a Csak a szél című játékfilmjében inkább a tragédiák szubjektív vonatkozását domborította ki, a kvázi elszigetelt vidék szorongató bizonytalanságáról tudatosított. Hajdú Eszter ezzel szemben politikai értelemben konkrétabb volt, az Ítélet Magyarországon című dokumentumfilmje a pert egy nagyobb társadalmi-politikai jelenség bemutatására használta fel (az igazságszolgáltatás reprezentánsa, a bíró arrogáns és embertelen hozzáállása sok mindent elárul). A roma származású Bogdán Árpád (Boldog új élet) a Fliegauf Benedek-féle dokumentarista-minimalista, pszichológiai vonulatot követte az évforduló alkalmából készült, illetve általában a rasszizmusra és a xenofóbiára reflektáló Genezis című játékfilmjében.

A Genezis három ember történetét követi a három egységre tagolt cselekményben. Ez a három rövid, kisebb-nagyobb mértékben összefüggő sztori egyúttal három társadalmi osztályhoz, kor- és etnikai csoporthoz kötődik. Az első, ha úgy tetszik, bevezető epizód Ricsi és családja tragédiáját mutatja be, ebben történik meg a 2008-2009-es szörnyű haláleseteket idéző rasszista gyilkosság: Ricsiék házát felgyújtják, a fiú szüleit megölik, a gyermek pedig nem találja helyét, sőt a bosszú gondolata is megfogalmazódik fejében. A második részben egy szétesett középosztálybeli család, illetve a tinilány Virág története bomlik ki, akinek sintértelepen dolgozó barátja, Misi valamilyen okból kifolyólag puskákat tart szekrényében, és haverjaival Molotov-koktélokkal készülnek valami szörnyűségre. Végül a harmadik, záró epizódban Hannáé, az ügyvédnőé a főszerep, akit személyes traumája (ő kislányát veszítette el) mellett az is nyomaszt, hogy a romagyilkosságokkal vádolt agresszív Misit kellene védenie.

Bogdán Árpád művének főhősei tehát mind valamilyen szempontból traumatizált, szeretteik nélkül tovább élni kénytelen karakterek, akik a nevelőotthonban nevelkedett rendező fájdalmát is kifejezik. Bogdán már legelső, a szép emlékű Magyar Filmszemlén (2007) díjazott filmjében, a Boldog új életben is ezzel a lelki teherrel foglalkozott, igaz, akkor még tisztán a saját élményeit dolgozta fel. Az elveszettség és elhagyatottság érzésével persze már a Boldog új életben is felmutatott egy tipikus magyar cigány sorsot, a Genezisben viszont Bogdán Árpád még inkább általánosít, és arra világít rá, hogy az elesettség, a magára hagyottság és a szorongás az egyszerű, ártatlan, becsületes emberek közös élménye egy olyan országban, melyben az (ön)pusztító gyűlölet mélyen beleivódott a társadalomba. A kortárs magyar filmekben sokszor megjelenik az oligarchák urambátyám rendszere, mely mintegy a jelenlegi politikai hatalom metonímiája (Délibáb, A martfűi rém, Kút, Kojot, Brazil, A hentes, a kurva és a félszemű). Bogdán Árpád mint roma származású rendező azonban más perspektívából mutatja meg a magyarországi rendszerszintű problémát. A Genezisben nincs szükség a felsőbb hatalomra ahhoz, hogy életek hulljanak szét, emberek nyomorodjanak vagy haljanak meg. Bogdán Árpád rámutat arra, hogy a szélsőséges gyűlölet olyan erőszak-láncreakciót indít be, mely a társadalomban élőket egymás ellen fordítja.

A legkeményebb és legerősebb ebből a szempontból Ricsi szála, és érződik a filmen, hogy Bogdán Árpádhoz is ez állt a legközelebb, már csak a főszereplő személye miatt is. A Ricsit alakító Csordás Milán ugyanis kiskorú civil szereplő, aki egy Facebook-kampány során jelentkezett a főszerepre. Bogdán Árpádnak pedig a legjobbat sikerült kihoznia a fiúból a Genezisben. Jóllehet, éppen az ő természetes alakításával és nyelvezetével szemben hat kissé idegennek például a profi roma színész, Danis Lídia Ricsi édesanyjának szerepében. Szerencsére a többi cigány mellékszereplőt sikerült úgy kiválogatnia Bogdán Árpádéknak, hogy abszolút hitelesek legyenek, és tükrözzék azt, hogy a rendező bensőségesen ismeri a romák kultúráját, viselkedés- és életmódját, nyelvezetét.

Az első sztori tehát hitelessége miatt is nagyon erős, ugyanakkor szimbólumrendszere és maga a történet is igen érdekes. A roma-filmekkel általában két nagy probléma van: egyfelől nem cigány származású, budapesti értelmiségi rendezők (Groó Diána: Vespa, Fliegauf Benedek: Csak a szél, M. Kiss Csaba: Brazilok) készítik őket, másfelől az alkotók a főhősöket kizárólag a fehér rasszizmus passzív, jámbor elszenvedőiként mutatják be (az említett Brazilok már szerencsére szembe ment ezzel a trenddel). Bogdán Árpád nem idealizál: Ricsi támadás előtti "idilli" éveit is beárnyékolja apahiánya (édesapja falopás miatt ül börtönben), majd a neonácik rémtettét követően a fájdalma bosszúvágyat szül. Tudjuk, hogy a 2008-2009-es támadássorozatok után a romák tömegtüntetésekbe kezdtek, és a cigányok közti szélsőségesek a Magyar Gárda és a Magyarok Nyila extrém jobboldali csoportokkal szemben létrehozták a Romák Nyilát, illetve a Roma Gárdát, és az elkeseredettség, a félelem újabb gyűlöletet és ellenerőszakot generált.

A szélsőjobbosok általában a deviáns eseteket általánosítják egy egész népcsoportra, ezért is intézték a támadásokat ártatlan családok ellen, mert a sztereotípiákból indultak ki: a romák erőszakosak, a romák lopnak, a romák lusták, nem dolgoznak stb. A felháborodott és elkeseredett cigányok által létrehozott szélsőséges szervezetek, illetve ezek reakciói pedig mintegy "igazolják" a neonácik szerint a sztereotípiákat. A Genezisben Ricsi zokniba tekert szappannal veri meg egyik őt megalázó, a kisfiú családját meggyilkoló neonácik mellett kiálló osztálytársát, a Hanna-szálban pedig megjelenik az ellenerőszak nagyban, az agresszióba torkolló tüntetések formájában. Ricsi dühkitörése és a gyilkosok ellen tüntető romák a szélsőjobb értelmezésében rémtettük igazolásai. A Genezis azonban segít megérteni, hogy az olaszliszkai tanárlincselés és a 2008-2009-es roma-gyilkosságok között nincs minőségbeli különbség: az áldozatok minden esetben ártatlan emberek voltak, akiket az ideológia, valamint az ideológiákból és sztereotípiákból fakadó kölcsönös bizalmatlanság gyilkolt meg. 

Így annak ellenére, hogy Bogdán Árpád teljes mellszélességgel a rasszizmus ellen áll ki, amellett érvel, hogy ha az erőszakra erőszakkal reagálunk, akkor ugyanolyan bűnösökké válunk, mint a szélsőségesek, akik aljas és gyáva módon Molotov-koktélt dobtak ártatlan cigány családok házaira. És emiatt amúgy Ricsi és Hanna, az ügyvédnő története szorosan összekapcsolódik, sőt ezek kiegészítik egymást. Míg Ricsi szüleit veszítette el, addig Hanna gyermekét. Ricsi kvázi meggyűlöli a nem cigányokat, Hanna ellenben önmagát gyűlöli, amiért Misit, a gyilkost kell védenie. Emiatt is kár, hogy a Genezisben csak a lehetősége van meg annak, hogy ez a két ember érdekes, komoly kapcsolatba kerüljön. Sajnos a szálak hirtelen, a film végén érnek össze, mintha Bogdán Árpád észbe kapott volna, hogy már van két órára elég anyaga, be kellene valahogy fejezni a filmet. Ugyanakkor ez kifejezetten pozitív alkotói döntés, mert az író-rendező nem engedett a klasszikus anyamelodrámák csábításának ("az elárvult gyermek egy gyermektelen nő személyében anyára talál"), még ha a fináléba azért be is szivárgott a hollywoodi hatás.

Hanna személyes konfliktusa is túl gyorsan oldódik fel. Nem arról van szó persze, hogy nincs jól megalapozva a karakter. Sőt, valójában sok is az expozíció, mivel egy idő után Bogdán Árpád nem tud mit hozzátenni hősnőjének szenvedéséhez. Látjuk, hogy nap mint nap sírva rója haszontalanul a "köröket" futópadján (amúgy remek szimbóluma a futópad a céltalan, monoton, értelmetlenné vált életnek), azonban ezt többször megismételni nem annyira szerencsés.

A Genezisben sajnos vannak még hasonló önismétlések és üresjáratok a többi epizódban is, azonban ennél problémásabb Virág története. Míg Ricsi és Hanna sztorija nagyon erősen összetartozik, Virágé kilóg a sorból, egy új, önálló történet rejlene benne, amely elég volna egy másik játékfilmre (jóllehet, azt már tulajdonképpen megcsinálta Kocsis Ágnes pár éve a Friss levegő formájában). Igaz, ebben ismerjük meg Misit, és ezáltal némileg komplexebbé válik a rasszista gyilkos karaktere, emiatt kétségtelenül nem tűnik leegyszerűsítőnek és egydimenziósnak Bogdán Árpád filmje. Ám Virág családjának válsága és az anyaság vállalásának kérdése csak nagyon lazán kapcsolódnak a roma-gyilkosságokhoz, az erőszak és ellenerőszak problémáihoz, melyek a nagy történet gerincét képezik. Érdekes a lány figurája (a szintén amatőr színész Illés Enikő Anna Milánhoz hasonlóan szép munkát végez), azonban túl hosszú időre elhagyjuk miatta Ricsit és a fő szálat, így a Genezis cselekménye majdnem szétesik.

Ettől függetlenül a Genezis erős film egy igen erős, bár annyira nem eredeti, és néha hatásvadász filmnyelvvel. Bogdán Árpád, illetve az operatőr, Dobos Tamás végig a főszereplők nézőpontjára korlátozták a filmet. Emiatt szűk képkivágatok, kis mélységélesség, hosszú beállítások, vagyis minimalista stílus jellemzi Bogdán művét. Persze hasonló megoldást már láttunk a Saul fiában, ahol ez jobban is működött, mivel ott tényleg egyetlen karakter kálváriáját követtük végig a hátához tapadt kamerán keresztül. Itt viszont például a hallássérült lány fogyatékossága formai érzékeltetésének (ha nincs rajta a hallókészülék, a filmhang is torzul) nincs különösebb dramaturgiai funkciója. De még így is a néző agyába éghetnek annak a bizonyos borzalmas, lidérces éjszakénak a képei, és igen erős az a jelenet is, melyben a tüntető tömeg előtt elvonulni kénytelen Hannát orrba vágják, mivel a kamera szinte végig az ügyvédnő arcára fókuszál.

A Genezis felsorolt hibái ellenére nagyon fontos alkotás, kimagaslik a magyar romákat bemutató alkotások közül, már csak azért is, mert a rendező, Bogdán Árpád személyesen érintett a témában, és arra is figyelmeztet filmjével, hogy mindannyian érintettek vagyunk. Bogdán művének pedig nemcsak azért van sajnos aktualitása, mert a rasszizmus és a xenofóbia örök és univerzális, hanem mert érzékelhető a kontraszt a tíz évvel ezelőtti és a mostani Magyarország között. Ma ugyan szerencsére hasonló cigányellenes neonáci támadások nincsenek. De míg akkor ezek extrém, sokkoló esetek voltak, 2018-ban azonban az idegengyűlölet intézményes formát öltött a magyar kormány népuszító propagandájának formájában, és a "büdös cigány" helyett a "büdös migráns"-t fújja a hazug politikai retorika által megfélemlített átlagemberek egy része, sőt, bizonyos, a hatalom közmunka-programjáért hálás, elszigeteltségben élő romák is. Egy ilyen országban létfontosságúak a Genezishez hasonló filmek, melyek felhívják a figyelmet arra, hová vezethet az elvakult, ideológiai alapú gyűlölet.

Genezis

Színes, magyar dráma, 120 perc, 2018.

Írta és rendezte: Bogdán Árpád. Operatőr: Dobos Tamás. Zene: Víg Mihály. Producer: Taschler Andrea, Ferenczy Gábor. Vágó: Politzer Péter. Szereplők: Csordás Milán (Ricsi), Illés Enikő Anna (Virág), Cseh Annamária (Hanna), Danis Lídia (Milán édesanyja), Ravasz Tamás (Misi), Berki Szofi (Virág édesanyja), Molnár Levente (Péter). Bemutató: 2018. április 12. Forgalmazó: Hungaricom. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott.

Képek forrása: Hungaricom