bezár
 

irodalom

2018. 04. 13.
A Menő könyvek idei újdonságai a könyvfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Menő könyvek idei újdonságai a könyvfesztiválon Az elsősorban kamasz olvasóközönséget célzó Rólad/Neked könyvek két új érdekességgel bővíti idei kínálatát a könyvfesztiválra a Menő Könyvek.

A Rólad/Neked könyvek olyan sorozat, amely kamasz, vagy a kamaszkorhoz nagyon közel álló írók által írt könyveket gyűjt össze, mely mind témájában, mind problematikájában megfelel a korosztály érdeklődési körének, és mindez a kamaszok számára hiteles hangon szólal meg.

prae.hu

A görög istenek léteznek és köztünk járnak. Legalábbis az Isteni szikra – Ne szeress! című fordulatos regényben, egy kalandos nyári tábor történetében. Bővül a Rólad/Neked könyvek sora az Egy év, tíz hibával, aminek szerzője Horányi Hanna Zelma, aki maga is jól ismeri a kamaszok mindennapjait. 

Marah WoolfIsteni szikra 1. - Ne szeress!

Isteni szikra I.- Ne szeress!„– Ilyet soha többé ne mondj, megértetted, Jess? – A hangja fenyegető volt, a szeme csak úgy szikrázott haragjában. – Ne szeress!"
Jess igazából nem vágyott másra a nyári szünet alatt, mint hogy pár nyugodt hetet tölthessen egy táborban, a Sziklás-hegységben. Az, hogy szerelmes lesz, egyáltalán nem szerepelt a tervei között. Aztán megismerkedik Caydennel, a smaragd szemű fiúval, aki elrabolja a szívét. De Cayden szeme előtt más cél lebeg: egy isten fiaként egyezséget kötött Zeusszal, és már évszázadok óta várja, hogy a megállapodásuk végre beteljesüljön. Ha talál egy lányt, aki képes ellenállni neki, Zeusz teljesíti leghőbb vágyát, és halandóvá válhat.

Vajon Cayden hajlandó-e mindent megtenni a győzelemért — még akkor is, ha ennek Jess szíve az ára?

Várható megjelenés: 2018. április 16.
Terjedelem: 432 oldal
Méret: 215 mm x 135 mm x 40 mm
Kötés: Kartonált
Ár: 2990 Ft
ISBN: 9789634034797
Fordító: Nánási Yvette
Sorozat: Isteni szikra

Horányi Hanna ZelmaEgy év, tíz hiba

Egy év, tíz hibaVajon hány hibát lehet elkövetni egy év alatt? 
Nem a kémia dogában, és nem is a tesiórán, hanem egy sokkal nehezebb tantárgyban: az életben. Kinga épp beleveti magát a kilencedikbe, új sulija, kicsit konzervatív családja és sok barátja van. Belép egy zenekarba, bulizik, és a fiúk is észreveszik a romantikus és vagány lányt. Azzal meg csak a baj van, ha az ember szíve átveszi az irányítást... Vagy mégsem? Horányi Hanna Zelma első regényében pontosan mutatja be az első szerelmek, rácsodálkozások, rajongások és viták természetét - azaz egy kamasz hétköznapjait.

Várható megjelenés: 2018. április 16.
Terjedelem: 336 oldal
Méret: 215 mm x 135 mm x 20 mm
Kötés: Kartonált
Ár: 2990 Ft
ISBN: 9789634034940

A Menő könyvek könyvfesztiválos programjai:

Április 22. vasárnap                    Kner Imre terem
13.00–14.00       A Rólad-Neked könyvek új szerzői

Rólad – Neked, avagy lehet-e komoly témákról könnyedén írni? Előny vagy hátrány, ha ifjú a regényíró? Bencze Blankát, Horányi Hannát és Király Anikót Csapody Kinga kérdezi.

Dedikálás

Április 22. vasárnap
14:00 Bencze Blanka és Horányi Hanna dedikál a Manó Könyvek standján

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Fekete István Lutrájáról
Prae Kiadói nap Pécsett
Megjelent a szerző emlékiratainak folytatása, A másik egy
Kritika Vági János Hanghordozó című regényéről

Más művészeti ágakról

gyerek

Válogatás a bábszínház adventi programjaiból
gyerek

Marék Veronika kapta a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat
Oksana Karpovych: Lehallgatva című filmje a 21. Verzió Filmfesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés