A történetet a főhős (Keller Jázmin) prizmáján át követjük. A legmélyebb testi és lelki zugokba vezet be bennünket, meglehetősen vulgáris stílusban és zavarba ejtő plasztikussággal. Azonban ha ezt nem tenné, nem lenne értelme a könyvnek. Az alkotásnak tétje van. És Király ezt nem akarja alábbadni – nagyon helyesen. E nélkül nem válna ennyire egyértelművé a hiány. Az apa hiánya. És ezen keresztül az emberek szentségének a hiánya. Apja döntésében, vagy fogalmazzuk inkább úgy, hogy abban a helyzetben, mikor apja elhagyta a családot, megtagadta őket. És a lány ezt a megtagadást próbálja üggyel-bajjal helyrehozni saját magában. Jobb híján péniszek garmadájával, a szemünk láttára. Az előttünk zajló együtthálások csupán a kifejezés eszközei. Külön érdeme a könyvnek, hogy nem lesz csak egy elbeszélés, egy újabb zsánerkép, mely a XXI. századi ember szexuális ingerküszöbét hivatott még magasabbra emelni és a szintet még animálisabbra redukálni, hanem egy erdélyi lány önanalízise, abból kiindulva, hogy az apja kislánykorában elhagyta. A többi már az olvasó dolga, hol s hogyan csatlakozik a műhöz.  A sorok között olvasva igen sok minden vonatkozhat ránk, még ha az adekvát helyzet számunkra ismeretlen is.

A könyvborító és a cím is precíz munkára vall, a szöveg egésze mind a kettőben találóan tükröződik. Nyugodtan morzsoljuk a cím szavait, és érezzük meg a bennük rejlő feszültséget; rántsa le mindenki maga erről az eufemizmusról a leplet! És ha már elolvastuk a regényt, visszatekintve rideg tényként konstatálhatjuk az apa távozását.

Ami az után következett, az mind csak ennek a feketelyuknak a széle. Jázmin ezt a feketelyukat próbálja betömni, minden értelemben. Kislánykorában a történelem órán, az egyetemi professzorokkal, a Másikkal, Ask Burlefot nevű szeretőjével. És bár hiába duzzadnak a péniszek, az űr akkora, hogy egyik sem képes betömni. Ekkor jön a hívás az apától, és kezdődik a szimbolikus utazás Szarajevón át Münchenbe. Kicsit talán közhelyes ez az út-metafora, ugyanakkor intimitása és egocentrikussága eltiporja azt. Az úton lévő feketelyuk folyamatosan dobja ki a régi emlékeket, kiszámíthatatlan pillanatokban törnek fel, és röpítenek egyik síkról a másikra. Ugyanakkor mégsem okoz összevisszaságot, a szerző jó arányérzékkel szövi a regény fonalát. A marosvásárhelyi gyermekkort, az egyetemista éveket, a budapesti senyvedést, majd az utazás alatti sodródást és a müncheni szolgamunkát.

Jellemábrázolása meglehetősen naturalisztikus, éppen azért, hogy a főhős szeme helyesen törje a fényt. A szürke háttérből talán a nagymamáé a legkarakteresebb árnyalat:

„Gyere csak, fiam, mondta neki, majd fogta az egyik kempingszéket, maga elé húzta és belenyomta apámat. (…) A nagyanyám, mintha ott se lettünk volna – se szó, se beszéd – lekevert az apámnak egy óriási pofont. Akkorát, hogy az erőfeszítéstől kiköpte a protézisét.”

A figura groteszkségét a domináns viselkedése adja (mely általában komikus véget ér), misztikus történetei, babonái csak tetézik jellemét. Talán az ő viszonya a legintimebb Jázminnal. Nagymamai szerepnél többet azonban ő sem tud nyújtani.

Anyjával való viszonya igen felszínes marad, az együttéléskor szükséges kommunikációnál többet ritkán beszélnek, később a telefonálás pedig a folyton elhalasztott kínos gyötrelem. Bár a regény elsősorban az apával való viszonyra hegyeződik ki, az út legvégére (ez ugyan nyitott kérdés marad) anyjával is megbékél, ahogy a Másik, és Ask szála is elvarródik. 

Az egyes szám első személyben történő elbeszélés megemeli a legkisebbet, a legelhagyatottabbat, így megbillen a hierarchia, és a rend. A konok erdélyi nő - a nagymama, és a román származású édesanya társasága, az osztálytársak ellenséges hozzáállása nem képes felvillanyozni a kis Jázmin árnyékká vált életét. Persze ami megtörténhet egy gyerekkel, nagyjából vele is megtörtént, de mindig a partmentén, ahova az apja tette őt az által, hogy egyik napról a másikra, síléccel a vállán elhagyta. (Ez persze ennél bonyolultabb, de a lány akkori nézőpontjából csak ennyit értett.) Az egyetemévek alatti bujaság, majd a Másik mind ennek az öntudatlan partra vetettség állapotnak a velejárói. Ask Burlefot személye talán az utolsó stációja ennek a „szenvedéstörténetnek”. Ő már reflektál a főhősre, így a farkába harapó kígyó-analízisekbe külső nézőpont is bekerül, ami a kiúthoz segítheti. Vannak azonban helyzetek, melyekben egyedül kell helytállnunk, így mit hoz a „sors” keze? Ask-tól is megfosztja Jázmint, az utolsó lépéseket apjáig már egyedül kell megtennie. Romantikus fordulatot azonban ne várjunk, a főhős problémáira az idegen város rideg hétköznapi teendőkkel válaszol. A feketelyukat végül nem egy férfi tömi be, az csupán szertefoszlik a német városban.

Király Kinga Júlia regénye alapos írói munka, mely minden olvasót meg tud szólítani, ugyanakkor helyi értékében semmi esetre sem sorolható a ponyvák közé. Nyelvezetében visszaköszönnek erdélyi tájszavak, a szorongással teli emlékeket remek humorérzékkel oldja. Szívóerejéből a regény csak akkor enged, mikor a már nyálas olvasó a szöveg szövetének legbelsejébe hatolt… Jó élmény!