A színészként megismert Xavier Legrand a Láthatás alkotójaként hűvös szakértelemmel vezet el a válási dráma iszonytató kimeneteléig, meggyőzve bennünket arról, hogy jó érzékű filmíró és a legelemibb emberi nehézségeket vászonra dolgozni képes rendező is egyben. Első saját mozija korábbi rövidfilmjének letisztult variációja vagy képletes folytatása. A Mielőtt minden elveszne (Avant que de tout perdre) egy erőszakosnak vélt apa elől való menekülés mély feszültségű szituációit dokumentálta, lényegében tehát már hordozta magában a mostani történet alapvetését. A feleség és a gyerekek szemszögéből elmesélt sztori pont ott ért véget, ahol a tettlegesség elkezdődhetett volna, így a helyzet további kibontakoztatása szinte felkínálkozott. A rövidfilmet 2014-ben Oscar-díjra jelölték, és a Láthatáshoz hasonlóan műsorra tűzte idén a Frankofón Filmnapok, hogy behatóbban ismerkedhessünk a rendezővel. Legrand egyébként a 2017-es Velencei Filmfesztivál több díját is elnyerte nagyjátékfilmjével, neki ítélték a legjobb rendezőnek járó Ezüst Oroszlánt, emellett a legjobb első film is a Láthatás lett.

A film – a korábbi kisfilm főszereplőit, Léa Druckert és Denis Ménochet-t megtartva – a válást követő gyermekelhelyezés és -felügyelet meghatározásának lélekölő bonyodalmával foglalkozik, és kíméletlen jelenettel indul. A tárgyalószoba emberi problémákat jogi papírmunkává egyszerűsítő légkörében a film alapkoncepciója körvonalazódik, vagyis nézőként is feladatunkká válik eldönteni, hogy az apa vagy az anya alkalmasabb a szülői szerep elsődleges betöltésére. Az egyik oldalon a merev elutasításába, vádpontjaiba és követelőzéseibe burkolózó anya, a másik oldalon az önmagát nehezen kifejező, megfáradt vagy mindenbe belefáradt apa áll. Egyszerre könnyű és nehéz állást foglalni, mert a film, felépítése szerint, csak apránként adagolja a fontos lélektani információkat, a szereplők végleges definiálásának folyamatában pedig néha szándékosan el-eltéved. Nem világos rögtön, hogy bármilyen feladatunk lenne ezzel, mert ha trendszerűen működne Legrand módszere, egyáltalán nem hagyna állást foglalni, hanem mindkét féllel szembeni toleranciára próbálna nevelni (ilyen volt Joachim Lafosse Rég nem szerelem című zárt szituációs filmdrámája). Ő azonban túllép minden trenden, és inkább a személyesség erejében bízva filmez.

Bár a főszereplőknek, Miriamnak és Antoine-nak két közös gyermeke van, a cselekmény, vagyis a láthatás körüli vita kisfiukra, Julienre korlátozódik. Az első jelenet zártkörű tárgyalása során az anya kizárólagos felügyeletet követel, kérésével szembehelyezkedik az apa és a humánus jogrendszert profin képviselő ügyvédje. Később a gyermek elemi reakciói egyszerre jelentenek támpontot és elterelést a szülők megítélésében, s így egyre könnyebb, mégis egyre nehezebb eldönteni, hogy a szőke kisfiú az anya ellennevelési szándékának vagy az apa indulatos természetének áldozata. Tetten érhető viszont rajta az a megmagyarázhatatlan eredetű megfélemlítettség, amely a fagyott rémület egy-egy variációjában tör nagy ritkán felszínre, és szinte megbénítja őt. Legrand kifejezetten sokat koncentrál a gyerekre, minden szájbarágás nélkül, melyből érezhető, hogy valahol benne rejtette el az igazságot, nem feltétlenül a szülők néha szándékosan bújtatott, zavaros, esetleg csak felszíni reakcióiban.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi teszi ezt a kommersz témát taglaló, egészen az utolsó negyedóráig komótosan, már-már unalmasan bontakozó mozit olyan munkává, mely észrevétlenül kalapál bele mindenkit a bársonyszékbe. Valószínűleg a hirtelen torzítás ereje, melyet nemcsak a sokkoló befejezés idéz elő, hanem az a szakmai bravúr, mellyel Legrand végül szembemegy saját korábbi állásfoglalásaival. Hiszen az utolsó jelenetig nem látunk mást, csak mindennapi huzavonát (az apa megy a gyerekért, az anya elbújik az apa elől, a gyerek őrlődik a két szülő között), mely a szétszakadt családok túlontúl ismerős kálváriája. A befejezés azonban felülír mindent, ami addig történt, s ezzel Legrand a legátgondoltabban ráz fel filmet és nézőt egyszerre.

A Láthatásnak nem volt könnyű dolga, ugyanis két hasonló témájú, kiemelkedő kritikai visszhangot kiváltó film mellé kellett felsorakoznia. A belga-francia Joachim Lafosse Rég nem szerelem (kritikánk itt olvasható) és az orosz Andrej Zvjagincev Szeretet nélkül (kritikánk itt olvasható) című munkái mellett azonban még visszafogott előadásmódja ellenére is újat mond. Bőven tud annyit a téma lélektanáról, mint a másik kettő, bármilyen összehasonlítás azonban értelmét veszti, hiszen maga a film nem hív elő semmilyen referenciát, célja csak egy rémisztően komollyá váló családi probléma láttatása, a legszürkébb, de legkeserűbb szituációk (már-már dokumentarista) felhasználásával. Egyszerű, de kegyetlen, és a rövidfilm fonalát felvéve azt az állapotot mutatja meg, amikor már minden elveszett.

Kapcsolódó cikkek:

Egy szerelem romjain – Kritika a Rég nem szerelemről

Holt lelkek házasságban – Kritika a Szeretet nélkülről

Láthatás (Jusqu'á la garde) Feliratos, francia dráma, 93 perc, 2017. Forgatókönyvíró-rendező: Xavier Legrand Szereplők: Léa Drucker, Denis Menochet, Thomas Gioria, Mathilde Auneveux Bemutató dátuma: 2018. március 15. Forgalmazó: Mozinet  Korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott!

Képek forrása: Mozinet