Euripidész drámája egyike azoknak a kevés fennmaradt daraboknak, amelyek Dionüszosz isteni mivoltát, kultuszát, a színház genezisét közvetlenül mutatják be. Nagy Péter István rendezése mégsem ragad meg a darab mitológiai szintjén — minden ízében kortárs mondanivalóval áll elő, miközben ez a törekvés nem merül ki felszínes anakronizmusban és üres formalitásban. Mi több, felülemelkedik minden olyan körülményen, amely a tartalom szempontjából másodlagos. Mindegy, hogy ógörög vagy kortárs, kelet vagy nyugat, férfi vagy nő, öreg, vagy fiatal: a bakkhánsnők őrülete és a Devecseri Gábor-féle fordításban elhangzó szöveg sallangmentesen, koncentrált lényegre töréssel jelenik meg a színpadon.

Cigarettázó pin-up girl tánca köszönti a nézőket. Dionüszosz szerepében Molnár G. Nóra fesztelen eleganciával és felsőbbrendűségének teljes tudatában arat diadalt a hatalmát megkérdőjelező Théba városán és rendszerető királyán, Pentheuszon. Dionüszosz az előadás nagy részében fentről, egy ingó vaskeretből figyeli a történéseket — mint egy színházi rendező, aki elégedetten szemléli munkája gyümölcsét, miután megbizonyosodott róla, hogy minden az általa megszabott terv szerint halad. Nem éri be kevéssel: miután lerombolja Théba falait, Pentheuszt bakkhánsnőnek öltöztetve, vagyis meztelenül vezeti végig népe előtt, majd a saját őrülten tomboló anyjával tépeti darabokra.

Pentheusz (Gyulai-Zékány István) félelmetes transzformáción megy keresztül a szemünk előtt. Sajtótájékoztatóhoz illő hangszínnel megjelenő, a krízishelyzetet józan, hatékony cselekvéssel orvosolni próbáló politikusból fokozatosan változik rögeszmés parancsnokká, majd feltüzelt őrültté, akit emberi és férfiúi méltóságában is megsemmisít az istenség. Pentheusz és Dionüszosz, illetve az isten földi inkarnációjaként megjelenő Ifjú (Barna Lilla) párharca letisztult, egyszerű gesztusokkal és csupán néhány jól kiválasztott kellékkel megjelenített történet, amelyben teret kapnak az egyetem hallgatói az egyéni megmutatkozásra. A szigorú rendet öltöny és mikrofon, az őrület misztériumát szőrme és szikár meztelenség jelzi.

A színpad terét egy régi zongora uralja (látvány: Radványi Anna), mely egyszerre szolgál hangszerként, emelvényként, a rögeszmés király parancsnoki asztalaként és Kithairón hegyeként. Kiegészítve a bakkhánsnők ruházatával a zongora a régi mulatók és orfeumok hangulatát idézi, így a színházi tér három rétege jelenik meg a színpadon. Egyrészt jelenvalóvá válik Euripidész drámájának helyszíne, a Kithairón-hegy, ahol a bakkhák szertartásai zajlanak. Másodsorban az orfeum, a korai mulatók füstös, bódult világa jelenik meg előttünk. A tér harmadik szintje pedig a Színművészeti Hevesi-terme, egyetemi kísérleti és bemutató funkciójával, rejtettségével és bennfentességével együtt. A három tér a színháznak ezt a három funkcióját, rétegét egymásra vetítve jeleníti meg, miközben hol az egyik, hol a másik kerül előtérbe. “Most mindenki lát téged, tudod?” – kérdezi az Ifjú a meztelen Pentheusztól, miközben egy pillanatra összecsúszik a darabbéli király és a színészi lét kiszolgáltatottsága.

A darab erotikája – a szerepeket játszó színészek nemének keveredése miatt is – sokkal inkább fakad hatalmi pozíciókból, mint testi nemiségből. A domináns, beavatott szereplőket nők, míg a kiszolgáltatott, értetlen karaktereket férfiak játsszák. Az előadás szinte minden aspektusához hasonlóan ez a gesztus is több szinten értelmezhető. Egyrészt felkínálja a lehetőséget a történet gender szempontú elemzésére, másrészt viszont az eredeti történet mitológiai síkjára is reflektál: Dionüszoszt lányként nevelték fel, hogy elrejtőzhessen Héra haragja elől. Az istenség többszörösen is megéli saját nőiségét, mintegy kompenzálva az anya és az anyától való születés élményének hiányát. A női attribútumok kulcsszerepet játszanak a darabban: a misztérium helyszínén tej, bor és forrásvíz fakad, a bakkhánsnők a női termékenységet, erőt, szexualitást ünneplik, felkorbácsolva a férfiak kíváncsiságát, miközben végig jelen van bennük a háziasszonyok gondos, takaros jelleme is. Az előadás egyik legszebb gesztusa a liszt és a belőle gyúrt kenyértészta használata. A jellemzően asszonyi munkaként megjelenített kenyérdagasztás a Pentheusz király által képviselt rend alapvető megtestesítője. Ez a tészta jeleníti meg a király testét, ezt szaggatják szét Agaué (Herman Flóra) vezetésével a bakkhánsnők, és ugyancsak a kenyértésztából készül az Agaué látását elhomályosító maszk, melyet fokozatosan bont le arcáról az anya, amikor kijózanodva ráeszmél, mit tett.

Nehéz egy mai szemmel már-már a túlzás határát súroló görög tragédiát távolságtartás és idézőjelek nélkül, önmagában színpadra állítani. A Színművészeti Egyetem hallgatóiban azonban olyan őszintén tör felszínre a színházcsinálási vágy, olyan magától értetődő természetességgel látszanak azonosulni a feladattal, ami méltó Euripidész darabjának egyenességéhez és a fordítás szépségéhez. Az előadás úgy ünnepli a színház jövőjét, hogy közben megidézi a múltját is.

Euripidész: A bakkhánsnők

Dionűszosz: Molnár G. Nóra

Pentheusz: Gyulai-Zékány István

Agaué: Herman Flóra

Ifjú: Barna Lilla

Teiresziász / Második hírnök: Ténai Petra

Kadmosz: Hojsza Henrietta

Első hírnök: Nagy Henrik

Szolga: Kotormán Ábel

Bakkhánsnők kara: Gaál Dániel, Vadász Krisztina és mások

Cselló: Bodor Ágnes
Látvány: Radványi Anna

Mozgás: Nagy Péter István és Hojsza Henrietta

Dramaturg: Sándor Júlia

Bemutató: 2017. november 17.

Színház- és Filmművészeti Egyetem

Fotó: Színház- és Filmművészeti Egyetem