zene
Tat tvam asi - "Én az vagyok". Azzá válsz, ahogy magad képzeled. Azonosulsz a gondolataiddal, világgal, emberekkel benne. Melis Laci így volt önazonos, e világban élő, hangjaiban igazi. 9 éves voltam, mikor megismertem, akkor különcnek gondoltam. Mióta én is különc vagyok, csodálatra méltó példakép lett, ahogy a jég hátán is képes a szabad alkotásra, örömzenélésre. A máz nélkül, tisztán, egyenesen élés most nem divatos, nem az kerül rivaldafénybe, aki így működik. Azokat később fedezik fel, mikor már késő. Tudta és elfogadta.
A Bakkhánsnők című operája próbáján instruálta a zenekart egy elementáris erejű tánczenében, ami sehogy sem állt össze technikai gondok miatt. Aztán volt egy pár ütem, ami sokszori próbálkozás után végre sikerült. Beindította a zenét, a zenészeket, s akkor mondta: "Ez az, baszkikáim! Így kell!" Meghatározó percek voltak nekem, mikor minden zenész mosolygott, elfogadta a másikat, a gát ledőlt köztük, csak a zene maradt. Végtelen Wagner-opera paródiái, páldaértékű önritikája, mélyen bevésődött zenei tanácsai, apai szeretete (egyszer, még gyerekkoromban, mikor látta, hogy bántom a húgom, azt mondta, ha még egyszer ilyet csinálsz, bebaszlak a zenekari árokba), szókimondása, természetessége, őszintesége bármilyen közegben. Ezek voltak számomra csodálatra méltók.
A zenéjét mindenkinek ismerni kéne. Hallgassátok meg legalább ezeket: Henoch apokalipszise, Csellómánia, Örmény legenda, Jászok, Etude for three mirrors, Gyöngykánon, Bakkhánsnők, Dionysia.
Laci most már nem fog felhívni kora reggel, hogy Mozartról meg Kurtágról beszélgessünk. Nem fogom MIDI fájlokból tanulni ógörög nyelvű műveit, nem szenvedünk együtt álszakállban sötét színpadon, nem látom a cinkos, egyetértő tekintetét egy jó nő láttán. Amit hagyott, a zenéje, az 100%-ban Ő, nem egy 'mache művészkedés'. Azon keresztül megismerhetitek, én meg talán dumcsizhatok vele, ahogy eddig.
Szerzők
-- Philipp György --
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
