Az Oscar-gála ugyan máig kitüntetett fontosságú esemény a filmvilágban, azonban sokan ferde szemmel néznek az Akadémia díjátadójára, mondván, hogy esztétikai szempontok helyett a politikai korrektség jegyében választják ki az ítészek a jelölteket, illetve a győzteseket. Az idei, március 4-én esedékes rendezvény azonban nemcsak a 90. évforduló vagy a tavaly kirobbant zaklatási botrányok miatt lesz kicsit más mint az eddigiek, hanem azért is, mert a 2018-as Oscar-mezőnyben tényleg igen erős alkotások szerepelnek. A legjobb filmek, színészek, rendezők és operatőrök kategóriájában nemcsak társadalmilag fontosnak tartott, de formai és műfaji szempontból is izgalmas művekre lelhetünk, úgy mint a Dunkirk, A legsötétebb óra, a Szárnyas fejvadász 2049, a Fantomszál, a Tűnj el!, A víz érintése vagy a Három óriásplakát Ebbing határában.

A Három óriásplakát Ebbing határában az örök problémát, a bosszú témakörét járja körbe újszerű módon. A bosszúról már nagyon sokféle film készült, így nehéz újat felmutatni a műfajban. A bosszúfilmek között is speciális státusszal bírnak az úgynevezett rape-revenge horrorok vagy thrillerek, melyekben jellemzően olyan nők a főszereplők, akikkel a legrosszabb történt meg (megölik szeretteiket vagy megerőszakolják őket), és akik passzív áldozatból bosszúálló angyallá (vagy démonná) változnak át (néhány példa: Az utolsó ház balra, Köpök a sírodra, Ajakrúzs, Mrs. 45, Kill Bill 1-2., A bosszú asszonya, A másik én). A Három óriásplakát bizonyos szempontból ebbe az alműfajba tartozik, azonban túl is lép azon, és éppen arra irányítja a figyelmet, ami az említett bosszúfilmekben jellemző módon elsikkad a cselekmény második felére: a bosszú ellentmondásosságára.

Martin McDonagh (Erőszakik, A hét pszichopata és a si-cu), a Három óriásplakát írója és rendezője elmondása szerint a történetet a valóság ihlette, mivel McDonagh egyik floridai útja során hatalmas hirdetőtáblákra lett figyelmes, melyek egy megoldatlan bűnügyről értesítették az átutazót. A rendező számára ezek után egyértelmű volt, hogy a Fargo sztárjával, Francis McDormanddel és Sam Rockwellel (Egy veszedelmes elme vallomásai, A hét pszichopata) szeretne együtt dolgozni, rájuk is írta a két főhőst, Mildredet és Jason Dixont. Mildred többgyermekes családanya, akinek egyik kamaszlánya brutális gyilkosság és nemi erőszak áldozata lett. Az asszonynak tönkrement a házassága, és ő maga nem képes feldolgozni lánya értelmetlen halálát, főleg, hogy a rendőrség semmit sem tudott tenni az ügyben. Ezért Mildred elkeseredésében személyes bosszúhadjáratot indít, melynek első állomása, hogy a kisváros, Ebbing határában álló három hirdetőtáblát kibérli, és azokat a társadalomnak, valamint a rendőröknek szánt provokatív kérdésekkel tapétázza ki. Ez persze nem tetszik az önmagát becsületesnek tartó Bill Willoughby seriffnek és kollégájának, a hirtelen haragú és szélsőséges nézeteket valló Jason Dixonnak sem. A pokol akkor szabadul el, amikor a seriff meghal, és Dixon kétségbeesett dühében Mildredet kezdi el okolni Willoughby haláláért. Ám érdekes módon, ahogy elmérgesedik a két ember viszonya, és erőszakos cselekedetei miatt Dixon egyre mélyebbre zuhan, úgy mindkettejüknek felül kell vizsgálniuk addigi nézeteiket.

A Három óriásplakát erőssége, hogy egy rendkívül egyszerű történeten belül exponál több olyan problémát is, melyeket nem lehet, és Martin McDonagh nem is akar egyszerű műfajfilmes eszközökkel megoldani. A cselekményben alapvetően két szemben álló alapérték feszül egymásnak: a törvény igazsága és az erkölcsi igazság. Értelemszerűen a hivatalos intézményrendszer, a rendőrség képviseli előbbit, míg Mildred az utóbbit. Ez az oppozíció pedig az észak-amerikai kultúrában ősi szembenállás, sőt az Egyesült Államok megalapításának és világhatalmi pozícióba kerülésének kulcsfontosságú konfliktusa, mely a westernfilmekben jelenik meg legmarkánsabban, de a hetvenes-nyolcvanas évek rendőrfilmjeiben és bosszúthrillerjeiben is központi szerepet kap. És a westernpárhuzam nem pusztán belemagyarázás, maga Frances McDormand is bevallottan John Wayne ikonikus westernszínészről mintázta Mildredet, míg Sam Rockwellt az Aki lelőtte Liberty Valance-t című klasszikus Lee Marvin által alakított negatív hőse ihlette meg.

Martin McDonagh műve pedig jól rímel John Ford drámai westernfilmjére. A Három óriásplakátban Mildred ugyanazt az eszményt képviseli, mint John Wayne hőse a Liberty Valance-ben, az erkölcsi igazságot, melynek törvényes módon nem, csak erőszakkal lehet érvényt szerezni. Dixon viszont a Ford-film hivatalnok főhősét, Ransom Stoddardot és a törvényen kívüli Liberty Valance-t is magában foglalja, a karakter érdekessége, hogy Stoddardtól jut el Liberty Valance-ig a cselekmény során, jóllehet, már a rendőrség kötelékein belül is a „rossz zsaru”-t játssza. Ami persze nem jelenti azt, hogy vele kontrasztban Mildred valóban a jó ügy érdekében cselekszik. Már az Aki lelőtte Liberty Valance-t sem annyira a cowboymítosz és az ököljog érvényessége mellett áll ki, ám a Három óriásplakát egyértelműen megkérdőjelezi mind az igazságszolgáltatás módszereit, mind pedig a bosszú jogosságát, legalábbis ebben a formában, ahogy azt Mildred kivitelezi.

Mert míg a John Ford-filmben Ransom Stoddard a John Wayne-hősön keresztül közel kerül a bandita Liberty Valance figurájához, addig Mildred és Dixon között elmosódik a morális határvonal a Három óriásplakátban. Mildred ugyanis nem áll meg a plakátolásnál, nemcsak az általa inkompetensnek gondolt törvénnyel és a rend őreivel száll szembe, hanem erkölcsileg is megkérdőjelezhető cselekedeteket hajt végre: veszélyezteti mások testi épségét és életét is. Dixon erőszakos és rasszista, azonban a lánya életéért bosszúra szomjazó Mildred frusztrációit szintén erőszakos cselekedetekben éli ki, ami miatt az asszony szembe kerül a társadalom többi tagjával is. Vagyis Mildred maga is deviánssá válik, bizonyos szempontból ahhoz hasonló lesz, akit ő maga is üldöz, illetve aki miatt szenved.

Így Martin McDonagh műve egyfelől azért zseniális, lírai bosszúdráma, mert egyáltalán nem sarkít, nem emeli pajzsra a szenvedő és kétségbeesett anyát, hanem megmutatja tetteinek, keresztes hadjáratának árnyoldalát. Sőt McDonagh még odáig is elmegy, hogy arra irányítsa a figyelmet: Mildredet igazából nem is az érdekli, hogy az igazságot kiderítse, hanem csupán a saját belső fájdalmát igyekszik enyhíteni. Erre erősít rá az utolsó, elképesztő szekvencia, melyben az igazságtétel vágya neurotikus bosszúvággyá degradálódik. Itt a bosszú nem katartikus akció, hanem megszállottság, sőt betegség. A Három óriásplakát így nem tipikus vágykielégítő thriller, melyben a Rossz elnyeri büntetését, a Jó pedig megigazul. Nem, Martin McDonagh filmje éppen arra vezet rá minket, hogy nincs Jó és Rossz, legalábbis onnantól kezdve, hogy a valódi Rossz helyett a vélt Rosszat keressük saját lelkünk fájdalma enyhítése végett.

A film másik nagyon érdekes karaktere Dixon, aki fokozatosan változik át antagonistából antihőssé. Sam Rockwell hősének jellemfejlődése pedig annyira izgalmas és egyúttal katartikus is, hogy a cselekmény második felére túl is nő Mildreden, ami miatt szinte észrevehetetlen módon, de azért egy nagyon kicsit megbicsaklik a forgatókönyv. Jóllehet, Dixon van olyan erős karakter már kezdettől fogva, mint Mildred, így ha nem is feltétel nélkül, de elfogadható a Három óriásplakát hangsúlyának eltolódása. Viszont ha azt vesszük, hogy mennyire hátborzongató élmény a férfi drámája, pokoljárása és pálfordulása, akkor cseppet sem sajnáljuk, hogy a cselekmény második felére Mildred helyett Dixon kezébe kerül a történet megoldása. Persze Martin McDonagh ettől még következetes, és a fő témához hű marad, így Dixon sem válik igazságosztóvá, legfeljebb tehetetlen, önpusztító és erőszakos önmagához képest tűnik fel pozitívabb figuraként. Ám ettől az ő és Mildred cselekedetei még ugyanúgy megkérdőjelezhetők törvényes és erkölcsi értelemben egyaránt.

A Három óriásplakát tehát két főszereplője és az összetett bosszúdráma miatt nagyon emlékezetes, gondolatébresztő, ugyanakkor csendes, inkább lírai film visszafogott alakításokkal és filmstílussal. Persze Martin McDonagh az utolsó montázsszekvenciára tartogatja filmnyelvi kreativitását is: az egyszerre bús és felemelő jelenetsor Amy Annelle Buckskin Stallion Blues című számával libabőröztető élmény. Így a Három óriásplakát Ebbing határában méltán szerepel a legjobb filmnek járó Oscar-jelöltek között, és remélhetőleg elnyeri legalább azokat a díjakat, amelyeket a tavalyi mezőny realista drámája, A régi város is bezsebelt.

A cikkben szereplő képek a Fórum Hungary weboldaláról származnak.

Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri)

Színes, feliratos amerikai-angol dráma, thriller, 115 perc, 2017.

Írta és rendezte: Martin McDonagh

Operatőr: Ben Davis

Zene: Carter Burwell

Producer: Martin McDonagh, Graham Broadbent, Peter Czernin

Vágó: Jon Gregory

Szereplők: Frances McDormand (Mildred), Woody Harrelson (Bill Willoughby), Sam Rockwell (Jason Dixon), Abbie Cornish (Anne), Lucas Hedges (Robbie), Zeljko Ivanek (Őrmester), Caleb Landry Jones (Red), Peter Dinklage (James)

Bemutató: 2018. január 25.

Forgalmazó: Fórum Hungary

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!