Holt lelkek házasságban / Andrej Zvjagincev: Szeretet nélkül / PRAE.HU

Andrej Zvjagincev a kortárs Oroszország egyik legkíméletlenebb kritikusa. A 2014-es Leviatán a vidéki Oroszország élhetetlenségét mutatta be: a kiskirályként viselkedő polgármester, a literszámra fogyasztott vodka és a korrupció szentháromságában a legnagyobb vesztes az átlagember volt. A Szeretet nélkül ennek a képnek egy variációját nyújtja: látszólag ugyan a közéleti helyett a privát szférára koncentrál, de közben ugyanolyan általános érvényű a bírálata. Azaz a körkép kiteljesedik: Zvjagincev és állandó forgatókönyvíró-társa, Oleg Negin tovább árnyalja a hazájáról alkotott véleményét.

Míg a Leviatán hősei (csehovi módon) Moszkvába vágyódtak, a Szeretet nélkülből kiderül, hogy a nagyvárosi élet talán még szörnyűbb a vidékinél. Ugyan a Szeretet nélkül főszereplői kifejezetten jó anyagi körülmények között élnek, de hiányzik belőlük a melegség, a kötődés – egyszóval, ahogyan a cím is kíméletlenül kijelenti, szeretet nélkül léteznek. Zvjagincev filmje azért igazán mellebvágó élmény, mert árnyalt: nagyon rideg ugyan, de kevésbé szélsőséges, mint például az előzetese alapján vártam volna. A főszereplő család hétköznapi emberekből áll, akik ugyanúgy elcsevegnek a kozmetikussal vagy a munkatársukkal, mint bárki más. A lelketlenségükre leggyakrabban nem látványos üvöltözések, hanem apró jelek, illetve a jelek hiánya utal; ez a tömény közöny viszont legalább olyan pusztító, mint a verbális vagy fizikai agresszió.

szeretetnelkul

Szintén növeli filmből áradó kilátástalanságot, hogy ez a szeretetnélküliség egyre kiterjedtebbnek mutatkozik. Eleinte úgy tűnhet, csupán a női főszereplő, a válófélben lévő Zsenya képtelen a pozitív érzelmekre, ám lassanként kiderül, hogy (az eleinte kedvezőbb színben feltűnő) exférje, a tétova Borisz, illetve minden rokonuk természetellenesen szívtelen. Zsenya új párját gyakorlatilag csak az elegáns külsőségek és a szex érdekli; Borisz új párja pedig számon kéri a férfit, amiért az eltűnt kisfiát keresi ahelyett, hogy vele lenne. Zsenya anyja közülük az egyetlen, aki első pillantásra is igazi boszorkány – ami megmagyarázza a fiatal nő ridegségét, a többiekét viszont aligha. A Szeretet nélkült ez az általános értékválság teszi igazán embert próbáló filmmé: visszatekintve akár mulatságosnak is tűnhet, hogy annak idején a Leviatánt vádolták azzal, hogy nincs egyetlen pozitív hőse sem. Mégis sokkal könnyebb volt kötődni a szereplőihez; a Szeretet nélkül magas falat von a néző és a vászon közé.

szeretetnelkul

Ezért is provokatív, hogy a történet középpontjában Zsenya és Borisz fiának eltűnése áll. Aljosa éppen a mérgező otthoni légkör elől szökik meg – bár feltehetően veszélyben van, mégsem izgulhatunk őszintén azért, hogy visszatérjen a szüleihez, hiszen hamar világossá válik: senki nem akarja őt. Zsenya és Borisz gyakorlatilag semmit nem tud a fiáról, a szokásairól, kedvteléseiről, barátairól, de nem is érdekli őket. Megdöbbentő belegondolni: azzal, hogy elment (avagy meghalt), megoldódtak a szülei gondjai, immár mindenfajta zavaró tényező nélkül élhetik a szeretet nélküli, tehát boldog életüket.

szeretetnelkul

Bár kezdetben azt hihetjük, Aljosa eltűnése csak az események katalizátora lesz (mint például Zvjagincev egyik kedvenc filmjében, a Kalandban), a fiú tragédiája fontos eleme a filmnek. A Leviatánban még csak mellékszál volt, a Szeretet nélkülnek viszont már fő gondolata, hogy a felnőttek kudarcainak, a kényelmes, de romboló hatású világuknak a legnagyobb vesztesei a gyerekek. Ráadásul a befejezés azt sugallja: nem is Aljosa volt az utolsó áldozat, hiszen néhány évvel később Borisz új családja hasonló képet mutat, mint az első, kudarcos házassága. Ugyanezt húzza alá a történet időpontja is: a film 2012-ben játszódik, a zárlat pedig négy évvel később. Azaz ha Aljosa még él, akkor a jelenünkben éppen 18 éves, fiatal felnőtt – vajon ő is továbbviszi ezt a családi átkot, vagy sikerült új, értékesebb életet kezdenie?

„Oroszország, hová repülsz? Felelj! De Oroszország nem felel…” – hangzik Gogol Holt lelkek című művének utolsó mondata. Bár Zvjagincev szatíra helyett jéghideg drámát, társadalmi tabló helyett családi történetet alkotott, Gogolhoz hasonlóan az ország lelki és morális állapotairól mond ítéletet. Az egyetemesség igénye pedig nemcsak a közéleti események beszűrődő foszlányaiból, hanem a film minden kockájából süt: a Szeretet nélkülben minden tér kopár, ijesztő vagy személytelen, legyen szó lakótelepi vagy luxuslakásról, rogyadozó dácsáról, iskoláról, munkahelyről, elhagyatott épületről vagy katonai létesítményről. A belőlük áradó, nyomasztó hangulatot és az otthontalanság érzetét a hideg színek és a nyugtalanító zene fokozzák. Zvjagincev ezúttal sem kínál reménysugarat vagy ellenpontot a szörnyűségekkel szemben – csoda, hogy egyáltalán elkészülhetett ez a film a hazájában. Vajon a következő is elkészülhet majd?