A Gulág Emlékbizottság támogatásával Köbli Norbert forgatókönyvéből és Szász Attila rendezésében készült el az Örök tél. A Köbli-Szász páros immáron harmadik alkalommal nyúl történelmi témához (korábban: A berni követ, Félvilág), ez alkalommal a sztálini Szovjetunió egyik „málenkij robot” fogolytáborában, egy GUPVI táborban játszódó történettel rukkoltak elő. A film szorosan Irén (Gera Marina) sorsát követi, aki a családjától elhurcolva évekig a táborban raboskodik, és a szénbányában robotol. Az ő útján keresztül kapunk bepillantást az elhurcolásról, a munkatábori évekről, és arról, ami azután jött.

A történet rögtön a közepébe vág: egy vitathatóan odaillő karácsonyi jelenet után oroszok érkeznek a sváb faluba, és Irént egy tucat nővel egyetemben elhurcolják otthonaikból. A hangnem tekintetében sincs sok finomkodás, az első ötven perc kvázi a horror és a szenvedés érzékeltetését célozza. A film számos, a dramaturgiában rejlő lehetőséget megragad, hogy minél erőteljesebben ábrázolhassa a rettenetes körülményeket, amelyek az elhurcolt asszonyokra vártak.

Félelmetes és felfoghatatlan, hogy ilyenek megtörténhettek. E korszak árnyalt, végiggondolt, méltó feldolgozása elengedhetetlen. Az Örök tél azonban nem tud semmi olyat nyújtani, amivel betölthetné ezt a küldetést. Lehetne stilisztikailag izgalmas vagy a történeti hűséget tekintve precíz, esetleg lélektani szempontból megragadó, de mindenben a gyenge közepest hozza a lágerfilmek felhozatalához képest. Köbli Norbert és Szász Attila elmondása szerint tudatosan nem történelmi tablót, hanem történelmi melodrámát, munkatáborban játszódó románcot akartak forgatni, ami egy érdekes koncepció lenne, de a film nem teljesen tükrözi ezt a szándékot. A Csányi Sándor által alakított Rajmond, akibe Irén beleszeret, csak a film második felében kezd érdemben szerepelni, az első egy óra tulajdonképpen tucatszor látott, borzongásra kiélezett láger-horror.

Sajnos, mintha az egész egy előre legyártott sablon szerint működne: a bevezető után az első jelenetben megjönnek az oroszok, a sváb asszonyokat kitelepítik a faluból. A második jelenetben az asszonyokat egy erőltetett menet után a marhavagonokra pakolják fel. A harmadik jelenetben az asszonyokat beterelik a táborba... – Amit most az olvasó a fejében vizionálni kezdett, gratulálunk, ez pont az a film. Félreértés ne essék, rendkívül fontos értekezni ezekről a témákról, de minden jelenet annyira mentes bármiféle kreativitástól, hogy olyan érzésünk támad, mintha valami oktatófilmet látnánk, kifejezetten kisiskolásoknak. 2018-ban már azt várnánk, hogy egy ilyen fontos témát felvállaló alkotásnak több saját íze legyen, nyúljon egy kicsit "extravagánsabban", koncepciózusabban ehhez a témához. Elméletben hiába kibeszéletlen trauma, és egyúttal kiaknázatlan filmes terület a GULAG- vagy GUPVI-dráma, ha az Örök tél tulajdonképpen a fogolytáborokban játszódó filmek bejáratott sablonjai szerint működik.

De még az sem lenne probléma, hogy semmi extra nincs az Örök télben, ha színészileg és dramaturgiailag hiteles volna. Csányi Sándort úgy harangozták be, mint aki új arcát mutatja meg, de alakításában nincs semmi katartikus. Képzett színész módjára játssza a rabságtól mélyen megtört, de Irénbe fülig szerelmes Rajmondot, ám semmi olyan adalékot nem nyújt, amitől azt éreznénk, ez egy valóban élő, hús-vér karakter lenne. Az inkább színházból ismert Gera Marina hasonlóképpen valósítja meg a másik főszerepet, a mellékszereplők viszont (Döbrösi Laura, Kurta Niké, Orosz Ákos) sokszor egyáltalán nem autentikusak, s arckifejezéseik, mimikájuk olykor nincs meggyőző összhangban a történések tartalmi erejével. (Szegény Orosz Ákosnak például valószínűleg annyi utasítást adtak, hogy dohányozzon és nézzen gyanakvóan. Az ötödik ugyanolyan gesztus után már kezd egydimenzióssá válni a figurája.) A nem valódinak, hiteltelennek ható elemek pedig könnyen el tudják fuserálni az itt kulcsfontosságú hangulatot. (Apróság, de a hitelesség mint banánhéjon csúszik el rajta: a hónapok óta éhező Irén meghagyja az almacsutkát. Tud valamit az alkotó az igazi éhezésről?) A díszletek, jelmezek, sminkek sajnos hasonlóképpen közhelyszerűek, folyton érződik mesterkéltségük.

Pozitívum viszont, hogy a képi ábrázolás terén jól teljesít a film, meglepi pár remekül kinéző totállal és ötletes kameramozgással a nézőt. A kietlen havas táj atmoszférikus (az Örök tél egy részét Szlovákiában vették fel), a néhol trükkökkel odarakott hó pedig teljesen hihető. A belső terekben már feltűnik a szerényebb tévéfilmes forma, de összességében magasan ez Szász Attila legjobb képi világú filmje.

- „Miért nem szabad álmodni?” - „Mert akkor meghal.” – Ezekkel a tézisekkel folytatódik az Örök tél. A film nemcsak a két epizódban leadott tévés terjesztés miatt, hanem a dramaturgiájából adódóan is érezhetően két részre oszlik: míg az első egy óra a munkatábort mutatja be közelebbről, addig a második rész a túlélésről, az alkalmazkodás megteremtéséről kezd szólni. Ekkor jön össze Irén és Rajmond, és megjelenik egy morálprobléma arról, hogy a fogoly, ha nem akar elpusztulni, kénytelen feláldozni a múltját, az emlékeit. Végre van egy koncepció, avagy a „múltról való álmodozás a rabság alatt” problematikája, aminek mentén brillírozhatna valami különlegessel a film, azonban megint csak közhelyekkel bír dolgozni. Egy-két jelenet egyszerűen annyira sematikusan adja elő ezt a gondolatot („haldokló asszony az ágyon fásult tekintettel régi fényképet bámul”), hogy attól az egész él nélküli tanmesévé válik. Szász Attila és kollégái érzelmileg olyan mértékben leegyszerűsített egyoldalúsággal ábrázolták Irén történetét, hogy semmi megfogható, átélhető, élményszerű nem sarjad ki a koncepcióból, amely kompetensebb kezek között pedig valóban érdekes alapot tudna nyújtani egy melodrámához.

Az alkotók nem adnak lehetőséget arra, hogy a néző valamit önállóan értelmezhessen, saját gondolatai támadhassanak. Az Örök tél sztorija, pontosabban az alapanyagául szolgáló emberi sorsok határozottan filmre kívánkoznak, ám ez a téma inkább csak akkor tud katartikus hatást kiváltani, ha mernek hagyatkozni a nézők intelligenciájára, következtetési képességeire. Jól példázza ezt az utolsó öt perc, amelyben fojtogató cukormáz kíséretében giccses mesévé mitizálják Irén történetét. Egy ilyen fellengzősen elvarrt befejezés helyett sokkal izgalmasabb lett volna pár perccel korábban elvágni a filmet, ezzel nyitva hagyva a kérdést, és egyúttal hangsúlyozva a pokoli keménységét annak a választásnak, amelyet Irénnek kell hoznia Rajmond és az otthon maradt családja között. Anélkül, hogy a történések kifejletéből bármit elárulnánk, Irén döntése azon a nagyon valós és sokakat érintő társadalmi helyzeten alapul, hogy mit jelent a háború után a haza, mit jelent magyarnak lenni, szabad-e disszidálni, új hazát választani. A film egy darabig lebegteti a kérdést (esetleg nem csak egy helyes út járható, hanem több felfogás is létezhet), ám a befejezés didaktikus modora már erősen azt sugallja, hogy Irén az egyetlen elfogadható, valódi helyes cselekedet mellett döntött, legalábbis a film szerint. Ha a nyitott befejezés nem is lehetséges, szívesebben kaptunk volna egy kevésbé lebutított lezárást, amelyben a döntés másféle kimeneteléből adódó előnyök és hátrányok valódi súlyukkal kerülnek mérlegelésre, s a választás iszonyú egzisztenciális terhe igazi drámai erővel jelenik meg.

A befejezés tehát még sematikusabbá teszi ezt az egyébként sem árnyalt filmes múltábrázolatot. Üzenetét tekintve egydimenziós alkotás az Örök tél, s ilyen értelemben egy eltékozolt lehetőség. Hiába játszódik film által eddig ritkán érintett környezetben, hiánypótló tematikával, ha a világ, amelyet elénk tár, sokat látott közhely. De talán még így is szíven üthetné a nézőt, ha a megvalósítását az elejétől fogva nem kísérnék olyan tényezők – mint a sokszor közepes színészi alakítás vagy a hiteltelen dramaturgia –, amelyek miatt hamar feledhetővé válik a filmélmény. Egy ilyen jellegű történetnek pedig pont felejthetőnek nem szabadna lennie.

Kapcsolódó anyagok:

Büntetlenül nem lehet mindenkin átgázolni – Kritika a Félvilágról

Passiók a huszadik századból – Beszámoló a GULAG-GUPVI emlékévre készült filmekről

Kalandfilm a szovjet munkatáborokról – Beszámoló az Örök tél a forgatás kezdetekor tartott sajtótájékoztatójáról

Az Örök tél honlapja

Örök tél

Magyar történelmi dráma, 110 perc, 2018.

Rendezte: Szász Attila

Forgatókönyv: Szász Attila, Köbli Norbert

Producer: Köves Ábel, Lajos Tamás

Operatőr: Nagy András

Vágó: Hargitai László

Szereplők: Gera Marina (Irén), Csányi Sándor (Rajmund) Döbrösi Laura, Kiss Diána Magdolna, Farkas Franciska, Kurta Niké, Orosz Ákos, Für Anikó, Gáspár Tibor

Bemutató: 2018. február 25., 21:00, Duna TV (Műsorváltozás miatt az eredetileg meghirdetett 21:15-ös időpontnál 15 perccel korábban, 21:00-kor kezdődik a film!)

Forgalmazó: Szupermodern Stúdió